Az Elk*rtuk valójában nem is Gyurcsány, hanem Dobrev és Szilvásy gonoszságáról szól

Teljesen normális, hogy a közelmúlt politikai eseményeiből készülnek filmek, ez csak nálunk szokatlan. A műfaj királykategóriája a Watergate-botrányt feldolgozó Az elnök emberei. Akik esetleg azt gondolják, hogy a Gyurcsány-film precedens nélküli módon áll a belpolitika szolgálatába, azok jó, ha tudják, hogy az Elnök embereit az 1976-os elnökválasztási kampány idején mutatták be, és a sztori, amit feldolgoz, alig négyéves volt akkor, sőt megjelent benne az elnöki székért aspiráló Gerald Ford is a feketeseggű Richard Nixon hű embereként. Itt azonban a két film közötti hasonlóság véget is ér.

Magyarországon is nagyon kellenének a valós politikai eseményeket bemutató játékfilmek, én például nagyon várom már az Antall József kormányzását bemutató A blokádot, és ugyanígy vártam a Gyurcsány-filmet is.

Egyetértek az alkotókkal abban, hogyha valami a közelmúlt eseményeiből mozivászonra kívánkozik, akkor ez az.

A rendszerváltás, de kis túlzással az '56-os forradalom és az azt követő megtorlás óta a legbrutálisabb eseménysor volt a magyar történelemben – számos, máig feltáratlan részlettel, a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó, ezzel éppen a legnagyobb riválisának ki tudja meddig tartó, és szinte korlátlan hatalmat biztosító miniszterelnökkel.

Az Elk*rtuk 2006 szeptemberében és októberében játszódik, azokban a napokban, amikor Budapest utcái csatatérré váltak Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után, a tüntetők megrohamozzák a televízió székházát, az önkormányzati választáson bukik az MSZP és az SZDSZ, és az ország egy soha nem látott október 23-i ünnepre készül. A főhőspár, egy közvélemény-kutatással foglalkozó cégnél dolgozó lány és egy MTV-s gyakornok rájön, hogy a hatalom nagy átverése van a háttérben. A filmben nem kettejük sorsa, hanem a történelmi háttér az igazán izgalmas, szálazzuk hát szét ezeket.

A mozi közönsége

Mivel a film megjelenése egybeesik az előválasztás befejezésével és a 2022-es országgyűlési választási kampányra való ráfordulással, ezért politikai esemény is egy-egy vetítés. Kisebb-nagyobb fideszes városok sorjában tették lehetővé a helyi művházban vagy moziban a film ingyenes megnézését. Én a Westend első előadását néztem meg csütörtök kora délután. Főleg középkorú vagy idős emberek voltak a moziban, a nézőtér 20 százaléka telhetett meg, ami ilyen időpontban egy magyar filmnél egyáltalán nem rossz arány. Látszott, hogy a legtöbben nem moziba járók, hosszasan keresgélték helyeiket, mint szalondrukkerek a Fradi Bajnokok Ligája-meccsein. Az idősebbektől bekiabálások is elhangzottak, például: SZEGÉNY RENDŐR! Vagy: GERINCTELEN!

A valós szereplők

A film alkotói a külső hasonlóságra nem törekedtek, keresztnevek és titulusok jelennek csak meg.

Gyurcsány Ferenc – a filmben nem jelenik meg, a sziluettje mintha látható lenne egyszer-kétszer, illetve a televízió képernyőjén rendszeresen feltűnik, ahogy a magyar és a külföldi tévékben magyarázza a bizonyítványt az eredeti, 2006-os felvételeken.

Orbán Viktor – nem szerepel a filmben, utalás sincs rá. A Fidesz is csak egyszer jön elő, amikor bemutatják a gaz közvélemény-kutatók, hogy a valóságban közöltnél jóval népszerűbbek.

