Bérgyilkos ölte meg az első orosz Forma-1-es pilóta apját

2020. október 25. – 12:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bérgyilkos orvlövész végezhetett szombaton Alekszandr Petrov vállalkozóval, a viborgi járási képviselőtestület tagjával, Vitalij Petrov első orosz Forma 1-es pilóta apjával, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vasárnap ugyanis bérgyilkosság címen indított vizsgálatot, amit személyesen Alekszandr Basztrikin, az SZK elnöke felügyel.

A 61 éves férfival a házához tartozó fürdő nyitott területén végeztek, a Viborg környéki Velikoje községben (Leningrád megye). A gyilkos a birtok melletti folyó túlpartjáról lőtte le a vállalkozót, írja az MTI.

A férfi fia, Vitalij Petrov a hétvégi portugál Forma-1-es futamon versenybíróként vett részt, de a gyilkosság után helyét a vasárnapi algarvei versenyen a portugál Bruno Correia veszi át. A Guardian azt írja, hogy Petrov már hazautazott Oroszországba.

<<>>

Vitalij Petrovot csütörtökön kritikák érték, amiért versenybíróként alkalmazzák a versenyen. Petrov ugyanis korábban egy interjúban bírálta azokat a versenyzőket, akik a rasszizmus ellen tiltakozva letérdelnek a futamok előtt. Mint mondta, Oroszországban csak a templomban és leánykéréskor szoktak letérdelni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!