Giro d'Italia: visszalépett az egyik favorit, mert koronavírusos, két teljes csapat is kiszállt

2020. október 13. – 10:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A teljes Mitchelton-Scott csapat visszalépett a Giro d'Italiától, miután a kerékpárosok mellett dolgozó személyzetből négyen is koronavírus-fertőzöttek. Az egyik esélyes, Steven Kruijswijk is feladta a versenyt pozitív tesztje miatt.

Az olasz kerékpáros körversenyen vasárnap estétől kezdődően a szervezők az egész mezőnyt és a mellettük dolgozókat is letesztelték. Az 571 mintából elég sok pozitív lett, a négy mitcheltonos dolgozó és Kruijswijk mellett, egy Sunweb-kerékpárosnál, egy AG2R- és egy Ineos-munkásnál is kimutatták a vírus jelenlétét PCR-teszttel.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Hogy a Mitcheltonnál lesz fertőzött arra lehetett számítani, hiszen legjobb bringásuk, Simon Yates már szombaton kiszállt érintettsége miatt a versenyből.

A legjobb helyen álló Mitchelton-bringás Lucas Hamilton volt, ő az összetett 15. helyéről lép vissza. Nála is nagyobb veszteség Kruijswijk visszalépése, őt az egyik favoritnak tekintették. A holland hegyimenő a 11. helyről adta fel a Girót.

Steven Kruijswik a Giro d'Italia 7. szakaszának céljában Fotó: Luca Bettini/AFP
Steven Kruijswik a Giro d'Italia 7. szakaszának céljában Fotó: Luca Bettini/AFP

A Sunwebből a sprinter Michael Matthewsnak kell kényszerűségből kiszállnia, az ő tesztje is pozitív lett. Az idei Girón már két dobogós helye volt, egyszer második, egyszer harmadik lett mezőnyhajrában, még bízott abban, hogy összejön neki egy szakaszsiker.

Míg a Tour de France-on az volt a szabály, hogy ha egy csapatnál két pozitív eset van, akkor a teljes csapatot kizárják, addig a Girónál csak a fertőzött személyeknek kell elhagyni a versenyt.

A Mitchelton-Scott közleményében azt írta, hogy csapattagjaik tünetmentesek voltak, vagy csak enyhe tüneteket mutattak. A fertőzött munkatársakat karanténba helyezik. Úgy döntöttek, hogy a Giro d'Italia, az ellenfelek és saját kerékpárosaik biztonsága érdekében visszalépnek a versenytől.

Frissítés: A Mitchelton után a Jumbo-Visma is úgy döntött, hogy kerékpárosaik védelem érdekében nem vállalják a további versenyzést a Girón. Kruijswijkről azt írták, hogy tünetmentes volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!