Nem csak a világ, az ember is sebezhető

A most bemutatandó könyv szerzője, az osztrák Christoph Ransmayr a kortárs irodalom egyik jelentős alakja, aki sajátos, határokat feszegető stílusával és szokatlan témaválasztásaival vált világszerte ismertté. Korábbi művei közé tartozik Az utolsó világ, amely az Ovidius-féle Átváltozások nyomán és annak posztmodern újraírásaként mutat be egy posztapokaliptikus világot; valamint A Kitahara-kór, amely egy alternatív történelmi múltat tár elénk egy második világháború utáni Európáról, ahol a győztesek könyörtelen büntetést szabnak a vesztes országokra. Aztán ott van még A repülő hegy című lírai, már-már eposzba hajló prózavers, amely a modern ember és a természet kapcsolatának megrendítő bemutatása, de megemlíthető a legutóbb megjelent Cox vagy az idő múlása is, amelyben egy 18. századi utazó történetén keresztül elmélkedhetünk az idő természetéről.

Ezek a korábbi szövegek jól tükrözik az író sajátos világépítési stílusát – és összességében ebbe a sorba illeszthető az Egy félénk férfi atlasza is, amelyben a szerző új szintre és új nézőpontba emeli utazásainak leírását, és valódi tájak helyett az emberi lélek mélységeit tárja fel.

Egy újszerű útikönyv

Ransmayr új műve egészen egyedi útikönyv, amely kilép a hagyományos földrajzi vagy irodalmi atlasz kereteiből, ugyanakkor nem tekinthető hagyományos útinaplónak sem, sokkal inkább az emberi tapasztalatok és érzések térképévé válik. Az osztrák író ebben a kötetében számtalan különböző helyszínt jár be, ám a célja korántsem az, hogy klasszikus útleírást adjon. Ransmayr a világ tájait belső tájakként, saját félelmeinek és szorongásainak színtereiként mutatja be, megteremtve egy olyan atmoszférát, amely egyszerre nyomasztó és lélegzetelállítóan gyönyörű. A könyv széttördelt narratívája, lírai hangvétele és szemléletmódja rendkívül érzékletesen rajzolja meg a helyszínek mögött rejlő emberi állapotokat.

Az Egy félénk férfi atlasza hetven rövid szöveget tartalmaz (ebből 69 saját, egy viszont a felesége története), melyek mindegyike egy-egy helyszínt és élményt örökít meg. Ransmayr leírásai nem a lineáris történetmesélés logikáját követik (sem időrend, sem földrajzi összefüggések nem számítanak), hanem sokkal inkább képszerűen tárják elénk a világ különböző tájait Kínától kezdve Costa Ricán át Tibetig. Bár a leírások gyakran töredékesek (sem előzményekről, sem az ezután következő eseményekről nem tudunk meg semmit), kerek egész benyomást keltenek:

mintha egy álomban utaznánk, ahol az idő és a tér korlátai elmosódnak, és csak a legbelső érzések maradnak meg.

A tájleírások nem pusztán leíró jellegűek, hanem szimbolikus jelentéssel bírnak: minden helyszín egy-egy belső állapotot, szorongást, félelmet vagy vágyat tükröz. Ransmayr prózája költői, mégis maróan realista – a leírások nem idealizálják a világot, hanem kendőzetlenül mutatják meg annak veszélyeit, félelmetességét és kiszámíthatatlanságát. A szerző például többször kerül életveszélybe ezekben a történetekben.

A sebezhetőség a legfontosabb tulajdonságunk?

A könyv egyik központi témája éppen emiatt az emberi sebezhetőség és törékenység. Ransmayr sokszor kifejezetten az emberi élet kiszolgáltatottságára fókuszál. Az egyes leírásokban gyakran megjelenik a veszély, legyen szó természeti erőkről, vadállatokról vagy az emberi társadalmak kiszámíthatatlanságáról. Az Egy félénk férfi atlasza nem romantizálja az utazást – itt nem a hódítás vagy a felfedezés kerül előtérbe, hanem az a fajta mélységes tisztelet és olykor rettegés, amelyet az ember érezhet a természet iránt. Az olvasó ezáltal nemcsak külső tájakat fedez fel, hanem saját félelmeivel, kiszolgáltatottságával és szorongásaival is szembesül.

