Mérlegre tettem, hogy dolgozhatok, vagy azon nyavalygok, hogy meg van húzva a nadrágszíj

Herendi Gábor összehozta az utóbbi évtized legnézettebb filmjeit, követte egymást a Kincsem, a Valami Amerika 3. és a Toxikoma. Aztán hirtelen kihúzták alóla a talajt: az NFI-nél nemkívánatos személy lett, a frusztráltságának pedig interjúkban is hangot adott. A nyolcrészes Valami Amerika-tévésorozat tavaly egyenesen az RTL streamingszolgáltatójára ment, anélkül, hogy bárki tudta volna, hogy pontosan mennyien látták.

Úgyhogy Herendi visszatért a gyökereihez, és felkérésre megrendezte a Futni mentem-et, Csehország legsikeresebb filmjének magyar változatát, ami mindenféle állami támogatás nélkül készült el, de az ilyen és ehhez hasonló gyártástörténetű filmekhez képest abszolút a közönségre lőve. Az alapsztorija ugyanaz: a főszereplője három nővér (Tenki Réka, Lovas Rozi, Trill Beatrix), akik hirtelen megözvegyült édesanyjuk (Udvaros Dorottya) kívánságára lefutnak egy maratont. A Futni mentem viszont kibővíti az eredetit, és sokkal nagyobb mélységeket ad a karaktereknek – plusz felsorakoztat mellékszerepekben olyan színészeket, mint Bányai Kelemen Barna vagy a tizenegy év után megint mozifilmben szereplő Csányi Sándor.

Erről a mélyítésről, a szakmai elismerésekről (vagy azok hiányáról), álnéven filmezésről és a félmeztelen Csányi Sándorról is kérdeztük Herendi Gábort a Futni mentem premierje előtt. A filmet november 21-től lehet látni a mozikban, november 20-án pedig vetítjük a Telex Filmklubban is, ahol Herendivel és a társíró Divinyi Rékával beszélgetünk a filmről, erre itt lehet jegyet venni.

Menjünk vissza az időben 2021 nyarára. Ott vagy a Toxikoma premierjén Veszprémben. Mik a terveid abban a pillanatban?

Több szempontból is magaménak érezhettem a filmet. Azt szoktam mondani, hogy nekem szinte az a szerzői filmem, még ha tisztában is vagyok vele, hogy egy közönségfilm. Az én addigi munkásságomban egy mérföldkő volt, egy komolyabb hangvételű film. Nagyon élveztem csinálni. Elgondolkoztam azon, hogy egy kicsit megbölcsültem, és hasonló filmeket kellene csinálnom, mélyebb mondanivalóval. Azt éreztem, hogy sikerült feltöltődnöm, és elindulhatok ebbe az irányba. A nézőktől addigra már megkaptam mindent, nagyon sok filmemnek nagyon sok nézője volt. Úgy éreztem, hogy ez egy új út lehet. Hogy ez az út nem folytatódott, ez köszönhető annak, hogy az NFI innentől kezdve semmilyen szinten nem támogatott. Volt egy időszakom, ami elég depressziós volt, hogy mostantól hogyan tovább, de alkatilag nem vagyok a sokáig búslakodó típus. Elindultam tovább, a mai napig csinálok reklámfilmeket, és az RTL-nek sorozatokat tudtam készíteni. Nem voltam tétlen, nem voltam munka nélkül. Imádom a filmkészítést, de amit elképzeltem, hogy majd a következő években hogyan fogom formálni a stílusomat, azt nem tudtam megcsinálni. Ki voltam éhezve. Akkor jött a Futni mentem, amire először nemet mondtam.

Miért?

Ez egy cseh film remake-je. Megnéztem az eredetit, és azt nagyon felületesnek találtam.

Az is.

Láttad?

Átpörgettem.

