Valter Attila: Irgalmatlanul nehéz második hét volt, mert féltek a Giro lefújásától

2020. október 30. – 12:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Valter Attila 13 év után az első magyar országúti kerékpáros lett, aki teljesített egy háromhetes körversenyt. A múlt vasárnap véget ért Giro d'Italiát a 27. helyen fejezte be, az utolsó hegyi szakaszon pedig a legjobb tíz közé is bekerült. A verseny alatt rengeteg tapasztalatot szerzett, friss élményeiről egy videókonferencián számolt be.

A beszélgetést a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szervezte, amin a CCC 22 éves versenyzője több újság és egyik szurkolója kérdéseire is válaszolt. Valter szerint a kerékpárversenyeket két nagy részre lehet osztani: vannak a háromhetesek és minden más. Három héten át versenyezni fejben és testben is kiemelkedő kihívás volt. Ez egészen más műfaj, mint a rövidebb versenyek, erre a második és még inkább a harmadik héten jött rá. Úgy gondolja, neki az ilyen hosszú, többnapos versenyekhez van inkább érzéke és tehetsége.

„Jól éreztem magam, rengeteget tanultam. Büszkén és megnyugodva jöttem el, hiszen jól sikerült, és már látom, hogy miben tudok fejlődni” – mondta Valter, akiben nincs hiányérzet. Elmondása szerint minden tőle telhetőt megtett, de utólag úgy gondolja, hogy az energiáit még jobban is beoszthatta volna. „Már az fél siker, hogy tudom, mit kell máshogy csinálni. És hogy tudom, amilyen messzinek tűnik, olyan közel is van az eleje. Lehet, hogy mások az én erőmmel még jobb eredményt értek volna el. Édesapám pedig megnyerte volna, ha olyan erős lenne, mint én, mert ő annyival jobban tud menni. Elsőre csak a legnagyobb tehetségek, mint például a Tour de France-győztes Tadej Pogačar mennek rá az összetettre” – mondta Valter.

„A Gödöllői-dombságból, a »csömöri havasokból« is el lehet jutni a Giróig és a Stelvióig, és azt mondom, hogy még lehetne nyerni is rajta. Nem kell azt gondolni, hogy azért, mert magyarok vagyunk, vagy mert nincs több tucat versenyzőnk a World Tourban, ne lennénk oda valók. Ahogy a szlovénok, úgy szerintem mi is el tudunk jutni igazán rövid időn belül az élvonalba”

– mondta Valter, aki a 18. szakaszon a verseny legmagasabb pontját, a 2757 méteres Stelvio-hágót is megmászta.

A következő nagy célja, hogy az összetett versenyben még előrébb végezzen, és egyszer a dobogóért vagy a győzelemért harcoljon. Korábban a tíznapos Tour de l'Avenir, az ifjúság Tour de France-nak tartott verseny volt a leghosszabb, amin elindult, de ehhez képest is hatalmas különbség egy háromhetes. Valter már a monrealei Nagy Rajt előtt két héttel kiutazott Olaszországba, ahol az imolai világbajnokság mezőnyversenyén is indult. Egy háromhetes közben az időérzékük is változik egy kicsit, a folyamatos utazások és a szállások váltogatása miatt úgy érezte, mintha már egy hónapja versenyzenének, holott még a Giro felénél sem tartottak.

Az őszi időpont és a járványhelyzet miatt a versenyzők többségének véleménye szerint az ide Giro nehezebb volt, mint a szokásos. „A csapattársaim is azt mondták, hogy ez egy elég szokatlan Giro, nagyon sokszor volt rossz idő. A verseny közben az járt a fejemben, hogy ha ezt így letudom októberben, akkor egy májusi vagy nyári verseny már nem okozhat problémát ezek után” – mondta.

