Honnan jön a futball leghülyébb sztereotípiája?

A France Football a koronavírus-járványra hivatkozva 2020-ban nem adta át az év legjobb futballistájának járó legfontosabb egyéni díjat, az Aranylabdát. Ehelyett azt találták ki, hogy összeállítanak egy álomcsapatot az 1950-es évek óta eltelt időszak legendás játékosaiból. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a lap újságírói posztonként összeállítottak egy tízfős listát, és ezekből a szakértők és a szurkolók közös szavazati alapján alakult ki a legjobb tizenegy.

A 170 világklasszis között négy magyar: Puskás Ferenc, Bozsik József, Kocsis Sándor és Kubala László neve szerepelt, ezzel Magyarország eggyel több játékost adott a listára, mint például az afrikai országok összessége. Az 1995-ös aranylabdás libériai (és azóta államelnök) George Weah, a kameruni Samuel Eto'o és honfitársa, Thomas N'Kono került be az afrikai válogatott játékosok közül, Didier Drogba némi meglepetésre kimaradt.

Akik nem látták az 1982-es vagy 1990-es világbajnokságot, azoknak talán kevésbé ismerős N’Kono neve, aki Afrika egyik, ha nem a legjobb kapusa volt. Ő volt az első afrikai kapus, aki igazi sztár tudott lenni egy európai klubban, a nyolcvanas években több mint 230 meccsen védett az Espanyolban. A 90-es olaszországi vb-n remekelt a Diego Maradonával felálló argentinok ellen, és nagy szerepe volt abban, hogy Kamerun első afrikai válogatottként a negyeddöntőig jutott a világbajnokságon. Nem mellesleg, a vb-n bemutatott akrobatikus védéseivel a 12 éves Gianluigi Buffont arra ösztönözte, hogy a mezőny helyett ő is inkább a kapuban próbálja ki magát.

Kamerun abban a szerencsés helyzetben volt, hogy N'Kono mellett még két másik kiemelkedő kapusuk volt ebben a két évtizedben: Joseph-Antoine Bell és Jacques Songo'o. Bell Franciaországban futott be szép karriert a 80-as, 90-es években, a Marseille, a Bordeaux és a Saint-Étienne kapusa is volt. A nála tíz évvel fiatalabb Songo'o 2000-ben lett spanyol bajnok a kultikus Deportivo La Corunával. Mindezen sikerek ellenére a szurkolók és szakértők mégsem szokták őket a legmagasabb polcon lévő kapusok közé sorolni, ahogy más afrikai kapusokat sem.

A feketék nem tudnak védeni?

Afrika többi országáról már nem mondható el, hogy olyan gazdag kapushagyományokkal rendelkeznének, mint Kamerun.

Sőt mi több, a futballban az egyik legszélesebb körben elterjedt sztereotípia az, hogy a fekete kapusok nem elég technikásak, nem tudnak olyan jól védeni és a legtöbb afrikai válogatottaknak ők a gyenge pontjaik.

Ha a világ aktuálisan legjobb kapusaira gondolunk, valószínűleg nem André Onana (Ajax), Edouard Mendy (Chelsea) vagy Mike Maignan (Lille) jut elsőként az ember eszébe. Az előző nyári átigazolási szezonban kisebb meglepetést keltett, hogy a Chelsea 24 millió euróért leigazolta a Rennes 28 éves, Franciaországban született, de szenegáli válogatott kapusát, Mendyt, aki hamar ki is szorította a kezdőből az alulteljesítő Kepa Arrizabalagát, akiért annak idején 80 millió eurót fizettek.

Az idei szezonban Mendy az egyetlen fekete kezdőkapus a Premier League-ben (a Fulham francia kapusa, Alphonse Areola filippínó származású), miközben a bajnokság támadóinak több mint fele, a középpályások és védők pedig 33-34 százaléka fekete játékos. Az olasz, német és spanyol első osztályban egyetlen kezdőkapus sem fekete. A francia Ligue 1 idei szezonjában a legtöbb időt pályán töltő húsz kapus közül is csak hárman afrikai származásúak.

A fekete kapusokkal kapcsolatos sztereotípia alapja, hogy a topfutballban valóban nagyon kevés az afrikai származású kapus, pláne más posztokkal összehasonlítva.

Az elmúlt években egy sor jól hangzó, de megalapozatlan elmélet született arról, hogy miért felülreprezentált a fehér kapusok aránya a legjobb európai kluboknál.

A hagyományos magyarázat erre az szokott lenni, hogy a harmadik világban, például Fekete-Afrikában és a brazil favellákban felnövő gyerekek az utcán tanulnak meg focizni, ahol a cselezés és a góllövés számít, és senki sem akar a kapuba állni. Egy másik magyarázat szerint a testmagasság ennek az oka, ugyanis az afrikai országokban átlagosan alacsonyabbak az emberek, mint Európában, ezen logika mentén pedig kevésbé alkalmasak kapusnak.