Ransmayr a félelem témáját ugyanis nemcsak egyéni, hanem kollektív szinten is ábrázolja. Az általa megfestett világ nem csupán egyetlen ember számára veszélyes hely, hanem mindannyiunk számára. Az emberi élet törékenysége és az a sebezhetőség, amit a természettel szemben érzünk, az egész emberiséget érinti, függetlenül attól, hogy melyik kultúrához vagy földrajzi helyhez tartozunk. Ez a kollektív tapasztalat az, ami univerzálissá teszi a könyvet, és ami miatt az olvasó könnyen azonosulni tud a leírt élményekkel, az író érzéseit sajátokként megélve. Ezt segíti az is, hogy bár egy közel négyszáz oldalas műről beszélünk, a szerzőről mégsem tudunk meg szinte semmit sem.

„Láttam egy kopár, lobogó kendőkkel vagy zászlócskákkal teleaggatott fát egy tengerparti út szélén, amely árnyéktalan sivatagsávok és árnyéktalan, köves partszakaszok között haladt a Vörös-tenger mentén, és egy jemeni kikötővárosba, Al Hudaydah-ba kellett volna vezetnie. A hosszú szakaszokon aszfaltozott, aztán megint földes út egy gyűjtőtaxi hátsó ablakából kavargó porfelhőként jelent meg, amelyben eltűnt minden, ami a repülő homok ellen beburkolózott sofőr és öt utasa mellett elsuhant a lapos dűnék, az uszadékkal és üvegcserepekkel borított öblök, a tüskés bokrok. Homokszínű volt az ég, homokszínűek a felhők, még a Vörös-tenger színe is a homoké volt, így ez a sivatagi fa, az egyetlen közel s távol, lobogó, tarka díszével mintha a közeli város határjele lett volna, ígéret, hogy ezen az útjelzésen túl véget ér az egyszínűség és az egyhangúság.”

Ransmayr leírásainak egyik legkülönlegesebb vonása az érzékletes, festői megközelítés. Az író a természetet olyan közel hozza az olvasóhoz, hogy szinte érezni lehet a hideg szelet, hallani a hullámok csapódását vagy épp látni a fák sötét árnyait. Ez a különleges írásmód az, ami a könyvet igazán egyedivé teszi. Az Egy félénk férfi atlasza nem könnyed olvasmány: időről időre arra késztet, hogy megálljunk, elmélkedjünk, és befogadjuk a leírtakat. Ez a nehézség azonban egyben a könyv egyik legnagyobb erénye is, hiszen ezáltal

lehetőséget ad arra, hogy saját szorongásainkkal és belső tájainkkal találkozzunk.

Az Egy félénk férfi atlasza tehát a hagyományos utazási irodalom formáinak megújítására tett kísérlet. Az olvasótól azonban megköveteli, hogy nyitott legyen a töredezett, szimbolikus leírásokra és a lassú, elmélkedő olvasásra, és pontosan ez a lírai, szinte melankolikus hang az, amely különlegessé és emlékezetessé teszi a művet. Természetesen ezzel kapcsolatban ki kell emelni a fordító, Adamik Lajos elévülhetetlen érdemeit.

És bár nem a cselekmény a lényeges, az itt szereplő hetven szövegből akár többtucatnyi belénk éghet, legyen az annak a férfinak a története, aki a kínai nagy fal mentén élő összes énekesmadár dalát kívánja lekottázni, hogy ezáltal megteremtse ennek a több ezer kilométeres területnek zenei térképét; vagy azé a kínai férfié, aki vizes szivaccsal ír több száz éves verseket hófehér kövekre; mint ahogy velünk marad az a pillanat is, amikor egy baleset következtében egymás közelségébe kerül a súlyosan sérült vadász és az áldozata, egy óriás varánusz.

Ransmayr érzékeny és megfigyelő írásmódja, valamint az a képessége, hogy szavakba öntse a világ nyomasztó szépségét, kiemeli őt a kortárs írók közül. Az Egy félénk férfi atlasza azok számára lehet igazán jelentős olvasmány, akik nyitottak a szorongások és a félelem vizsgálatára, és a világot nemcsak mint földrajzi teret, hanem mint belső élmények helyszínét akarják felfedezni.

Christoph Ransmayr: Egy félénk férfi atlasza
Fordította: Adamik Lajos,
Kalligram, 2024, 4990 Ft