Brasch Bence komédiája lesz az idén tízéves fennállását ünneplő Átrium őszi évadának első bemutatója (x)

2022. szeptember 11. – 10:57

Brasch Bence komédiája lesz az idén tízéves fennállását ünneplő Átrium őszi évadának első bemutatója (x)
Ágoston Katalin, Debreczeny Csaba, Kovács Máté – Fotó: Lakatos Péter

Másolás

Vágólapra másolva

Idén novemberben fennállásának 10 éves jubileumát ünnepli az Átrium. A Margit körúti teátrum őszi színházi évadát augusztus végén repertoár előadásaival elkezdte, első premierjét szeptember 17-én tartja, akkor mutatják be Brasch Bence Bálna című darabját. Az előadást Ágoston Katalin, Debreczeny Csaba, Kovács Máté, Sas Zoltán e.h., Szinetár Dóra és Tornyi Ildikó szereplésével láthatjuk majd az Átrium színpadán, a szerző rendezésében. A produkció zeneszerzője Mester Dávid, a díszletet és a jelmezt Tihanyi Ildi tervezte.

Brasch Bence első színpadi műve egy kortárs komédia, ami a színház és a tehetségkutató tévéműsorok világában játszódik. Friss, benne valódi, mai karakterekkel. Az előadás hangsúlyosan foglalkozik azzal a nagyon fontos kérdéssel, hogy vajon feláldozhatóak-e a gondolatok a szórakoztatás oltárán? Emellett érvényesen érint olyan aktuális témákat, mint a fiatal felnőttek útkeresési dilemmái, vagy a #metoo mozgalom, eközben pedig csavaros „színház a színházban” dramaturgiával formailag is érdekes kortárs komédiát láthatunk.

Brasch Bence a Bálna olvasópróbáján – Fotó: Lakatos Péter
Brasch Bence a Bálna olvasópróbáján – Fotó: Lakatos Péter

„Alapvetően saját történetek, élmények és tapasztalások mentén írtam a darabot. Természetesen sok benne az olyan beszélgetés, szituáció, ami az »akár így is történhetett volna« kategóriába tartozik, de érdekes ilyen helyzeteken fantáziálgatni. Mivel viszonylag nagyobb időintervallumot ölelt át az írás folyamata, nyomon követhetőek azok az impulzusok, tapasztalások, amik út közben értek.
Foglalkoztat a szorongás, saját magunk megismerése és az ettől való félelem. Az, hogy elképzelünk magunkról valamit, de ha valójában találkozunk önmagunkkal, csalódunk, mert másra számítottunk. Foglalkozunk a kiégéssel, ami egyre több fiatal színházi embert érint.

Mi történik, ha valakinek valóra válik az álma, eljátszik egy főszerepet, majd hirtelen egy teljesen méltatlan és kiszolgáltatott helyzetben találja magát? Nem tehet róla, de ellene sem nagyon.

Hiszen végre kell valakinek, amit ő tud, de megmondják neki, hogy mit és hogyan csináljon. Ez már lehet, hogy nem az, amire vágyott. Olyan témákat, gondolatokat boncolgat, amit az ember általában magában beszél meg. Felteszi magának ezeket a kérdéseket, de lehet, hogy nem mer róla hangosan gondolkodni, vagy nem osztja meg másokkal. Közben pedig megmutatunk olyan helyzeteket, ahol már nem bírja tovább, és hangosan is kimondja a véleményét, meggyőződését.

Szeretnénk egy picit közelebb hozni az embereket a színházhoz. Szeretnénk betekintést adni próbafolyamatokba, egy televíziós műsor reklámidő alatt történő eseményeire, mert szerintem ez nagyon sok embert érdekel” – mondja az előadás kapcsán Brasch Bence, aki a darab szerzője és az előadás rendezője egyben.

Szinetár Dóra, Sas Zoltán – Fotó: Lakatos Péter
Szinetár Dóra, Sas Zoltán – Fotó: Lakatos Péter

Az előadásban a harmonikus dallamoktól a nyers recitativo duettekig lendületes, titkos színházi jelenetek építenek hidat a nézőkhöz. És ha a néző elég bátor, talán átélheti a színházcsinálás boldog és szorongató pillanatait is. A történet szerint Bokor Bonifác, a harminchoz közeledő író élete főművét megosztja azzal a színházigazgatóval, akivel pár hónapja ismét hajlandó szóba állni. A mű azonban nem éri el a kívánt hatást, hiszen Molnár igazgató egy könnyed, szórakoztató musicalt vár tőle.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője az Átrium.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!