Belföld

RSS

Nagy Márton: Kár lenne tagadni, Magyarország védekező, válságkezelő üzemmódban van

Magyarország egy olyan gazdaság, ahol kulcsfontosságú a reálbér növekedése és a belső fogyasztás. Magyarországon ugyanis a lakosság, de a költségvetés is akkor áll jól, ha a magyarok fogyasztanak.

Modell marhavagont vittek Lázár Jánosnak a batidai vadászkastélyhoz

A miniszter nemrég kivételes államférfinek nevezte Horthy Miklóst, az aktivisták szerint egy kivételes államférfi nem hagyná, hogy marhavagonokban hurcolják el a honfitársait.

Közös polgármesterjelöltet állít négy ellenzéki párt Debrecenben az akkumulátorgyár ellen

Mándi László azt ígéri, harcolni fognak az akkumulátorgyár ellen, és Debrecen is zöldebb lesz.

A fideszesek kivonultak a szavazásról, de a szegedi önkormányzat így is 10 millióval támogatja...

A szegedi jobboldal szerint nem a kormány hibája, hogy az iskola nehéz helyzetbe került, Botkáék az Orbán-kormány bosszújáról beszélnek.

Uniós Kun Bélát, európai Trianont vizionál Kövér László

Az Országgyűlés házelnöke az EU-ról elmélkedett az identitásterrorista merényletek és a trianoni sorsra szánt Szerbia említésével.

Kényszernyugdíj, lejárató kampányok: ezekről beszélt a bírói függetlenségért díjat kapó magyar...

Az Országos Bírói Tanács kapta a bírói függetlenségért járó díjat a demokratikus jogok védelméért.

Az Orbán Viktort autóval üldöző Szabó Bálint többé nem képviselő a szegedi önkormányzatban

Hangos viták közepette szavazta meg egyhangúlag a szegedi közgyűlés Szabó méltatlanságát. A botrányairól elhíresült politikus szerint ez még visszaüthet a képviselőkre.

Závecz: Nőtt a pesszimizmus a Fidesszel szemben, a nyár nagy nyertese a Mi Hazánk és a Kutyapárt

Csökkent a Fidesz támogatottsága, továbbra is erős párt a DK, a Mi Hazánk pedig a harmadik legnépszerűbb párt itthon.

Megszüntette a HelloPay elleni eljárást a versenyhivatal

A GVH szerint már nem bizonyítható, hogy a cég nyomást gyakorolna a terminálhasználatkor a felhasználókra, hogy fizessenek borravalót.

Az államtitkár saját otthona lett az EU-s pénzből épült rekreációs központ

Mayer Gábor vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy tulajdonában áll az az ingatlan, amelyet korábban vállalkozóként EU-s támogatásból épített.

Kövess minket Facebookon is!