Van Gogh-kiállítás azoknak, akik inkább csak szelfiznének a remekművekkel

Régóta a popkultúra része a több mint 130 éve halott Vincent van Gogh, a világ egyik legszomorúbb sorsú, egyben legnagyobb hatású festője; ám hogy simán beilleszthető az aktuális művészeti Insta–Pinterest–TikTok-kánonba, az meglepett. Márpedig a pénteken nyíló Van Gogh – The Immersive Experience (Magával ragadó élmény) című vándorkiállítás a BOK csarnokban azt is megmutatta, hogy

a világ egyik legnagyobb hatású festőjét pazar módon tudja használni a nagybetűs marketing, ha egy szép napon ő lesz a brief tárgya.

Bár életében egyetlen darab képét adta csak el, a jelenben mindenki tud Van Goghhoz kapcsolódni, akárcsak Dalíhoz; kiválóan alkalmas tehát tömegek megszólítására.

„A Van Gogh – The Immersive Experience nem egy hagyományos értelemben vett kiállítás. Nincsenek eredeti festmények a falakon, azonban a több teremből álló, kétezer négyzetméteres, hatalmas audiovizuális kiállítótér egyedülálló, innovatív lehetőséget kínál arra, hogy a látogatók elmerülhessenek a holland mester semmihez sem fogható világában. A tárlat azok számára is izgalmas időtöltést nyújt, akik nem tartoznak a klasszikus képzőművészeti kiállítások törzsközönségéhez, ugyanakkor felejthetetlen élményt ígér a vérbeli Van Gogh-rajongóknak is” – áll a Hadran Events szeptember elejéig tartó budapesti vándorkiállításának tájékoztatójában.

A célkitűzéssel teljesen egyetértek: nem kell mindig a kisujjeltartó, pár ezer ember számára érdekes művészetet erőltetni, és igenis érdemes a széles közönséghez el/le/odajuttatni a kultúrát, és semmi kivetnivalót nem látok abban sem, ha ehhez a kor technológiai eszközei, kifejezési módjai és a 21. századi multimédia társulnak. Csak hát ne legyen már az embernek végig az az érzése, hogy az egész a leendő Insta-hashtagek, az ebből fakadó ingyenes gerillamarketing és az ebből fakadó emelkedett jegyeladás reményében készült volna.

Voltam már olyan kiállításon és múzeumban is, ahol végig a virtuális valóságot keverték a klasszikus múzeumi eszközökkel, az eredmény pedig nagyon szélesközönség-barát. A Budapesttől alig 3 órára található bécsi Haus der Musik – A zene háza volt ez a hely. A téma ellenére kisujjeltartó részletet alig tudok felidézni, de végig érezhető volt a szórakoztatva tanítás szándéka. Ha volt is ilyen, ez az edukációs jelleg Van Goghnál valahol elveszett a nagy multimédiazajban.

A falakon lévő szövegpanelek fordítását mintha a DeepL végezte volna (tulajdonképpen ez is nagyon 2024!), csak aztán sajnos élő magyar ember nem olvasta át, vagy lehet, hogy átolvasta, de arra gondolt, hogy úgyis tökmindegy a szöveg, mivel mindenki a szelfikre megy:

„Isten hozta Vincent van Gogh és az ő művészetének világában, annak teljesen egyedi perspektívájában és Magával ragadó élményében! A Magával ragadó élmény célja, hogy bemutassa a festő művészetének mélységét, valamint az általa tanulmányozott témák fejlődését”.

Illetve: „Életműve tanulmányozása, stílusának fejlődése... egy virtuális múzeum. Itt bemutatjuk a tanulmányait, ill. öccsével folytatott levelezését, illetve azt, hogyan ismerkedett meg a művész a festészettel, hogyan kereste a saját stílusát.”

A festő munkásságából természetesen a best of van jelen, mint például a Napraforgók, a Kávézó terasza este, a Csillagos éj, az Íriszek; a padlón több helyen jókora fényképezőgép-piktogram jelzi a fotózásra legalkalmasabb helyet, mintha már előre az online térre gondoltak volna az offline tér kialakításakor. Múzeumi szelfirajongóknak pedig jó hír, hogy mivel itt egyetlen eredeti mű sincs, senki nem fog szólni, ha valaki túl közel merészkedik egy képhez.

Két szempontból egyébként kifejezetten hálás vagyok ennek a vándorkiállításnak: egyrészt, mert a – már csak a címe miatt sem zsákbamacskát áruló – budapesti Museum of Sweets & Selfiesen kívül nem jártam még olyan kiállításon, amelynek létét a közösségi médiában születendő képek határoznák meg; másrészt, hogy jó értelemben vett széles népességhez szivárogtatnak egy picinyke kultúrát. Szándékosan mondom, hogy kicsit, mert azért egészen más egy csillogó-villogó reprodukció előtt álldogálni vagy erősen animált festményrészleteket bámulni, mint megnézni mondjuk 24 eredeti Van Gogh-festményt a Musée d'Orsay-ban. Persze nem is lehet elvárni senkitől, hogy emiatt zarándokoljon el Párizsba.

Az egész tárlat egy nagy érzékszervi dömping, élénk színek, folyamatos hanghatások, a sötétből fénylő üstökösként kivilágló képek, könnyen befogadható információk és mozgó animációk tömkelege.

Az egész kicsúcsosodása a nagyterem, ahol 360 fokos térélmény vár, amit (Van Gogh-mintás) nyugágyakon tud magába szívni az ember. Ücsörögtem itt úgy tíz percet, és közben szünet nélkül hömpölygött és örvénylett az animáció a falakon, mint egy videoklipben. A szétanimált festmények között hulló virágszirmok, örvénylő hullámok, átsuhanó madarak, a Pinterestről ismert tipográfia. Természetesen a festmények egyes részletei is megelevendtek.

„Mivé lenne az élet, ha nem lenne bátorságunk megpróbálni valamit, akármi is történjen?” vagy „A siker néha a bukások sorozatának eredménye”, illetve „A szín saját nyelvét beszéli, nem lehet élni nélküle” – Paolo Coelhót megszégyenítő Van Gogh-i idézetek is átsuhannak a falon, és hallatszik a hangszóróból, miközben a mozik hangzását idéző hangerő rendesen letompítja az ember agyát. Biztos vagyok benne, hogy van az a tudatállapot, amiben ez élvezhető.

Én azonban azzal az érzéssel menekültem ki a teremből, hogy az érzékszerveim letaglózásán kívül nem kaptam semmit, nem tudtam meg többet a Van Goghról, viszont úgy érzem magam, mintha egyszerre tömtem volna be a számba és a fülembe egy maréknyi Hubba Bubba rágót.

Innen már csak a virtuális valóságos terem volt hátra, ahol VR-szemüvegeken lehetett bebarangolni a festményeket, közben egy hang magyarázta a tudnivalókat, csak ebbe meg folyamatosan beszűrődött a nagyterem dübörgő hangorkánja.

Végül jött a mörcs rész, ha úgy tetszik, shop, aminek az ára viszont – a kiállítással ellentétben – nem a tömegekre van szabva, tekintve, hogy egy bögre 5000 forint, egy kirakó 15 000, egy nagyobb fajta Van Gogh-mintás macikulcstartó 7500, a színező 9500.

Van természetesen Van Gogh-os jógamatrac is a korszellem jegyében, csak annak nem találtam sehol az árát.