Trill Beatrix: Mindenki azzal jön, hogy ezzel én is támogatom a rendszert

Herendi Gábor szerint Trill Beát a többi szereplőhöz képest „nehezebb eladni, pedig nagy felfedezés, de még nem ismert eléggé”. Most, hogy egyszerre három filmje megy a mozikban, és az egyik közülük az elmúlt harminchat év legnagyobb sikere, ez hogy áll?

Mivel Magyarországon vagyunk, és nem Amerikában, egy ilyen siker után nem fordul fel fenekestül egy színész élete. Kívülről tényleg úgy tűnhet, hogy rengeteget dolgozom, és a csapból is én folyok, pedig csak most érnek be az elmúlt évek munkái, a Sünvadászatot például 2022-ben forgattam. De az biztos, hogy 2025 mérföldkő az életemben, és a közönség és a média is érezhetően kíváncsibb lett rám. Bár néha olyan kritikákba is belefutok, amikben a nevemet elfelejtik megemlíteni, de tény, hogy nem is raktam még le annyit az asztalra, mint a kollégáim.

Hányszor látta eddig a Futni mentemet?

A felétől a végéig tízszer biztosan, a közönségtalálkozók miatt. Egészében talán háromszor: egyszer a sajtó-, majd a díszbemutatón, és karácsonykor együtt a családommal.

Változott közben a véleménye róla?

Minél többször láttam, annál inkább értettem, hogy az emberek miért szeretik. Először nekem is voltak fenntartásaim, hogyan fogadják majd. Mivel a Valami Amerika-sorozatnál nem az történt, amire számítottunk, azóta kialakult bennem egy fék, hogy várjuk ki a végét. De a közönségtalálkozókon azt éreztem, hogy az egésznek van egy szerethető vibe-ja, és én is egyre jobban megkedveltem. És nagyon jó volt hangosan nevetni hallani a nézőket.

Totális tévedés az új Valami Amerika – egész pontosan ezzel a címmel jelent meg a Telex kritikája élete első sorozatfőszerepéről.

Igen, és kicsit padlóhoz is vágott, hogy két rész alapján így lehúzták. Hiába gondoltam azt, hogy én színészként mindent megtettem, ha a filmet „totális tévedésnek” tartják, nem tudom kivonni magam ez alól. A végén már egymásnak küldözgettük Ember Márkkal a jó meg rossz kritikákat, próbáltuk egymást vigasztalni. Viszont a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Futni mentem sikerét közösen éltük meg, emiatt kialakult egyfajta cinkosság és barátság köztünk.

Herendi a Futni mentemet női filmnek tartja, és tényleg van benne karrierista nő és túlhajszolt anyuka is, vagyis kissé talán sztereotip karakterek. Ön hogy látja őket?

Én nagyon örültem annak, hogy végre lett egy film, aminek négy, különböző élethelyzetben és életkorban lévő nő van a középpontjában. Körülöttük pedig sok fontos témát feldobott: például hogyan aláznak meg egy negyvenes nőt a munkahelyén amiatt, hogy akar-e gyereket szülni, vagy sem. Ezeket a témákat a film nem bontja ki túlságosan, de egy közönségfilmnek ez nem is feladata. De még ennek ellenére is volt szerintem mélysége is; olvastam olyan elemzést, amiben a filmet egy gyászfolyamathoz hasonlították.

A két sikermozi jócskán eltérő büdzséből készült. A forgatások kényelmében, hangulatában érzett különbséget?

A forgatások hangulatában nem volt nagy különbség, mind a kettő nagyon jó élmény volt. A Hogyan tudnék…-ban csak két–három napot dolgoztam, pici jelenetekkel. De a balatoni forgatási helyszín sokat hozzátett az élményhez.

Másban? Fizetésben?

Arról nem beszélhetek, mert kötnek a szerződések, de köztudott, hogy a Futni mentem alacsony költségvetésből készült.

Mégis, egy milliárdos állami finanszírozással készült film pici mellékszerepe és ennek a harmadából, állami támogatás nélkül készült produkció főszerepének gázsija hogyan aránylik egymáshoz?

Maradjunk annyiban, hogy az előbbié több volt. És ez kicsit azért szomorú. De ez van, ez a különbség, ha egy film kap támogatást.

A Futni mentem jegybevétele viszont közelíti az 1,8 milliárdot. A váratlanul nagy profitból színészként részesültek?

Nem.

Ez legalább annyira meglepő.

A közönségtalálkozókon is fel szokott merülni ez a kérdés, és ott is ez a reakció. A producerek ezt azzal magyarázzák, hogy a szerződésben mindenkinek fix összeget rögzítettek, ami utólag megváltoztathatatlan.

