Az élelmiszeripar nem a nagymamánk, aki sütögeti a rántott húst

2023. május 9. – 17:00

Másolás

Vágólapra másolva

Hogyan jutottunk el onnan, hogy kihúztuk a répát a földből és elrágtuk, odáig, hogy felbontunk egy műanyag dobozt, megmikrózzuk pár perc alatt, majd megesszük, ami benne van? Jó dolog, hogy rengeteg időt spórolunk, vagy rossz, mert elvész a lassú folyamatok szépsége? Az élelmiszeripar története a konzervektől a mireliten át – mitől csodálatos és rémisztő egyszerre?

Az ókori tartósítási technikáktól a háborúk generálta technológiai fejlődésig: hogyan változtatták meg a konzervek az életünket, miért volt egyáltalán szükség rá, hogy egyre több élelmiszert állítsunk elő és hogy azokat egyre hatékonyabban tartósítsuk?

Az Ízfokozó e heti részében az élelmiszeripar történetét tekintjük át, miközben arra a kérdésre keressük a választ, vajon jó-e vagy rossz nekünk az, hogy ennyi készétel áll a rendelkezésünkre.

Keve Marci szakáccsal beszélgetünk arról is, hogy

  • miként nőttünk fel már a dobozok korában, milyen volt felfedezni a természetes élelmiszereket;
  • a természet állandóan változik, az ember mégis az állandóságra vágyik;
  • milyen a borsó valódi íze, miután egyenesen kiszedjük a hüvelyből, és milyen, ha konzervből esszük;
  • az élelmiszeripar csodája a kiszámíthatóság, a változó teljes kiiktatása;
  • nincs két azonos ízű narancs, mégis minden csepp narancslé íze ugyanolyan;
  • minden ember ízlése különböző, az ipar mégis eléri, hogy tömegek szeressenek egy terméket;
  • tudnánk-e élni ketchup és majonéz nélkül.

Az előző Ízfokozók tartalmából:

Az Ízfokozó, a Telex gasztropodcastja keddenként jelentkezik. Ez a Telex saját lejátszóján kívül a Telex Podcast nevű új YouTube-, Spotify-, Apple- és Google Podcast-csatornáinkra kerül fel délután 5-kor. A podcast indulásával egyszerre pedig elindul a Telex Gasztro Facebook- és Insta-oldala is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!