Ali Smith: Társdarab (részlet)
2024. szeptember 22. – 19:16
Miközben az egész világ karanténban ül egy világjárvány miatt, Sandyt váratlanul felhívja egyetemi ismerőse, Martina, és feltesz neki egy különös kérdést. Egy nap Martina agresszív, maszkellenes, járványtagadó ikrei megjelennek nála, és őt okolják, amiért édesanyjuk a hívás óta furcsán viselkedik. Mindeközben Sandy apja az intenzíven fekszik a szívrohama után, és a korlátozások miatt lánya csak ritkán látogathatja, az egészségügyi rendszer pedig az összeomlás szélére kerül. Ötszáz évvel korábban egy fiatal lány kitanulja a kovácsmesterséget, ám ezt környezete nem nézi jó szemmel, és elüldözik a szakmájából. Sandy és a kovácslány élete egy ponton egybefonódik, és elmosódnak a határok valóság és képzelet, múlt és jelen között. Ali Smith új regénye jelenünk és a középkorban pusztító pestisjárvány időszaka között párhuzamot vonva mutatja meg, mekkora ára van a tehetségnek. Az alábbi részletet a Magvető Kiadó hozzájárulásával adjuk közre.
Egy nap vásár van a városban, ahol a lány átutazik. A földön mindenfelé sok élelem lesz. A részegeknek fogalmuk sincs, mit esznek, mit nem esznek.
Az emberek egy emelvény köré gyűltek, és egy zsonglőrt néznek. A zsonglőr egy matróznak öltözött nő, és késeket dobál a levegőbe, aztán elkapja őket, és újra eldobja anélkül, hogy egyszer is megvágná magát. Nyolc kést. Mikor a nyolcadikat is elkapta, meghajol, és amikor felegyenesedik, a nyolc kés legyező alakban van a kezében, majd ez a zsonglőr-matróz, aki nyilván látta a lányt közeledni a mezőn, és látta, hogy a madár messzire repül róla, rámutat, és azt mondja, na most ez a szép madár-lány elénekel nekünk egy dalt. Igaz, drágám?
Tényleg tudok egy dalt, mondja a lány.
Felkapaszkodik az emelvényre.
Elénekli, amit Jack Shaklock tanított neki egy kovácsról meg a hűtlen férfiakról. Amikor az utolsó sort is elénekelte arról, hogy örökre élni fog, az emberek az emelvény körül morajlani kezdenek. Aprópénzt dobálnak neki. A lány felvesz egyet a deszkáról, és megnézi. Már el is felejtette a fémpénzt. Amióta az árokba dobták, nem látott és nem érintett pénzt.
Énekeld el újra! kiabálják az emberek.
A zsonglőr visszajön az emelvényre, és megáll mellette, kézen fogja, és meghajol vele, mintha együtt dolgoznának. Aztán azt mondja a nézelődő embereknek, hozzanak ennek a zsonglőrnek bármit, amit akarnak, bármit az égvilágon, és ha a madár-lány még egyszer énekelt nekik, azzal fog zsonglőrködni, amit odahoztak.
Egy nő feltartja a babáját. Ezt dobáld!
Majd húsz év múlva, kiáltja vissza a zsonglőr.
Amikor elhal a nevetés, a lány újra elénekli a dalt. Még több ember gyűlik oda. Vele éneklik azokat a részeket, amiket ismernek. A végén még több érmét dobnak neki.
Énekelj egy másikat!
Nem tudok másikat.
Az emelvény elején ott az a halom tárgy, amit az emberek odahoztak a zsonglőrnek: egy törött edény, egy kanál, egy törött kasza darabja. Egy rongyból varrt labda, egy rozsdás kulcs, egy köpülő, egy kerék, egy vödör fogója. Ahogy a lány lemászik a dala után, a kezébe veszi a törött kaszadarabot, és a súlyát latolja.
Ezt elkérem, mondja a zsonglőrnek. Ha más nem kéri, vagy a tulajdonosa nem kéri vissza.
Ahhoz is ügyesség kellene, hogy ezekből a tárgyakból négyet megtartson így a levegőben, nemhogy az összeset, a különféle alakjukban és súlyukban, ami mind teljesen új a kezének, méghozzá olyan ritmusban, ami a tárgyak különbözősége ellenére állandó. Nem beszélve a lehajlásról, amíg felkap és a levegőbe hajít egy új darabot, miközben az összes többi még a feje fölött van a maga emelkedő-zuhanó ívében.
Ez a zsonglőr egy kovácsműhelyt is jól vezetne, gondolja a lány.
Megőriztem neked a pengédet, mondja a zsonglőr, és átkarolja a lány vállát a dobálás után. Most megyünk és eszünk valamit a pénzünkön, gyere, Különös Hír, majd én elhordalak.
A dal szövege miatt, amit énekelt. Különös hírt hord a szél. Különös hír járja. Különös, már mással él. A lány aznap éjjel nem alszik a madárral. Egy kocsmában alszik a zsonglőrhöz dőlve, akinek, most látja, forradások és sebhelyek borítják a karját és a csuklóját és a kezét a dobókések élétől, hozzá meg mások dőlnek.
Ez olyan, mint amikor a madár a saját fajtájával alszik.
Másnap reggel a vándorszínészek korán ébrednek, és korán útra kelnek, különben baj lesz.
A zsonglőr azt mondja, gyere, járd velünk végig a vásártereket a nyáron. Minden alkalommal megnyered őket, ha így énekelsz. Ismerek pár dalt. Megtanítom neked a szövegüket. Eleget keresnél, hogy egész télre kitartson.