Dobrev Klára és Szilvásy György – sülve-főve együtt vannak, én Gyurcsány helyében kicsit féltékeny is lennék. A Feri/Fletó hol Moszkvában van, hol vidéken, hol a Parlament erkélyén, hol a franc se tudja, hogy hol az istenben, de Klára és György mindig együtt vannak a luxusvillákban, fekete mikrobuszokban, irodákban. Klára a miniszterelnök szarkeverő és gonosz feleségeként van jelen a történetben, György pedig a titkosszolgálatokhoz ezer szállal kötődő miniszter, aki a Miniszterelnöki Hivatalt vezeti.

A film valójában kettejük elképesztő és sok esetben minden alapot nélkülöző ámokfutása.

Szilvásy például bent ül abban a Mercedesben, ami üldözi a gyakornokot, és végül rommá töri annak autóját. Dobrev pedig? Személyesen utasítja az ellenszenves kormányőröket a védtelen marketinges lány és az MTV-s gyakornok elfogására.

Hann Endre – a Mediánt vezető, az akkori MSZP–SZDSZ-koalícióhoz közelálló tudós Dobrev és Szilvásy után a legnagyobb gengszter a film szerint. Feltűnik erőszakos titkosszolgálati akciók helyszínén a kettős életet élő szociálpszichológus.

Karácsony Gergely – a filmben ő a legnagyobb balfasz. Ahogy akkoriban a valóságban, úgy a filmben is Horn Gábor titkárságán dolgozik tanácsadóként, amikor egy fogorvosi rendelő várójában találkozik vele Hann Endre, és közli vele, hogy sürgősen szükség van rá az irodában, hagyja abba az SZDSZ-szel való foglalkozást a kormányban. Filmbeli Hann, aki nyilván jól ismeri Kari Geri munkamorálját, úgy búcsúzik el tőle, hogy „a munkaidő 8-kor kezdődik”.

Kálmán Olga – az MTV korabeli felvételén természetesen a mára DK-ssá lett Kálmán Olga készíti a miniszterelnöki interjút, és akkor is pont ő van a tévés vezérlőterem legtöbb monitorján, amikor az ostrom napján a tévéseknek sürgősen el kell hagyniuk a helyiséget. Az akkori közszolgálati tévésekről elhangzik, hogy „az egyik fele beépített, a másik alkalmatlan és hülye”. Értik, ugye? Ez az akkori közszolgálati tévésekre vonatkozik.

Rajtuk kívül Dobrev Klára anyukájának, Apró Piroskának, az államtitkár Gál J. Zoltánnak és a tévéostromkor áldozatnak szánt volt honvédelmi miniszternek, Juhász Ferencnek volt kisebb szerepe.

Az események

A szereplők mellett a korabeli események feldolgozása volt még a legnagyobb kérdés.

Az őszödi beszéd kiszivárogtatása – a magyar politikatörténet legnagyobb kérdése, és akár úgy is történhetett, ahogy a filmben bemutatják. Egy ritka őszinte pillanatában a film szerint maga Hann Endre fedi fel a marketingesének az események hátterét: az őszödi beszéd kikerült az ellenzékhez, akik ezt fel akarják használni, ezért Gyurcsányék megelőzik őket. A terv az, hogy ezt a gumicsontot odadobják a népnek, közben senki sem foglalkozik a megszorításokkal, csakhogy senki nem méri fel a beszéd valódi hatását. (Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem azt, a volt miniszerelnök démonizálására sokkal alkalmasabb verziót filmesítették meg, hogy Gyurcsány szerelmes lett a beszédébe, azt akarta, hogy mindenképpen derüljön ki, hogy ő mekkora politikai zseni, ezért – mindenféle kényszer nélkül – ő maga szivárogtatta ki.)

Miközben a film igyekezett nagyon hitelesen, dokumentumfilm-szerűen visszaadni az akkori napokat, de még a cigisdobozok is rendben voltak, itt engem nagyon bántott, hogy a beszéd kiszivárogtatásának estéjén a filmben Honvéd–Debrecen ment a tévében, a valóságban viszont ez a meccs két nappal korábban volt, ráadásul Debrecenben.

