Marco Rossi: Tiszteletben tartom Gulácsi véleményét a szivárványcsaládokról

2021. március 3. – 23:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Marco Rossi szerint többen kérdezték őt arról, mit gondol Gulácsi Péter kiállásáról a szivárványcsaládok mellett. A szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak válaszolt a kérdésre, azt mondta,

„Maximálisan tiszteletben tartom, ha valakinek valamiről véleménye van, és azt is, hogy vannak, akik az adott állásponttal egyetértenek, és vannak, akik nem.”

Hozzátette,

„Rendkívül fontosnak tartom, hogy a véleményét mindenki tisztelettel, kulturált stílusban nyilvánítsa ki! Legyen szó fociról, társadalmi témákról vagy bármi másról.”

A magyar válogatott kapusa „A család az család” kampányhoz csatlakozott február végén azzal, hogy a tenyerére rajzolta a szivárványcsaládokra utaló jelképet, és a fotót megosztotta. Azt írta: „Attól, hogy nem mindenki egyforma, csak színesebb lesz a világ, és hogy a legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt”.

Gulácsi kiállása Németországban is nagy visszhangot váltott ki, bár ott főként pozitív volt a fogadtatása, míg itthon több szurkoló és a kormányhoz közeli sajtó is kritizálta őt – a korábbi magyar válogatott futballista, Hrutka János viszont mellé állt. Gulácsi után a szintén Németországban futballozó magyar válogatott játékos, Jakabfi Zsanett is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Korábban több mint negyven márka, köztük az IKEA, az HBO és a Sziget is csatlakozott a Család az család kampányhoz. A szivárványcsaládok melletti kiállások és kampányok azután indultak el, hogy az Országgyűlés tavaly december 15-én megszavazta az Alaptörvény módosítását, azaz szigorította az örökbefogadás szabályait és törvénybe foglalta, hogy az anya nő, az apa férfi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!