Belföld
A volt OBT-elnök „lelkes amatőrök dilettantizmusát” látja az Országos Bírói Tanács részéről
Szerinte a tanács szereptévesztésben van, de nem vonja kétségbe a szervezet jó szándékát.
Trócsányi László a kegyelmi ügyről: A lemondások miatt a kár mérséklődött
A volt EP-képviselő Sulyok Tamásról és Szájer Józsefről is beszélt.
A magyar titkosszolgálatok információkat kértek az amerikai társszervektől Rogán Antal ügyében
Arra kíváncsiak, hogy konkrétan milyen adatokra hivatkozva tették a minisztert szankciós listára Washingtonban. Egyebek mellett erről is szó volt a parlament nemzetbiztonsági ülésén.
Orbán sajtófőnöke hírlapi kacsának nevezte Magyar Péter félelnöki rendszerről szóló információit
A Tisza Párt elnöke úgy tudja, a kormány a közvetlen elnökválasztás bevezetésén gondolkodik.
Takarófóliába fulladt bele egy 14 hónapos kislány, vádat emeltek a nevelőapa ellen
A férfi felújítás miatt takarta le a bútorokat. A kislány a nyitott ablak miatt valahogy elérte a mozgó fóliát, és magára húzta.
A hétfői volt az idei tél leghidegebb éjszakája
Szezonrekord nem lett, egy tized fokon múlt.
A sínek között kellett Tatabányáig sétálniuk ma reggel az utasoknak, mert elromlott egy vonat
Több járat helyett pótlóbuszok közlekednek Oroszlány és Tatabánya között.
Blokkolta az állami kivitelezést a Városliget autómentesítésére a BKK
Hiányos, pontatlan méretezés, kedvezőtlen hatásokkal bíró műszaki megoldások, ezeket nehezményezte a BKK.
Nagykanizsa polgármestere: Saját bőrüket vitték vásárra a tiltakozó kukások
Újévkor még úgy tűnt, hogy egy kaposvári cég fogja uralni a szemétszállítást Nagykanizsán. A DK-s Horváth Jácint szerint a népet maguk mellé állítva kellett rábírniuk a Fideszt arra, hogy ők is...
Lázár János: Vitézy arról híresül majd el a magyar politikában, hogy még életében semmit nem...
A miniszter beszólásaira Vitézy Dávid felsorolta sikeres projektjeit, és felhozta, hogy szerinte miért lehetetlen klímás buszokat rendelni a klíma nélküli InterCity-khez.