Mindennek ellenére az alapötlete humoros. Óriási siker volt a cseheknél. Sokkal jobban szeretik a csehek a saját filmjeiket mint a magyarok. A producerek nagyon szerették volna, ha én rendezem meg a magyar változatot. Azzal a feltétellel mondtam okét, hogy csempésszünk bele valami mélységet. Akkor hívtuk be Divinyi Rékát, és kitaláltuk, hogyan legyen valamivel több, mint a cseh verzió. Így már kedvem lett hozzá.

Ekkor már volt készen egy forgatókönyv?

Igen, Miklya Anna írta. Ezt a változatot még támogatta az NFI. A filmintézet akkor folyamatosan kommunikálta, hogy nem készülnek vígjátékok, úgyhogy pályáztak vele. A fejlesztési folyamatot végigcsinálták, majd azt a választ kapták, hogy a forgatókönyvet elfogadták, de megvalósításra nem javasolják. Ez velem is többször megtörtént. Kidobták őket. Mivel volt egy erős forgatókönyv és vígjátéknak készült, kaptak egy erős motivációt, hogy ebből mégis filmet csináljanak.

A cseh alkotókkal beszéltél, hogy vajon miért nézték meg ennyien a filmjüket?

Nem, senkivel sem beszéltem, de ezt nem is éreztem feladatomnak. Szabad kezet kaptunk a fejlesztésben. De azért az nagyon érdekes lesz, hogy a Futni mentem menni fog Csehországban, cseh felirattal.

Mit értettél az alatt, hogy több mélység legyen a filmben a cseh változathoz képest?

Az eredetiben nincs meg a konfliktus az anya és a három lány között. A mi történetünk szerint a papa egy kalandor volt, a mama ment utána, a szülők sosem voltak otthon, úgyhogy vagy a nagymama nevelte a gyerekeket, vagy ahogy többször is elhangzik, a legidősebb lány, Tenki Réka karaktere. Akiről ki is mondják a filmben, hogy ezért nem akart soha gyereket. Ez a karakter például teljesen más lett mint az eredetiben. Ez a történet szál, hogy ők egy konfliktusos, darabjaira hullott család, amit a bakancslistás maraton futás vállalása hoz össze, ez nem volt benne egyáltalán az eredeti verzióban. Nekem tetszik az, hogy ez egy női film, női szemszögből, picit tükröt mutatva a férfiaknak, de én ezt bírom. Megmutatja azokat a problémákat, ahogy a nők robotolnak és próbálnak minden szinten érvényesülni.

Tenki Réka karakterének foglalkozása sincs az eredetiben.

Igen, ilyen szempontból elég kétdimenziósak. Lovas Rozi karaktere hasonlít az eredetihez, de az is sokkal több rétegű az eredetinél. A cseh filmben nincs semmi olyasmi, ami megindító, de a mi filmünkben Rozinak olyan jelenetei vannak, hogy magam is megkönnyezem, ahányszor látom.

Kikerültek a bénább poénok is, a betűtésztás viccelődés, meg az óvszerrel szerencsétlenkedés is.

Ezt nagyon szeretem Divinyi Rékában, a humorban nagyon jó ízlése van.

A Futni mentemben valamennyire meg tudtad találni azt, amit a Toxikoma után kerestél?

Egy percét sem bánom, hogy elvállaltam. Hazudnék, ha tagadnám, hogy én nagyon vágyom a sikert. Olyan beállítottságú vagyok, hogy ha csinálok valamit, akkor nagyon szeretem a visszajelzést. Ezt is már sokszor nyilatkoztam, hogy jó lenne a szakma elismerése is, de úgy tűnik ez nem nagyon akar összejönni. Ez a műfaj egy lenézett műfaj, pedig jó vígjátékot a legnehezebb készíteni, mégis ritkán értékelik. A tömegkultúrát is az elit csinálja, én ezt szeretem csinálni, értek hozzá, nem szégyellem.

Ki lenne a szakma? Mi? Vagy én?

