Külföld
Rekordot döntött, 25 órán át beszélt Trump ellen Cory Booker demokrata szenátor a kongresszusban
Ezzel fejezte ki tiltakozását Donald Trump elnök politikájával szemben.
Elon Musk hiába költött el 25 millió dollárt, a demokraták jelöltje nyert Wisconsinban
Minden idők legdrágább bírói választását tartották az elnökválasztás szempontjából kulcsfontosságú amerikai államban.
A kormány szerint 2026-ig nincs kár az EU-pénzeknél, közben napról napra csökken a lekérhető összeg
Miközben a kormány azt hajtogatja, hogy ha 2026 végéig megegyeznek, „semmilyen kár” nem éri az országot, a Népszava csak a felzárkóztatási támogatásoknál hétszázalékos veszteséget számolt össze. Az...
Maratoni, több mint 20 órás felszólalással tiltakozik a New Jersey demokrata szenátora Trump...
Cory Booker helyi idő szerint hétfő este 7-kor kezdett beszélni, azt mondta, addig folytatja, amíg fizikailag képes rá.
Finnország kilép a taposóaknák használatát tiltó nemzetközi egyezményből
A finnek 2029-re a GDP legalább 3 százalékára fogják növelni a védelmi kiadásokat.
Megtalálták a litvániai hadgyakorlaton eltűnt negyedik amerikai katona holttestét is
A katonák harckocsiját egy mocsaras tóból emelték ki hétfőn, aznap találták meg a másik három holttestet is.
Halálbüntetés kiszabását kérte a UnitedHealthcare-vezér meggyilkolásával vádolt férfira az...
Luigi Mangione-t előre megfontolt szándékkal elkövetett emberöléssel vádolják, a gyanú szerint december 4-én kora reggel New York belvárosában lelőtte Brian Thompsont.
A holland ügyészség szerint terrorista szándékból támadt emberekre az amszterdami késelő
A múlt csütörtöki támadásban öten sérültek meg, köztük a 30 éves ukrán gyanúsított.
Egy nap alatt tízezer egészségügyi dolgozót küldött el az oltásellenes Robert F. Kennedy Jr....
A leépítések még csak most kezdődtek, összesen húszezer állás szűnhet meg az amerikai egészségügyi minisztériumban.
Levelet írt az Európa Tanács emberi jogi biztosa Kövér Lászlónak a Pride betiltása miatt
Michael O'Flaherty arra kéri az Országgyűlés elnökét, hogy módosítsák a törvényt.