Valter Attila 2020. október 15-én, Cesenaticóban – Fotó: Stuart Franklin / Getty Images
Valter Attila 2020. október 15-én, Cesenaticóban – Fotó: Stuart Franklin / Getty Images

A Girón fokozatosan lendült bele, az első hegyi szakaszon, az Etnán, amikor megszakadt előtte a sor, nem adott ki magából mindent, hogy felzárkózzon. Az első pihenőnap környékén viszont már egyre jobb formában érezte magát. Ekkor minden résztvevőn koronavírustesztet végeztek el, aminek eredménye után a Jumbo-Visma összes versenyzője feladta a Girót, mivel Steven Kruijswijk eredménye pozitív lett.

„Volt pánik rendesen, ha nem is a vírustól, de kifejezetten féltem attól, hogy a verseny nem tud eljutni Milánóig. Az óriási csalódás lett volna, ha az első Grand Tourom nem fejeződik be rendesen. Bár 14 szakasz után már Grand Tournak minősül, de mégsem mondhatom azt, hogy részt vettem egy háromhetesen. Egy pár napig féltem attól, hogy folyamatosan emelkedni fog a fertőzöttek száma, de aztán ez egyre kevésbé volt ez téma a versenyzők között, és úgy láttuk, mindenáron el fogunk jutni Milánóig”

– válaszolta a Telex kérdésére Valter. Szerinte az NTT csapata azért is ment ezután óriási tempót, mert arra számítottak, hogy előbb le fogják fújni a versenyt, „ők irgalmatlanul nehézzé tették a második hetet”.

A harmadik hét végén a hírek nemcsak a versenyről, hanem éppen annak hiányáról is szóltak. Két nehéz hegyi szakasz közé a szervezők egy 259 kilométeres, sík etapot terveztek, de a versenyzők utolsó pillanatos tiltakozása miatt ezt végül több mint száz kilométerrel lerövidítették.

Valter még aznap reggel sem gondolta, hogy az RCS Sport meghallgatja a versenyzők kérését, és rövidítik a szakaszt. A rajt előtt a csapatok egy sátor alatt várakoztak a szakadó esőben, és szinte egymást hergelték bele, hogy ilyen körülmények között nem akarnak ilyen sokat tekerni értelmetlenül. Amikor megszületett az egységes egyezmény, hogy pár kilométer után felszállnak majd a buszokra, üdvrivalgás tört ki. A versenyzők véleménye szerint, ha ez a Tour vagy a Vuelta, akkor a szervezők sokkal nyitottabbak lettek volna a változásokra. „Komoly energia volt a versenyzők között, kiálltunk és végre össze tudtunk fogni valamiért, ez is fontos pillanat volt”.

„Majdnem minden szakasz kétszáz kilométer fölött volt, amikor egymás után négy szakasz is ilyen hosszú, ötezer méter körüli szintkülönbségekkel, az tényleg elég brutális. Utána meg 260 kilométer esőben az tényleg az értelmetlen és a halál kategória”

– mondta Valter, aki abban bízik, hogy ez pozitív változást fog eredményezni, és nem a büntetések irányába tereli a szervezőket. Reméli, hogy jövőre B-tervvel is készülnek az ilyen esetekre.

A Telex kérdésére Valter elmondta, hogy elsősorban a csapattársaitól kapott tanácsokat és visszajelzést. „Tudták, hogy fiatal vagyok, első évem a World Tourban és ez az első Grand Tourom. Külön köszönhetem Kamil Gradeknek, a lengyel időfutambajnoknak a sok tanácsot. Vele kifejezetten jóban vagyok, próbált visszafogni és mondta, hogy minél többet szakadjak le és pihenjek, de ezt a tanácsot persze meg sem hallottam. A szobatársam, Victor de la Parte is nagyon sokat segített, próbáltam leutánozni, mit és hogyan csinál, hiszen ő már jó pár Grand Touron indult. Ilnur Zakarin is sokat segített, róla szerintem nem kifejezetten pozitív a kép a médiában, de valójában egy nagyon jó ember. Aki most versenyzett vele először, az meglepődött, hogy mennyire jó humorú és rendes srác. Egyszer nem szólt, hogy valamit miért nem úgy csinálunk, mindig minden segítséget megköszönt, és próbált támogatni minket. Amikor kilencedik lettem a 20. szakaszon, akkor nagyon gratulált. Azt mondta, látja, hogy van bennem potenciál” – mondta Valter a csapatkapitányról.