Ezt méltatlannak tartja?

Méltatlannak nem tartom. Mert ha reálisan nézzük: ha fordítva történik, és megbukik a film, akkor sem kérték volna vissza a gázsinkat. Ilyen szempontból értem az ő logikájukat is, miért nem kompenzálnak. Ez az ő pénzük és az ő döntésük, hogy meg akarják-e ilyen módon hálálni a színészek munkáját, vagy inkább visszaforgatják azt a film folytatásába vagy egy új filmbe.

A Futni mentem 2.-nél már jobban résen lesz a szerződéskötésnél?

Ezt majd az ügynököm intézi, ezeket a terheket szerencsére teljesen leveszi a vállamról; amit az orrom alá dug, aláírom – lehet, hogy már rég eladta a vesémet! De valójában 110 százalékig megbízom benne.

Fehérgyarmaton született, aminek van egy izgalmas közös metszete Budapesttel.

KariGeri.

Akkor tudja.

Persze, egy kórházban születtünk „apuval”. De én csak pár évet töltöttem Fehérgyarmaton, a szüleim ekkor még Kárpátalján éltek, ahol felnőttek. Anyukám először csak szülni jött át velem a fehérgyarmati kórházba, hároméves koromig Sárosorosziban éltünk, ami egy kicsi kárpátaljai falu. Ezután jöttünk át Fehérgyarmatra, majd nyolcéves voltam, amikor felköltöztünk Budapestre.

Sárosorosziról vannak emlékei?

Inkább későbbről vannak, amikor rokonokat látogattunk, és egy hétre lepasszoltak minket a nagynénikhez. Volt akkoriban egy hatalmas árvíz, ami elvitte a nagymamám házát, csak a betonalapja maradt meg, az unokatesóimmal ezen sátraztunk és sütögettünk. Miután a háború kitört, szinte az összes rokonunk eljött onnan, és szerencsére azóta rendben vannak.

Tartja velük a kapcsolatot?

Amikor bejelentették, hogy sorozni kezdik a kárpátaljai magyarokat is, beültem a kocsimba, és lementem az egyik unokatesómért a határra, és áthoztam, azóta is itt van. Viszont apukám a Kijevben élő barátait nem éri el telefonon, róluk nem lehet tudni, hogy biztonságban vannak-e, vagy hogy mi történt velük.

A neve alapján valószínűleg többen arra tippeltek, hogy színházi nepo baby lehet, de mostanra kiderült, hogy Trill Zsolt a nagybátyja. Neki volt hatása arra, hogy kedvet kapott a színészethez?

Egyáltalán nem, nagyon kevés kapcsolatom van vele. Gyerekkoromban megnéztük őt Debrecenben egy előadásban, utoljára pedig az akkori POSZT-on találkoztam vele személyesen még egyetemista koromban. A színészi érdeklődés inkább a Bakáts téri általános iskolában jött, ahol nagyon sokféle kreatív szakkörre, többek között színjátszóra, hangszerre és szolfézsra jártam.

A kaposvári egyetem színészszakán diplomázott, ahonnan sokaknak egyenes út vezetett a Nemzetibe. Önnél ez nem merült fel?

Nem, mert én nem Vidnyánszky-, hanem Cseke Péter-osztályba jártam, emiatt a kecskeméti színházban is voltunk gyakorlaton [Cseke Péter 2017 óta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója]. De ha a Nemzetibe hívnak, valószínűleg akkor sem mentem volna. Pedig volt időszak, amikor munka nélkül ültem otthon, mert sehova nem volt szerződésem. Akkor megfordult a fejemben, hogy felhívom Vidnyánszkyt, de nem tettem meg. Nem éreztem volna önazonosnak. Úgy voltam vele, hogy jó nekem a benzinkúton.

Benzinkúton?

Anyukám egy benzinkút kisfőnöke volt, ezért gimis koromban nyaranta besegítettem neki diákmunkaként, gépet kezeltem, matricát adtam, kávét főztem, takarítottam. Amikor az egyetem után nem volt munkám, egy–két hónapra újra beálltam. Egyébként elég kemény meló egy 12 órás műszak, nappal a pénzre kell nagyon ügyelni, éjszaka meg az egész kutat ki kell takarítani, a hűtőt megtölteni, száz szendvicset legyártani reggelre.

Végül nem is szerződött színházhoz. Miért?

Az volt a tervem, hogy egyetem után Kecskeméten maradok néhány évig. Addig is oda jártunk gyakorlatra, és akkoriban nagyon jó nevű rendezők dolgoztak ott, és én is jó lehetőségeket kaptam. Amikor a gyakorlati színházunkat kerestük, és nem kaptam választ egyiktől sem, odamentem Péterhez, hogy számít-e rám, maradhatok-e itt az utolsó évre. Annyit válaszolt, hogy nem.

