Belföld
Így készül kézzel a dubaji csokis, a fügés-diós és a tojáslikőrös szaloncukor Balatongyörökön
Vadócz Jenő a műhelyében eredetileg azért kezdett szaloncukrot készíteni, hogy télen is legyen forgalma.
Túlterheltség, pénztelenség, lepusztultság – a gyermekotthonokról beszélt egy volt vezető
Az sem ritka, hogy a pszichológus áll be fürdetni, pelenkázni, leckét írni. Sok helyen már vezető sincs – mondta az Esze Tamás nevelőotthon korábbi szakmai vezetője.
Idén már nem várható, hogy orvosolják az ADHD-s gyógyszer miatt felmerülő készlethiányt
A gyógyszer egyik kiszerelése kisebb mennyiségben továbbra is elérhető a nagykereskedőknél.
Letartóztatták a férfit, aki 13 éves lányokkal követett el szexuális visszaélést
A férfi több lánnyal is megismerkedett az interneten vagy egy élelmiszerboltban. Tisztában volt azzal, hány évesek.
Garázdaság miatt jelentették fel Menczer Tamást a Magyar Péterrel való balhéja miatt, a fideszes...
A Fidesz kommunikációs igazgatóját valaki feljelentette, Menczer pedig a közösségi oldalán nevezte gyávának a Tisza Párt elnökét.
Panelek népe: erősödött a Fidesz a vidéki lakótelepeken, de nem tudta teljesen meghódítani őket
A Fidesz valóban sokat erősödött a lakótelepeken, de ennek inkább az a magyarázata, hogy a panellakásban élők öregedtek hozzá a kormánypárthoz az elmúlt 14 évben. Jól mutatja a politikai mozgásokat...
Lázárék szerint tévhír, amit a terézvárosi önkormányzat állít, a Nyugati környékére tervezett park...
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint félreértésen alapul az a hír, amit a terézvárosi önkormányzat állít. Állítják, nincs veszélyben a Nyugati pályaudvar környékére álmodott park.
Azzal zsarolta az agrárkamarát, hogy ha nem fizetnek 22 milliót, felhergeli a gazdákat a...
A vádlott az Országos Jégkármérséklő Rendszer működésével kapcsolatosan terjesztett hamis információkat, de ráfázott.
Rúzsa Magdi, Rudolf Péter és Gyulay Zsolt is a Prima Primissima díjazottjai között
Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a Közönségdíjat.
Karácsony: Ha csak a Tisza marad 2026-ra, akkor rájuk fogok szavazni
A KözTérben a főpolgármester beszélt a főváros kaotikus helyzetéről, politikai indulásáról is.