Ti is. A ti ízlésetekről még azt is ki merem mondani, hogy talán fejlettebb, de sokkal inkább rétegízlés, ami azt jelenti, hogy nem vonzódtok azokhoz a dolgokhoz, amiket én csinálok. Eleve olyan attitűdből készülnek ezek a kritikák, hogy ez nem a ti világotok, de megpróbáljátok szakmai szemmel megírni a dolgot. Ezzel együtt kell élnem.

Együtt tudsz?

Most már igen. Nem mondom, hogy nem kínzott meg. A Magyar vándornál nagyon. Most már felvérteződtem. Annyi örömöt kapok a nézőktől, hogy nincs bennem ez a fajta frusztráció. De az a vágy nem tűnt el, hogy más fajta filmet is csináljak. Nem fogok Tarr Béla-i magasságokat elérni, mert az nem én vagyok. Pont azon gondolkodtam, hogy ha én csinálnék egy szerzői filmet, az eleve hendikeppel indul, mert hogy a „Na ne már, a Herendi azt hiszi, hogy tud szerzői filmet is csinálni”. Ez lenne a zérópont. Ezért arra is gondoltam, hogy ha lesz ilyen, álnéven csinálom. Vágyom arra, hogy csináljak egy szerzői filmet, de azt nehezen tudom elengedni, hogy egy filmnek története is legyen. A Fekete pontot ezért is imádtam, ez pont az a fajta szerzői film, amit tudok irigyelni.

Meg is akartalak téged kérdezni, hogy szerinted miért nézték meg azt a filmet ennyien.

A Fekete pont elképesztő jó látlelete a mai Magyarországnak. Mindenki úgy jön ki a moziból, hogy sírni tudna a fájdalomtól, a tehetetlen dühtől, hogy még mindig ugyanott tartunk, mint a 80-as években. Nagyon tudtam csodálni azt, hogy mindenki jó benne, azzal együtt, hogy talán egy-két kivétellel mindenki amatőr szereplő. Pazarul van fölvéve, Rév Marci isteni. Minden ízében film volt és egy pillanatig nem tudtam unatkozni rajta. Nagyon finom humora van. Szerintem a nézőszámában az egészen biztosan benne volt, hogy az emberek egymás között elkezdték mondani: nem kell tőle tartani. Mindenkit annyira lekötött, hogy a szájhagyomány útján kezdett terjedni.

Említetted, hogy milyen fontos neked a nézői visszajelzés. Kaptál ilyet a Valami Amerika-sorozat után? Tudtad, hányan nézték meg?

Nem kaptam erről adatokat. Szerintem a Valami Amerika-sorozat majd a lineáris TV-n meghozza a sikert, az RTL streaming csatornáján heteken át vezette a nézettségi listát. Nem tudok nézőszámot, mert a streamingoldalaknak nem kötelességük közölni. Pedig azt is tudják, hogy mikor hagyta abba valaki egy bizonyos epizód nézését. Az RTL a következő streamingre készült sorozatát már egy hét késéssel a lineáris tévén is leadták, talán nekünk is ez segített volna. Mi úgy terveztük, hogy ebből még lesz egy évad, de egyelőre ez várat magára. A benne szereplő sok-sok fiatal színész nagyon bízott a sorozatban, arra számítottunk, hogy nagy durranás lesz. Most is azt gondolom, hogy abban a sorozattengerben, ami körülvesz minket, a Valami Amerika egy színvonalas dolog volt. Úgy volt, hogy ősszel lemegy a tévében is, de lehet hogy tavaszra tolódik.

Az ötlettel téged kerestek meg, vagy ez a sajátod volt?

