Belföld
Lánczi Tamás: Lehet valaki úgy is propagandista, hogy erről nem tud
És az is előfordulhat, hogy külföldről direktben finanszíroznak magyar újságírókat, mondta a Heti Naplónak a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.
Videó került elő az egy évvel ezelőtti verőcei hajóbalesetről
Az egyik áldozat édesanyja a felvételt látva azt mondta, nem kívánja senkinek ezt az érzést, ami olyan, mint egy rémálom.
Az ilyen rendezvényekkel árulják el Orbánék, milyennek is látják a Tisza Pártot
Hegy vajúdott, s született egy mókás szürke egérke. Élesnek és modernnek akart látszani a Fidesz, de a nagy várakozásokat azért nem váltotta be Orbánék vasárnapi rendezvénye.
„Háborús hisztériashow és Harcosok Sufnija” – ellenzéki reakciók az Orbán-féle Harcosok Klubjára
Dobrev Klára szerint rémisztő volt hallgatni a rendezvényen elhangzottakat, a Jobbik pedig úgy kommentálta az eseményt, hogy „elfogyott a krumpli, csökken a megvásárolható szavazó”, ezért online...
„Ez olyan, mint a Békemenet” – a Harcosok Klubja tagjait kérdeztük
Az ország minden pontjáról érkeztek a Fidesz digitális szabadságharcosai a BOK Csarnokhoz. A harcmodorról nem sokat árultak el, de az kiderült, hogy egy zárt csoportban naponta kapnak üzeneteket.
Magyar Péter a Harcosok Klubja rendezvényen részt vevő Orbán Viktornak üzent
Magyar szerint Orbán nem tudja, miről szól a Harcosok klubja című film, és arra kérte, hogy hagyjon fel a gyűlöletkeltéssel.
Vége van, Viki! – skandálta Lengyel Tamással a tömeg a tüntetőkkel megtelt Kossuth téren
A Halász János fideszes képviselő által a héten benyújtott javaslat ellen tiltakoznak a tüntetők. Pankotai Lili üzent Orbán Viktornak és azt mondta, szerinte a Szuverenitásvédelmi Hivatal az új ÁVH.
Több mint 1,2 milliárd forintot nyert valaki a hatos lottón
Jövő héten 100 millió forintról indul újra a nyereményalap.
Orbán Viktor: Százezer digitális szabadságharcossal fogjuk megvívni a választásokat
A miniszterelnök vasárnapra hívta össze a Harcosok Klubja nevű titkos fideszes online csoportot, aminek feladata az lesz, hogy a közösségi médiában felvegyék a harcot a Tisza Párttal. Orbán azt...
Már a jövő héten megszavazhatja az Országgyűlés az ellehetetlenítési törvényt
Legalábbis Pócs János fideszes képviselő így tudja. Azt mondta, sietnek a törvénnyel, amit ő a jelenlegi formájában is támogat.












