Rajkai Zoltán: Feleslegesen működnek dolgok, és közben rohad le a szakmánk

Valami nem stimmel a kultúrfinanszírozással, máshogyan kellene elosztani a pénzt, amiből nincs igazán kevés, csak túl sokfelé megy – véli Rajkai Zoltán, aki Veiszer Alinda beszélgetőtársa volt az Alinda aktuális epizódjában. A teljes beszélgetést ezen a felületen lehet megnézni előfizetési díjért cserébe.

A beszélgetés elején Veiszer Alinda a Szinkron Alapszervezet korábbi elnökeként az eredményeiről kérdezte Rajkait, aki azzal kezdte, hogy semmit nem ért el ott. Majd azzal folytatta, hogy szerinte a legfontosabb az, hogy lett egy ilyen intézmény, egy működőképes rendszer, amiben elérik az emberek egymást, ugyanakkor ez sem tökéletes, mert működési költségre nem tudtak elegendő összeget előteremteni, így nincs például olyan munkatárs a szervezetben, aki operatív munkatársként egyfolytában vinné a napi feladatokat.

A beszélgetésből kiderült, hogy a szinkron jogdíjak kérdésében sikerült eredményeket elérni, így valami javulást elértek a bérek tekintetében, de radikális változást még nem hozott ezen a területen a szakszervezet munkája. A helyzetet nehezíti, magyarázta Rajkai, hogy az előadőművészi körnek olyan a természetrajza, hogy mindenki önként szerződik, ráadásul vállalkozóként.

Rajkai a pozíciójáról egyébként idén köszönt le a szervezetben, amikor lejárt a mandátuma, és mivel úgy érezte, az elmúlt nyolc évben kiégett ebben a munkában, ezért nem indult újra. „Nem a sziszifusziságában égtem ki, (…) hanem egy olyan jelenséggel találkoztam saját magam számára, hogy nem akarom elvégezni azt a munkát, amit tudom, hogy el kell végezni. Én az iskolában emlékszem ilyesmire, hogy nem akarok iskolába menni, az a háromoldali iskolaundor” – mondta azzal, hogy először azt hitte, depressziós, majd továbbgondolva inkább arra jutott, hogy ez egyfajta kiégés lehet.

A Katona József Színház színművésze úgy érezte, nagyon sok alkotói energiája van még, amit inkább máshol kamatoztatna, mint szakszervezeti vezetőként, amivel akár napi 8-10 órát is kellene már foglalkozni. Szóba került az ún. Mickey egér-ügy is, amikor Rajkai szerint egy vitás munkaügyi kérdés eredményeként elveszítette Mickey egér szerepét, amit már 18 éve ő szinkronizált.

Számos negatív hatás érte amiatt, hogy szakszervezeti vezetőként dolgozott, például a munkáinak mennyisége is csökkent, hiszen próbálta mindig a legmagasabb árakat kialkudni – amit viszont nem mindig akartak kifizetni. Különösebben nem lepte ez meg, mondta Veiszer Alindának, számolt azzal, hogy ezzel is járhat a pozíció.

Arra a kérdésre, hogy mindig ilyen ember volt-e, aki kiáll másokért, az igazságért, azt mondta, nem: a Walking Dead szinkronjánál, amikor a főszereplő Rick Grimest szinkronizálta, jött rá arra, mennyire igazságtalannak és aránytalannak érezte a honoráriumát. Azt mondta, nem bánta meg, hogy bevállalta ezután a szakszervezeti vezetést, most már látja azt is, mennyivel tudatosabbak a kollégái.

Arra, hogy mit adott neki a szinkron, azt mondta, hogy mivel a jeleneteket a szinkronizálás miatt sokkal aprólékosabban kell nézni, ezért színészi szituációkat, technikákat is lehet belőlük tanulni. „Például volt egy nagyon furcsa tűzoltós sorozat, amiben szinkronizáltam egy nagyon érdekes, kicsit buta tűzoltót, aki egyébként egy kiváló színész volt, de az volt a feladata, hogy nehezen értette meg a dolgokat” – idézett fel egy karaktert Rajkai, akiből később az egyik szerepénél táplálkozott, ahogy ő fogalmazott, „lopkodta” a reakciókat. Szerinte ez sokszor tudattalanul is eszébe jut egy-egy szereplő, gesztus, reakció.