Egyelőre messze a tél. A lány tudja, hogy ez is ugyanolyan gyorsan elszáll majd, mint fémről a szikrák. De amikor kilép a kocsmaajtón a többiekkel a fényre, meglát valami mozgást az út túloldalán, a magas mácsonyában, és a madár az.
Van egy új történetünk, amit el akarunk játszani az embereknek, mondja a zsonglőr. Gyere, legyél fiúszínész. Eljátszhatnál egy lányt, aki megőrül, mikor meggyilkolják az apját, és mindenféle gyógynövényeket ad az embereknek, és elmondja nekik, hogy melyik mit jelent.
És aztán mi lesz? kérdi a lány.
Aztán vízbe fojtja magát, mondja a zsonglőr.
A lány nevet.
Az nem én vagyok, mondja.
Lehetsz az, és mégis önmagad, mondja a zsonglőr. Majd megtanítunk.
A lány megígéri, hogy majd utoléri őket. Mikor befordul az ösvény, amerre mennek, integet nekik. De ahogy megfordul, már a saját ösvényén jár.
Megjavítja ezt a kaszát. Aztán sokkal többet fog érni, és akkor eladja.
Aztán megtalálja majd a madarat, és elrejti valahová télire a pénzt, amit tegnap és ma megkeresett. Aztán vissza a lápföldre, ahol a madárnak lennie kell.
Egy nőtől, aki egy kőhöz csapkodja a mosott ruhát, megkérdi, melyik irányban van a kovácsműhely.
Elmegy a város szélére, bár sehol nem látni füstöt.
A kályha még be sincs fűtve.
Jól elmúlt már hat óra!
Úgyhogy bemászik a ház végében egy ablakon, szűk az ablak, de ő annál is soványabb, és begyújt a mohával, a gallyakkal és a saját kovakövével. Keresi, hogy hol tarthatja ez a kovács a maradék anyagot. Átvizsgálja a darabokat. A két keze örül, hogy megint a melegben lehet, és anélkül végzik a munkát, hogy meg kellene rá kérni őket.
Tombol! Rohan a kovács délben, a lány a kalapácszenén át is hallja. Beront az ajtókon, a kezét magasba emeli, és egy vasdarab is van benne, hogy leüsse vele a tolvajt vagy a betolakodót.
Aztán meglátja.
Egy kislány.
Megáll.
Elveszi tőle a darabot, amivel dolgozik. Megvizsgálja azt a részt, ahol a régi penge a frissen készült pengével találkozik. Aztán ránéz.
Te vagy a lógyógyító? kérdi. Shaklockéktól?
És ha igen? kérdi a lány.
Azt mondták, meghaltál, mondja a kovács.
Nem én, mondja ő. Boldog csavargóként élek, bár időnként éhes vagyok és fázom.
Látja az arcán, hogy nem az az ember, aki szereti az ilyen beszédet. Nem minden kovács Shaklock.
Talán elvesztett pár lovat Shaklockék miatt, és őmiatta.
Van, ahol a túl jól ismert rosszabb, mint az ismeretlen. Most majd megtudják a városában, hogy még mindig él, és azok a férfiak, akik azt hitték, hogy megölték, eljönnek, és megpróbálják még egyszer.
A kovács leveteti vele a kötényét. A vállánál fogva a város közepére vezeti, egy magas ház ajtajához. Megvárják, amíg a zárakat kinyitják nekik, egyiket a másik után, az ajtó tetejétől a legaljáig.
Azokkal a vándorszínészekkel vagy, mondja az elöljáró. Te énekelted a különös hírt.
Elgyötörtnek látszik, mint aki részeg, és egy perce még aludt.
Aztán a lány felismeri a vásártérről.
Ez az az ember, aki tegnap egy garast adott neki, és azt várta, hogy paráználkodjon.
A lány ránézett a pénzre a tenyerében, aztán a másik kezét is kinyújtotta, mintha meg akarná fogni a férfi kezét. A férfi is kinyújtotta a kezét, a lány megfogta, tenyérrel felfelé fordította, és visszatette bele a pénzt. Az ujjakat a pénz köré hajlította, és megmondta a férfinak, hogy ő nem eladó.
Baszódj meg a pokolban, mondta a férfi (akiről most már tudja, hogy az elöljáró volt). Előbb basznék bárkivel vagy bármivel a pokolban, mint veled, felelte a lány, aztán a zsonglőr meg a vándor barátai körbefogták, a férfit meg kinevették.
Kiderült, mondja az elöljáró a lány feje fölött a kovácsnak, hogy a vándorlókat, akikkel ez a lány van, mindenféle lázító beszéd miatt körözik.
Kiderült, hogy lázadásra és erőszakra bujtogattak, azt mondták az embereknek, hogy a szegénytörvény azért van, hogy az embereket szegénységben tartsa. Majdnem zendülés tört ki a piactéren, amikor a munkások a tanyákról a fizetségük miatt dohogtak, legalábbis akik nem voltak elég részegek és eléggé megbaszva, azok dohogtak, akit eléggé megbasztak, vagy elég részeg volt, azt nem nagyon érdekelte.
Akit eléggé megbasztak.
A lány tudja, hogy bajban van.
Ő is a bandájukhoz tartozik, mondja az elöljáró.
Nem, ő nem vándorló, mondja a kovács. Ő a testvériségben tanonckodott. Ismeri a fogásokat.
Nem tartozom bandához, mondja a lány. Tegnap találkoztam velük, véletlenül, és kedvesek voltak velem. És a mesemondó egész tegnapi produkcióját elmondhatom maguknak szó szerint.
A produkció nem az a szó, amire számítottak volna tőle. Mindketten úgy néznek rá, mintha valami botrányosat mondott volna.
Ali Smith: Társdarab
Fordította: Mesterházi Mónika
Magvető, 2024, 5699 Ft