A dániai RunRepeat elemzőcég nemrég azt vizsgálta, hogy az angol futballkommentátorok hogyan beszéltek a különböző bőrszínű játékosokról mérkőzés közben. Arra az eredményre jutottak, hogy a világosabb bőrű játékosokat túlnyomórészt az intelligenciájuk és munkamoráljuk miatt dicsérik, míg a sötétebb bőr játékosok esetében a fizikai tulajdonságaikat és az atletikusságukat emelik ki.

A bizalom hiánya

A korábbi 17-szeres nigériai válogatott kapus, Dele Aiyenugba a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy az európai klubok egyszerűen nem bíznak eléggé a fekete kapusokban. Úgy véli, létezik egyfajta tévhit arról, hogy a fekete kapusok ügyetlenebbek, ami megnehezíti, hogy Európába igazoljanak. A most 37 éves Aiyenugba több izraeli klubban is védett, de ennél közelebb nem tudott kerülni az európai focihoz. „Ez nem olyan egyszerű, mint azt az emberek gondolnák. Megpróbáltam elhagyni Izraelt, de szembesülnöm kellett a szokásos problémával, a bizalom hiányával” – mondta Aiyenugba.

Szerinte korábban csak azoknak az afrikai kapusnak volt esélye felhívni magára a figyelmet, akik bekerültek a válogatottba, vagy legalább pár ifjúsági tornán szerepeltek. Ugyanakkor azt mondja, már látszanak a változás jelei, „a Chelsea kezdőkapusa szenegáli, az Ajaxnak már egy ideje kameruni a kapusa. Afrikában most sok akadémia nyílik, ahol próbálják lemásolni a kameruni kapushagyományokat.”

André Onana tízévesen, Samuel Eto'o kameruni futballiskolájából került be a La Masiára, a Barcelona híres akadémiájára. 2015-ben az Ajax mindössze 150 ezer euróért igazolta le, ahol azóta 240-szeresére növelte a piaci értékét. A 2019-ben BL-elődöntőt játszó kapus azt mondta, nem látja a különbséget a fehér és a fekete kapusok között.

Nincs sok fekete kapus a csúcson, emiatt az emberek azt gondolják, hogy a fekete kapusok bizonytalanok vagy túl sokat hibáznak. Ez egy olyan dolog, amin változtatnunk kell. Én nem látok különbséget a fehér és fekete kapusok között. Ugyanolyanok vagyunk, ugyanúgy hibázunk

– nyilatkozta a BBC-nek Onana, aki a közelmúltban a pályán kívül vétett jókora hibát. Az Európai Labdarúgó-szövetség február elején egy évre felfüggesztette a játékengedélyét, mert egy tavaly őszi doppingvizsgálat után a tiltólistás Furosemide nevű vízhajtó nyomait találták meg a vizeletében. A büntetése február 5-től lépet életbe, ami ellen az Ajax a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) fellebbezett. Onana azzal védekezik, hogy tévedésből a felesége gyógyszerét vette be egy rosszullét után.

Az amerikai válogatott korábbi magyar származású kapusa, Tim Howard szerint korábban az amerikaifutballban is hasonló volt a helyzet. „Az NFL-ben régebben megbélyegezték a fekete irányítókat, azt gondolták, nem voltak elég intelligensek ehhez a poszthoz. Örülök, hogy egyre több fekete kapus dönti le ezeket a korlátokat” – mondta Howard.

A volt trinidadi válogatott kapus, jelenleg az ESPN szakértőjeként dolgozó Shaka Hislop azt mondta, karrierje során úgy érezte, mintha minden egyes hibáját bizonyítékként használták volna annak alátámasztására, hogy minden fekete kapus hibázik. És ez szerinte nem csak rá vonatkozott: amikor az angol válogatott David James hibázott, azt is a sztereotípiát erősítő bizonyítéknak tartották. A több első osztályú angol klubban is védő Hislop szerint nemcsak az a probléma, hogy az edzők kevésbé adnak lehetőséget a fekete kapusoknak a bizonyításra, hanem az, hogy így példaképekké is kevesebben válhatnak közülük.

A legvalószínűbb magyarázat a fekete kapusok topszinten való mellőzöttségére, hogy a vezetők és döntéshozók körében még ennél is alacsonyabb az arányuk.

Az Európai Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának például egyetlen fekete tagja sincs, míg a Premier League-ben 1992 óta csupán kilenc fekete vezetőedző volt. Ezt felismerve, az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) 2018-ban jelentette be azt a hároméves tervét, amellyel azt akarják elősegíteni, hogy a nők, valamint a fekete, ázsiai és más etnikai kisebbséghez (BAME) tartozó edzők és vezetők nagyobb szerepet kapjanak a futballban. 2021-re azt a célt tűzték ki, hogy az angol klubok alkalmazottainak legalább 36 százaléka legyen nő, 16 százalékuk pedig BAME-hátterű, míg a menedzsmentben, vagyis a klubok felső vezetésében 40 százalék legyen a nők és 11 százalék a BAME-hátterűek aránya.