A csapatvezetéstől viszont egy kicsit több segítséget remélt. A csapat névadó szponzora, a CCC a szezon végén kiszáll a kerékpársportból, és ennek hatása szerinte érezhető is volt. „Mind a verseny utáni elemzésekben, mind a taktikai megbeszélésekben. Nyilván, egy szétbomló csapatban ez várható volt, de úgy érzem, hogy mi, csapattársak egész jól összekovácsolódtunk. Jó hangulatban telt ez a három hét” – mondta Valter, akinek csapattársa, Josef Cerny nyerte meg az emlékezetes 19. szakaszt.

Valter Attila a Giro első szakaszán 2020. október 3-án – Fotó: Stuart Franklin / Getty Images
Valter Attila a Giro első szakaszán 2020. október 3-án – Fotó: Stuart Franklin / Getty Images

Valter új csapata, a Groupama-FDJ kifejezetten jó Girót zárt. Arnaud Démare négy szakaszt és a ciklámen trikót is megnyerte. Valter azt mondta, a tervek szerint a jövő héten utazik ki három-négy napra az új csapatához Franciaországba, amennyiben a körülmények ezt lehetővé teszik. Ekkor fogják levenni a mez- és kerékpárméreteit, és lesz idő a tesztekre és rövid ismerkedésre is. A tervek szerint decemberben az egész csapattal részt vesz egy spanyolországi edzőtáborban, majd januárban a hegyimenők sorával egy újabb, már magaslati edzőtáborban Gran Canarián vagy Tenerifén.

A Groupama-FDJ-ben olyan csapattársai lesznek, mint az időfutam Európa-bajnok, vb-bronzérmes svájci Stefan Küng, a mezőnyversenyben Európa-bajnoki ezüstérmes francia Démare, vagy a francia háromhetes menő, a Tour de France-on 2014-ben harmadik Thibaut Pinot. A jövő évi céljairól azt mondta, örülne annak, ha a csapat mostani kiemelt hegyi segítőivel, a svájci Sébastien Reichenbach-kal és a fiatal francia David Gaudu-vel egy szintre kerülne, mert már ebben a szerepkörben is rengeteg tapasztalatot gyűjthetne. Abban is bízik, hogy az időfutamban is fejlődik még, mert az összetett szerepléshez ebben is jobban kell teljesítenie, mondta az MTI kérdésére.

> > > > > > Kattintson ide a legfrissebb hírekért! < < < < < <

A jövő évi versenyprogramja a teljesítményétől, és a versenyek útvonalától is függ. A 2021-es Tour de France útvonalát csak a hétvégén fogják bemutatni, a Giróét és a Vueltáét pedig még később. Szerinte még a Groupama-FDJ-nél sem tudják, hogy Démare-ral inkább a szakaszgyőzelmekre, vagy Pinot-val a minél jobb összetett eredményre akarnak rámenni, ettől is függ, hogy Valterrel hol számolnak majd.

„Próbálok a legjobb hegyi segítő lenni, és akkor biztos, hogy olyan versenyekre jutok el, ahol már az indulás is nagy dolognak számít. Ha ez újra a Giro, annak nagyon örülnék”

– mondta Valter.

A beszélgetésben részt vett Princzinger Péter, az MKSZ elnöke. Ő arról beszélt, hogy a hazai szurkolói számára az a csúcs az, ha magyar versenyzőt látnak a World Tourban, háromhetes versenyen magyar kerékpárosnak drukkolni pedig a csúcson belül is csúcs. „Ez az eredmény valaminek a kezdete, óriási lépés Attila életében és a magyar kerékpársport történetében is. A fiataloknak van egy példaképük, aki bebizonyította: el lehet jutni erre a szintre. Az ő álmuk is ez lesz, a mi dolgunk az, hogy biztosítsuk ehhez a lehetőséget” – mondta az elnök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!