Konfliktusos volt a viszonyuk?

Alapvetően nem, és nagyon tiszteltem benne, hogy az osztályfőnökséget ennyire profin és komolyan vette, sok kurzust is intézett nekünk. Aztán jött az SZFE-botrány időszaka, amikor az osztályunk eljárt a tüntetésekre, és több helyen kiállunk az SZFE mellett. Az osztályunk 80 százaléka egyetértett azzal, hogy egy olyan egyetem diákjaiként, akikkel ezt már egyszer megcsinálták, ott kell lennünk. És ne gondolják, hogy amiatt, hogy a mi tanáraink részt vesznek az átalakításban, mi is szívesen bólogatunk ehhez.

Szóval Cseke ezután bejött egy órára, és azt mondta, hogy aki szeretne, beszélhet vele erről. Én voltam az egyetlen, aki a szünetben odament hozzá, de nem sokra jutottunk egymással. Végül kérdeztem, hogy ugye nincs harag, mire azt mondta, dehogyis, örül, hogy beszéltünk. Két hónap múlva mégis indoklás nélkül nemet mondott. Nehéz erről beszélnem, mert ha esetleg ezt olvassa, lehet, hogy ő mást gondol, és kiderül, hogy tényleg szakmai okok miatt utasított el.

Cserébe azóta is szabadúszó, a választásaiért már nem tartozik senkinek elszámolással.

Viszont olyan országban élünk, ahol még így is kétszer meg kell gondolnom, hogy mit mondok és mit vállalok el; már érzem, hogy ezeknek vannak következményeik. És az a legszomorúbb, hogy főleg a színészeken csattan minden, őket kérdőjelezik meg, miért vállaltak el egy nemzeti filmintézetes vagy egy független filmet. De miért ne lehetne mind a kettőt? Itt vagyok rá én a példa.

A Hunyadi-sorozatot és a Sünvadászatot sem politikai alapon vállaltam, hanem a szerepet és a könyvet néztem, és örültem, hogy dolgozhatok.

És más lapra tartozik, ha kiállok ügyek mellett. A Hunyadiban végigcsináltam az egész castingfolyamatot, megismerkedtem az összes rendezővel és rengeteg színésszel, és szakmailag is nagyon sokat adott. A Sünvadászat előtt Misi [Schwechtje Mihály] elmesélte a sztorit és a jelenetemet, én pedig örömmel vállaltam. Mégpedig ingyen, amiből végül mínusz 35 ezer forint lett, mert a forgatás ideje alatt kaptam egy kerékbilincset a kocsimra.

A Hunyadi 15 milliárdos állami támogatása viszont annyi pénzt jelent, amennyit Schwechtje Mihály, Hajdu Szabolcs, Szimler Bálint, Reisz Gábor és még jó pár alkotó az elmúlt tíz évben összesen, megközelítőleg sem kapott a magyar kultúrafinanszírozásból.

De ehhez nekünk, színészeknek nincs közünk. Tudom, hogy ilyenkor mindenki azzal jön, hogy ezzel én is támogatom a rendszert, de szerintem ez nem így működik. Én első körben mindig a feladatot nézem, a karaktert, a forgatókönyvet, a rendezőt és a kollégákat. És volt rá példa, hogy nem mentem el egy castingra vagy forgatásra, mert ezek közül valamelyik nem tetszett, pedig kevés a lehetőség, és telített a szakma. A Hunyadiban olyan körülmények között dolgozhattunk, amilyenekben a magyar színészeknek korábban talán soha nem lehetett részük. Bementem a nándorfehérvári csata díszletébe, és mintha Hollywoodban lettem volna: a technikák, a statiszták, a több száz kaszkadőr. A hajamat és a sminkemet volt, hogy órákon át csinálták, és a jelmezeim is elképesztő igényesek és gyönyörűek voltak.

Ki volt Báthori Margit, akit a sorozatban játszik?

A főhősnő, Szilágyi Erzsébet testvérének a felesége. Emiatt főleg az Erzsébetet alakító Rujder Vivivel és a Szilágyit játszó Mátrai Lacival voltak közös jeleneteim.

És a Futni mentem a fantáziájában hogy folytatódik?

Pont most voltam egy podcastban, ahol a műsorvezető a második részben ki akarta nyírni az anyuka karakterét, mert szerinte akkor majd a lányok nekiállhatnak az ő bakancslistájának. Én nem tenném őket teljesen árvává, és remélem, nem is lesz ennyire kiszámítható.