Én eredetileg nem akartam még egy bőrt lehúzni a Valami Amerikáról. Ipacs Gergely keresett meg vele. Ő a rendező és producertársam lett ebben a sorozatban. Nézegette, hogy mennyire divat Amerikában, hogy egy branddé vált filmből sorozatokat készítenek. Akkor pont nem volt semmilyen munkám, és éreztem, hogy az RTL erre rá fog bólintani. Rögtön rá is bólintottak. Akkor még semmi ötletünk nem volt, csak részükről a fogadókészség. Négyen rengeteg melót raktunk bele, kevés sorozaton vagy filmen dolgoztunk ennyit, mint a Valami Amerikán. Teljesen új történetet és teljesen új szereplőket akartam úgy, hogy a régiek csak cameózzanak, és az RTL igénye is az volt, hogy fiatalítsunk. Másfél éven át írtuk, leforgattuk, még egy jó fél év volt, mire összeraktuk. Az RTL azt kommunikálta, hogy nekik mindegy, mikor készül, csak jó legyen. Kevés pénzből forgattuk le, de ahhoz képest látványos lett. Mázli volt, hogy odaadták a saját X-Faktor-díszletüket. Nagyon sok embernek nagyon sok munkája van benne. Majd megnézi a kritikus az első epizódot, ami mindig a legnehezebb a rengeteg új szereplő miatt, hiszen még senkivel nem tudsz azonosulni, majd fogja a pennáját és húsz perc alatt leírja a véleményét róla.

Több volt, mint húsz perc!

Ez minden alkotónak fájdalmas. Koltai Sutyival beszélgettem a Sorstalanság után, azt is elagyabugyálták a kritikusok. Ő mondta, hogy ő bizony nem olvassa el a kritikákat, és addig nem is izgatja, amíg valaki le nem írja, hogy a főszereplője nem járja be a maga útját és ezt még senki nem írta le. Tehát olvasta a kritikákat, ha ezt így ki merte jelenteni. Minden alkotó kamuzik, ha azt mondja, hogy nem olvassa őket.

A Futni mentem állami támogatás nélkül készült, de nem látszanak rajta az olcsó megoldások. Te is így gondolod?

Nagyon. Amikor összeraktuk, akkor döbbentem meg ezen. Én távol vagyok a nagyképűségtől, de ezt nagyon ügyesen megcsináltuk. Az előkészítésnél visszafelé gondolkodtunk: ennyi pénzünk van, ebből hány napot tudunk forgatni. Húsz napunk volt. Az elég jól belövi a költségvetést. Napi nyolc percnyi hasznos anyagot kellett forgatni. Nagyon küzdöttünk, de nagyon örülök, hogy sikerült. Érdekes helyzet: kommunikálni kell azt, hogy ez egy független, low-budget film, ami elijesztheti a nézőket is. De szerencsére nem lett olyan, és terjed a híre, hogy nem látszik meg rajta. Csak nehogy ezentúl azt higgye mindenki, hogy ennyi nap alatt, ennyi pénzből kell forgatni egy ilyen filmet.

A film elején van egy hosszú, vágás nélküli beállítás, amikor bemutatod Lovas Rozi karakterét és családját, azt a költségvetés diktálta?

Jaj de jó, hogy észrevetted!

Ez a dolgom.

Annyira büszke voltam arra.

Sokszor a kevés pénz miatt kevesebb beállításra van szükség, azért érdekel a dolog, hogy ez is amiatt van-e.

Nem, ezt direkt így szerettem volna, egy snittben. Majdnem egy egész nap volt erre a jelenetre. Kétszer gyakoroltuk, Lovas Rozinak elsőre sikerült. Még egyet a biztonság kedvéért felvettünk, de az első jó volt.

De miért akartad egy snittben?

Hogy megmutassam, én is tudok ilyet. Az egysnittes hosszú jeleneteket, valóban meg kell rendezni. Imádom az ilyeneket, például Az ember gyermekében az autós lövöldözős jelenet fantasztikusan van felvéve. Ez a Futni mentemben egy kihívás volt magamnak.

A szereposztást mi alapján raktad össze?

