Reisz Gábor szerint besorolták őt egy politikai oldalra, de az ellenzéket is a NER részének tartja

2023. szeptember 1. – 10:56

Másolás

Vágólapra másolva

Az egykori Színház- és Filmművészeti Egyetemen őrködött az egyetemfoglalás alatt, onnan sétált haza, amikor megszületett benne a Magyarázat mindenre című film ötlete, mondta Reisz Gábor a Népszavának.

A film egy 18 éves fiú botrányba torkolló érettségi vizsgájának történetén keresztül fest reális képet egy kettészakadt országról, és a Velencei Filmfesztiválon mutatják be.

A rendező szerint az SZFE-ügy fájdalmasan érintette őt és a körülötte lévőket, „egyik napról a másikra megbélyegzettek lettünk, döntő pont volt”. Szerinte besorolták őt az egyik politikai oldalra, ami pedig „abszurd, mert magam sem tudom, hogy bármilyen oldalon állnék”. A neveltetése miatt jobboldali gondolkodású ember lenne, de ez csalódások miatt hamar elillant belőle, és azóta sem sorolja magát sehova, a pártpolitizálás „inkább csak a keserű szórakoztatást jelenti számomra”.

Reisz szerint valószínűleg sok ember azt fogja gondolni az új filmjéről, hogy az egy „ellenzéki kiáltvány, ellenfilmje mondjuk az Elkxrtuknak. Elvégre egy elkaszált alkotó független filmet készít, tehát biztos ellene megy a rendszernek. Pedig nekünk az a célunk, hogy mindkét oldal gyűlöletét és sérelmeit megpróbáljuk megérteni”.

Az „elkaszáltak” nála azt jelenti, hogy hiába nyújtott be annak idején filmterveket a filmalapnak, majd később a Nemzeti Filmintézetnek,támogatást még nem kapott. Ezzel a filmmel viszont nem is pályáztak állami támogatásra.

Reisz azt is mondta, híreket egyébként annyira nem olvas, és csak néha van véleménye a pártpolitikáról, de olyankor „hasonló véleménnyel vagyok az ellenzékről, mint az Orbán-kormányról, csak az előbbit nehéz kritizálni, mert a választási kampányokat leszámítva több mint egy évtizede nincsenek jelen. Hovatovább, a NER részének tartom az ellenzéket. Ugyanaz a kávéház”.

Arról is beszélt, hogy a filmben például Szijjártó Péter külügyminiszter név szerint megjelenik. Reisz szerint „nagyon rossz üzenete van annak, hogy egy politikus ilyen luxuséletet él. Hogy akar valaki a mindennapokat befolyásoló döntéseket hozni, ha sosem száll fel egy villamosra? De ez kritika nem csak a politikusokra vonatkozik, sokan a többnél is a többet akarják. Furcsa globalizált világot élünk”.

Reisz Gábor korábban a Telex Afterban is beszélt, ott azt mondta, a Nemzeti Filmintézet neki egy „lila ködös dolog”, és a hazai filmesek sem ismerik igazán a magyar filmfinanszírozásban kulcsfontosságú állami szerv belső működését azon túl, amit közölnek velük a hivatalos csatornákon, és amiket egymástól hallanak pletykaként. A történelmi filmeknél pedig azt látja, hogy „van egy erőlködés, hogy olyan filmek készüljenek, ahol nagyon definiálható az antagonista, és hogy legyen egy ellenségkép. Erre tökéletes a történelmi film, mert van egy ország, akiket bántanak különböző oldalak, különböző nemzetek és hatalmak. Ez egy nagyon könnyű képlet, egyben le is egyszerűsíti”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!