Másfél milliárd forintos támogatással készül film Antall József miniszterelnökről

2021. augusztus 17. – 15:33

Másfél milliárd forintos támogatással készül film Antall József miniszterelnökről
Antall József 1990. február 14-én – Fotó: Boris Horvat / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Blokád címmel játékfilm készül Antall Józsefről, Magyarország egykori miniszterelnökéről. A film a tervek szerint bemutatná a taxisblokádból indulna ki, de bemutatná Antall életútját, egészen az '56-os forradalomtól a rendszerváltás utáni időszakig, feltehetőleg 1993-as haláláig.

A Blokád forgatókönyvét Köbli Norbert írja (A vizsga, Félvilág), a filmet Tősér Ádám rendezi. A producer Lajos Tamás.

Tősérnek ez lesz az első egészestés játékfilmje, az SZFE-n végzett filmes korábban főleg történelmi dokumentumfilmeket és tévéfilmeket rendezett, tavaly mutatták be az Ötvenhatos utak című munkáját a forradalom menekültjeiről, illetve bemutatás előtt áll a Kittenberger – Az utolsó vadászat című filmje, ami Bodrogi Gyula főszereplésével készült az Afrika-kutatóról. Ő volt a producere a Hópárduc talpra áll című dokumentumfilmnek, ami Erőss Zsolt hegymászóról szólt.

Egy mély emberi drámát mutat be a Blokád a lassan elfeledett közelmúlt magyar történelmének egy jelentős eseményén keresztül. A politika hátterében lévő viszonyokat és érzelmeket letisztult, lényegre törő stílusban kívánjuk feldolgozni. A film nemcsak azoknak szól, akik megélték a taxisblokád emlékezetes napjait, hanem azoknak is, akik már a rendszerváltás után születtek és – a sokszor zavarba ejtően személyes történeten keresztül – hiteles képet szeretnének kapni erről a meghatározó eseményről.

– idézi a közlemény Tősért.

A Nemzeti Filmintézet 1,47286 milliárd forint támogatást szavazott meg a Köbli Norbert forgatókönyvéből, Tősér Ádám rendezésében, Lajos Tamás producer irányításával készülő film gyártására. A forgatás októberben kezdődik, és a filmet a tervek szerint 2022 őszén láthatja a közönség, derül ki az NFI közleményéből.

A legutóbbi olyan magyar film, ami a rendszerváltás idején is játszódott, és egy valódi személyt mutatott be, a 2017-es A viszkis volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!