A televízió ostroma – keveredtek a korabeli és a mai felvételek, a tüntetőket nem idealizálták, voltak köztük szép számmal futballhuligánok, mint a valóságban is. Itt megint csak a Szilvási–Dobrev-tandem aknamunkájáról volt szó, de mintha lett volna egy telefon a Feritől, hogy ezt kell csinálni. Hogy pontosan ki volt az ötletgazda, azt nem tudni, de tény: a televíziót a valóságban is elégtelen rendőri erő védte, és van olyan – a valóságtól nem feltétlen elrugaszkodó verzió –, hogy az MTV Szabadság téri székházát tényleg sorsára hagyta az állami és rendőri vezetés.

Rendőri erőszak Budapest utcáin – ez megint csak egy olyan történet, amit nem kellett színezni. Sokszor kutyát sétáltató vagy a kocsmában békésen söröző emberek estek az indokolatlan rendőri erőszak áldozatául, a rendőröknek azonosítószámuk nem volt, sokakat ártatlanul csuktak napokra börtönbe. Itt a filmben bemutatott erőszak egyáltalán nem volt túlzó a valósághoz képest. (Az más kérdés, hogy a legbrutálisabb erőszak október 23-án volt, az aznapi eseményeket viszont nem dolgozza fel a film.)

Lefújt Fidesz-nagygyűlés – az önkormányzati választás előtt bombamerényletre hivatkozva kellett lefújni a nagygyűlést. A film bemutatja, hogy a háttérben a kormány mesterkedett, kisebb vagyont se merünk feltenni arra, hogy nem így történt a valóságban is.

Önkormányzati választás – a Fidesz megnyerte, a filmben láthatunk egy megtépázott Demszky Gábor-plakátot, és a főpolgármester neve is elhangzik, miszerint ő nagy nehezen megnyerte a választást. Hiába, mondják, a budapestiekkel sikerült elhitetni, hogy fasiszta csürhe garázdálkodik az utcákon, a vidékiek viszont tudják, hogy ez nem igaz.

Október 23-a – a film a brutális erőszakba torkolló nemzeti ünnep előtt véget ér, de tanúi vagyunk egy kormányülésnek, ahol – megint csak Dobrev és Szilvásy keverik a szart, Fletó sehol – elhangzik: csináljuk meg a tévéostromot, de ezúttal nagyban. Legyen tiszta a kommunikáció: Budapesten fasiszták vannak. És a tömegek? Kérdezi Endre, aki, bár ő maga is gonosz, de ennyi gonoszság láttán már neki is ki kell mennie a vécére. „Járulékos veszteség” – mondja a kormányülésen a mindenkinél gonoszabb Klára.

Propaganda? Nem propaganda?

A legnagyobb kérdés az, hogy elvonatkoztathatunk-e a film nézése közben az aktuálpolitikától. A producerek brit rendezővel, spanyol operatőrrel takaróznak, meg hogy egy fillér állami támogatást sem kapott az ő független filmjük (ezt a bemutató napján Gulyás Gergely is szajkózta a Kormányinfón), meg minden dramaturgiai elem tényalapú, valójában viszont egy különös hibrid született. A korabeli utcai események bemutatásában sok túlzás nincs, Dobrev Klára szerepe viszont nevetségesen túl van tolva, az ötvenes években a magyarországi színházakban kötelezően játszott sematikus szovjet politikai drámákban ábrázolták így a gaz trockistákat / szabotőröket / árulókat.

„A propagandafilmek olyan állításokat tartalmaznak, amikkel valamiféle politikai célt kívánnak szolgálni. Ez a film nem szolgál ilyen célokat” – nyilatkozta Kálomista Gábor, a film egyik producere májusban az Indexnek.

Nos, az előválasztás és a közelgő országgyűlési választás fényében ennek az állításnak éppen az ellenkezője igaz.