Nekem fontos volt, hogy jó színészek legyenek. A producereknek meg érthető módon fontos volt, hogy ismert színészek legyenek. Castingban kőkemény vagyok, a legjobbak kellenek és ők voltak a legjobbak, szerencsémre a producerekkel mindenkiben egyetértettünk. Bányai Kelemen Barnát kicsit nehezebben tudtam elfogadtatni, mert még kevésbé ismert az átlag néző számára, de valahol meg lehet a producereket is érteni, a Nők Lapja, a Story, a Blikk azoknak viszi a hírét, akik ismertek. Trill Beát nehezebb eladni, pedig nagy felfedezés, de még ő sem ismert eléggé. Udvaros Dorottya az elejétől kezdve egyértelmű volt, kevés a hasonlóan jó karban lévő, hetven körüli színésznő. Csányi Sanyinak is örülök. Tizenegy éve nem forgatott, őt leginkább a forgatókönyv győzte meg, meg hogy teret engedtünk neki, hogy beleszóljon a karakterébe. Abszolút használható ötletei voltak.

Abban a félmeztelen jelenete is benne volt már?

Igen! Még amikor olvasta, rákérdezett, hogy tényleg félmeztelenül lesz-e, és elkezdett fogyókúrázni.

Személyesen milyen érzés volt olyan nagyobb szabású filmek, mint a Kincsem vagy a Toxikoma után valami olyat készíteni, ahol meg van húzva a nadrágszíj?

Nem volt megterhelő. Mérlegre tettem, hogy dolgozhatok, vagy azon nyavalygok, hogy meg van húzva a nadrágszíj. Nekem ez nem nem fájt. Tudtam, hogy mi az ellenszer. Iszonyú jó iskolából érkeztem, hiszen az első Valami Amerika is egy low-budget film volt. Nem okozott problémát. Mindent jobban át kellett gondolni, nem volt meg az a lehetőség, hogy mindent mindenhonnan felveszünk, aztán majd a vágóasztalon kiderül. Kitaláltam minden jelenetet, sokszor egy csapó után mentünk is tovább köszönhetően a színészek nagyszerűségének.

Szerinted ez a modell tud működni hosszú távon?

Nem. Nem tudom, hányszor lehet megcsinálni mondjuk Udvaros Dorottyával, hogy elhívod a gázsija feléért. Ők is a piacról élnek, ugyanazt a zöldséget veszi mint én. Isten ments, hogy erre berendezkedjünk. Minden európai országban közpénzt áldoz a mindenkori kormány a filmgyártásra. A mostani áldemokratikus filmes rendszer rossz, ha nem változik meg, az elég nagy baj. Közönségfilmből sok nem fog készülni. Szerzői filmekkel nem lehet visszahódítani a magyar nézőket. Egy rétegigényt ki fog elégíteni, és biztos, hogy készülni fognak alacsony költségvetésű filmek, mert az alkotók szeretnének alkotni, és az sokkal jobb, mint bánatosan ülni és nem csinálni semmit. Gyönyörű dolgok nőnek ki ebből a táptalajból, csak erre nem kellene berendezkedni.

Reklámokat még most is készítesz?

Van néhány ügyfél és ügynökség, aki velem csináltatja a reklámokat, én pedig szeretem őket csinálni. Szeretem, mert karban tart.

Megváltozott a reklámipar az utóbbi években?

Nagyon. Nagyon lementek az árak, elképesztő spórolás van. Nehéz kreatív dolgot csinálni, a cégek is mindig a biztonságra mennek. A biztonság pedig az, hogy ugyanolyat csinálunk, mint a másik három. Ez nem tesz jót a kreativitásnak.

Te is mintha sokszor a biztosra mennél, a Futni mentemben Hrutka Róbert és Jamie Winchester szerezték a zenét, több színésszel is dolgoztál már.

Scorsese is minden filmjében Leonardo DiCaprióval dolgozik.

Nem kritikaként értem, csak kíváncsi vagyok, te ezt hogyan látod.

