Legfontosabb
Buda Péter: Amit Orbán „el tud érni”, azt valójában Putyin akarja
„Így szoktak befolyásoló ügynököket is telepíteni az ellenfél soraiba, márpedig az egészen bizonyos, hogy az orosz vezető így tekint a magyarra, még ha utóbbi nem is így tekint magára” – mondta a...
Egy szolnoki és három csepeli iskolában is elutasították az iskolaigazgatók pályázatát
A tankerületek lapunknak küldött válaszai alapján ők szakmai szempontokat vesznek figyelembe, és van, ahol formailag is hibás volt a pályázat. A települések megválasztott ellenzéki polgármesterei...
Élőben elemeztük a kormányinfó bejelentéseit
Vasárnap ülésezett a kormány, hogy aztán szokatlan időpontban, hétfő reggel tartson kormányinfót Gulyás Gergely. A Telex stúdiójában Dezső Andrással és Brückner Gergellyel elemeztük a bejelentéseket.
A baloldali pártok szövetsége végzett az élen, Le Penék harmadik helyre szorultak a nemzetgyűlési...
Előzetesen a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülésnek mutatták a legtöbb képviselőt a felmérések, de a visszalépések után a baloldali pártok és Macron pártszövetsége is megelőzte őket. Gabriel Attal...
Thatchernél is nagyobbat nyert a változással kampányoló brit kormányfő, de a gazdasági helyzet...
A Munkáspárt elsöprő győzelmet aratott a csütörtöki brit választáson, azonban visszafogott kormányzás jöhet a politikába későn belépő, fanatikus Arsenal-drukker Keir Starmertől. Az új kormány abban...
Le Penék a legesélyesebbek a győzelemre, de a visszalépések döntőek lehetnek a francia...
A Nemzeti Tömörülés az élen végzett az első fordulóban, de azóta a baloldal és Macron szövetsége rengeteg választókerületben visszalépett egymás javára, hogy megakadályozzák a szélsőjobb...
Novák Katalin milliókkal támogatta Balog Zoltán szívügyeit
A februárban lemondott köztársasági elnök az élete végéig jótékonykodhat közpénzből. Tavaly a legnagyobb összeget a Balog vezette református egyház alapítványának adta, de volt tanácsadójának,...
Joe Biden: Ha lejön a Mindenható Isten, és ő kéri, akkor visszaléphetek
Tévéinterjúban bizonygatta az elnökjelölti vitán rosszul szereplő elnök, hogy alkalmas Donald Trump megverésére a választásokon. Arra azonban nem vállalkozott, hogy átfogó orvosi tesztet végezzenek...
A politikába későn belépő, fanatikus Arsenal-drukker miniszterelnök szab új irányt a brit...
Keir Starmer szerény családi háttérből küzdötte fel magát a jogi karrier csúcsára. Előbb a Munkáspárt balszárnyát, majd a konzervatívokat legyőzve lett miniszterelnök. Kritikusai azzal vádolják,...
Egyre nagyobb a nyomás Bidenen, egy péntek esti tévéinterjúja rettentően felértékelődött
Nyilvánosan azt mondta, hogy nem lép vissza a jelöltségtől, de sajtóinformációk szerint Biden magánbeszélgetésein elismerte, hogy a következő napok teljesítménye döntő lesz a folytatás...