Szóba került az is, hogy Rajkai hívő ember, a témában továbbhaladva pedig eljutottak a darabig, amit ő ír, és amelynek alapját a tízparancsolat és Cseri Kálmán 2017-ben elhunyt pasaréti lelkész gondolatai adják. A darabot Rajkai már bemutatta, de nem volt vele elégedett, ezért úgy döntött, tovább dolgozik rajta. A személyes darabként nevezett előadással Rajkai célja az, hogy prófétáljon, olyan kérdésekről beszéljen, amik kihalóban vannak.

A színművész hosszan beszélt arról a műsorvezető kérdésére válaszolva, hogy miért problémás szerinte a bűn és bűnhődés definiálása, hogyan változnak a fogalmak attól függően, hogy kinek milyen környezete, hite, eszméi vannak. Megesett, hogy konkrét feladatokat sem vállalt el hite miatt – idetartozik például Baudelaire A sátán litániája c. verse is, illetve a Katona József Színházban el nem vállalt Mártírok c. darab is.

A magyarországi kultúra alakulásáról Rajkai azt mondta, szomorú miatta, mert szerinte a kultúrának az a lényege, hogy mindenféle érték, közmegegyezés, ötlet, stb. megjelenhessen egymás mellett, és „nem törekedhetünk semmilyen eszme mellett kizárólagosságra.”

A műsorvezető a könyvek fóliázására kérdezett rá ezen a ponton, amire Rajkai egyebek mellett azt mondta, hogy a világban sokféle szellemiség van, és az ő hite szerinte van olyan is, ami ártó, rossz, az emberek életét tönkretevő szellemiség. „Van a kultúrának számtalan területe. Azzal, hogy ezt törvényekkel vagy erőszakkal, vagy bármivel ezeket a szellemiségeket megpróbálják megfojtani, kinyírni ezt én így lelkileg és szellemileg nem érzem jónak.” Rajkai szerint a fóliázás egyébként már következménye valaminek, valamilyen improvizatív korlátozás, ez egy látszat, közben nem a valós problémáról van szó, mert „ez a szellemiség minden szinten jelen van az életünkben.”

Beszéltek arról is, hogy Rajkai a „Ne ölj!” parancsolatán nem kizárólag a fizikai gyilkolást érti, hanem azt is, ha valakit megsemmisítenek szóban is. A színházi világban is megélt verbális abúzust is érinti majd a tízparancsolatra épülő darabjában, de nem konkrétan a Katona József Színházról szeretne majd beszélni. A színművész kitért a sajtóra is: azt mondta, szerinte nagyon hasonló funkciót tölt be a politikusok felé lojális és a velük szemben kritikus sajtó. Szerinte a személyes indíttatásokban ugyanaz a gyökere mindkét oldalnak: a sérelem, bosszú, a függés, az ambíciók, stb. A Katonáról azt mondta, szerinte ők a politikai csatározások közepén vannak, „mi vagyunk, akikkel verik a csalánt”.

„Téged valaha öltek meg?” – kérdezte tőle a műsorvezető Rajkai kontextusában, mire azt mondta, hogy természetesen, persze kérdés, hogy mi számít annak. Ő is élt át ilyen megaláztatásokat akár családi, akár iskolai eseményben. „Például egyszer raktak be engem az általános iskolában egy szemeteskukába az osztálytársaim, mert összevissza hazudoztam. (…) Nem ez a kérdés, (…) hanem hogy miért hazudoztam összevissza. Hát pont ezért, mert egy olyan bántalmazó környezetben éltem, ahol azt éreztem, hogy akkor tudok kitörni, ha tudok ilyen jani dolgokat, hazugságokat kreálni, mert akkor engem többre tartanak” – magyarázta azzal, hogy sokáig azért sajnálta magát, amiért berakták a kukába, pedig igazából szerinte az volt a gond, hogy hazudozott.

Rajkai arról is beszélt, hogy szerinte sok pénzt fordítanak kultúrára, de rossz a pénzek elosztása, és szerinte lehetséges, hogyha a meglévő és működtetető intézményekre folyna a pénz, akkor ezek a színházak felszívnák a jó szakembereket, akiket normális pénzekért tudnák szerződtetni, és az intézmények megújulhatnának. „Én csak azt érzem, hogy valami nagyon nem stimmel ebben az egész kultúrfinanszírozásban. Feleslegesen működnek dolgok, és közben rohad le a szakmánk minden szempontból” – mondta végül Rajkai.