Ez egy nagyon one-man show, és nagyon jó, hogy vannak olyan emberek, akik nekem egyfajta kapaszkodók, hogy visszaigazolást adjanak. A stáb mindig nagyon fegyelmezett, ők egy hangot nem szólnak, a forgatás alatt nem nevetnek a poénokon, mert nem illik. Annyira emlékszem, hogy ez mennyire idegesített az első Valami Amerika forgatása alatt. Teljesen tapasztalatlan voltam, addig csak reklámfilmeket forgattam. Körbenéztem, és azt láttam, hogy mindenki faarccal nézegette a jeleneteket, amikre azt gondoltam, hogy nagyon viccesek. Azt hittem, hogy rosszul ítélem meg, és nem is azok. Azóta megtanultam, hogy a stáb profizmusból nem véleményezi a jeleneteket. De jó, hogy vannak emberek, akikbe tudok kapaszkodni: Király István vágó, Szatmári Péter operatőr és még sorolhatnám az állandó stábtagokat. Sok operatőrt elfogyasztottam, de Péterrel nagyon jól tudok együtt dolgozni. Király Pisti pedig biztos kézzel vágja a filmjeimet, néha jobban hallgatok rá, mint magamra. A színészek kiválasztásánál én azt gondolom, hogy mindig arra a legalkalmasabbat választom ki. Persze, hogy vannak visszatérők, mert nagyon jók voltak egy-egy szerepben, és mert van bennem egy fajta hála. A színészek nekem csinálják meg a filmeket. Trill Beát nagyon szerettem a sorozatban, tudtam, hogy Ember Márkkal van köztük kémia. De ez nem általános, Tenki Rékával vagy Lovas Rozival a Futni mentem előtt nem dolgoztam, pedig fantasztikus színészek.

Utólag hogyan tekintesz arra az időszakra, amikor elkészült a Bűnös város és Veiszer Alindánál beszéltél arról, hogy bekúszott a politika az életedbe?

Nagyon sok rossz érzés kavargott bennem, visszagondolva nem szeretem magamat. Sokáig nem panaszkodtam, nem volt mire. Nem vagyok panaszkodós, nem szeretek nyafogni, inkább a tettek mezejére szeretek lépni. Az egy nyafogós időszak volt. Nem volt jó megélni. Gondolj bele, ott voltam alkotóerőm teljében. Egymás után jön a Kincsem, a Valami Amerika 3., a Toxikoma. Mindegyik baromi sikeres. A Toxikomával is 120 ezer nézőt csináltunk. Azt gondoltam, hogy ide nekem az oroszlánt is. Ebben a helyzetben kapsz egy akkora maflást, hogy soha többé pénzt nem kapsz, mindegy is, hogy politikai vagy személyes okból. Egy karriert kettétört. Akkor nem voltam jó hangulatban. A Bűnös város volt egy pont annak a korszaknak a végére. Ha nem csináltam volna meg, belebetegedek. Azt útjára engedtem, megnyugodtam, és elkezdtem nézni a lehetőségeket.

Gondoltad volna, hogy egyszer egy platformon leszel Szimler Bálinttal és Reisz Gáborral?

Nem gondoltam volna. Most volt egy podcastom Tillával és Bálinttal. Nagyon jól éreztem magam. Érdekes, hogy a vezetésnek köszönhetően nagyon megosztott lett a magyarság, de a filmszakmában azt érzem, hogy egységfront van. Persze vannak olyanok, akik sosem voltak a szakma részei, és most filmet készítenek, de ennek ellenére nem sikerült éket verni a filmes társadalomba. Minden színész tisztában van a helyzettel, és jön. A kivéreztetés egy idő után hatásos lesz, de most még szó nélkül jön minden stábtag, adott esetben fillérekért. A magyar kultúra jelenlegi méltatlan helyzetében reménytkeltően optimistának kell lennünk, egyébként belehalunk.