Demeter Szilárd megírta, hogyan vált azzá, ami ellen küzdeni akart

„Rólam szokás azt állítani, hogy »kultúrharcot« folytatok. Ilyen értelemben igen. Védem, védjük azt, ami a miénk” – szögezi le egy ponton Demeter Szilárd a nemrég megjelent, A valahol szabadsága című könyvében. A kötet pedig nagyjából ezt a három mondatot fejti ki, ahogy Demeter pontokba szedve vázolja fel, mit gondol a világról, mintegy szellemi hátteret húzva a kultúrpolitikai döntései és a politikai szerepvállalása mögé.

A könyv ajánlójában a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a fideszes kultúrpolitika meghatározó alakja ezt vállalja: „a pesszimisták szerint épp a nyugati civilizáció és kultúra végnapjait éljük. Nem tudom, hogy ez bekövetkezik-e, vagy hogy mi következik egyáltalán. De ha igazuk lesz, és tényleg összedől ez az egész miskulancia, akkor nem tudok annál értelmesebb választ, mint hogy az apokalipszis kertésze legyek.” A kiadó ezt ezzel toldja meg: szerintük a könyv megmutatja, hogyan kell magyarul nézni a világra (így: hittel, erővel, humorral, mélységgel). Azt is írják: „a kertész megtette dolgát, rajtunk is múlik, hogy fel tudunk-e kapaszkodni traktorára”.

Mi felkapaszkodtunk.

A megveszekedett orbánista

Demeter az elmúlt években olyan kijelentésekkel került be a nyilvánosságba, amelyek szerint:

• megveszekedett orbánistának tartja magát;
• a magyar irodalom 80 százalékát kukázná;
• mindegy, hogy a művész fideszes vagy ellenzéki, csak azt üzeni, hogy „ha szar a műved, nem tudok rá támogatást adni”;
• szerinte túl sok komolyzenei intézmény, kőszínház és független színház van az országban;
• Európa pedig Soros György gázkamrája.

Ez utóbbi kijelentése kormányzati körökben sem aratott osztatlan sikert, mire a publicisztikáját visszavonta, de bocsánatot nem kért. A véleménye mindenesetre nemzetközi ismertséget hozott neki, sokan elhatárolódtak tőle, mások pedig felvetették, hogy egyszerűen felvállalhatná már, hogy náci.

Ez utóbbit nem tette meg, és a nagy vihart kavaró kijelentése után közel három évvel könyvben foglalta össze, mit gondol a világról. A kötetet a Schmidt Máriához kötődő XXI. Század Intézet adta ki egy olyan sorozat részeként, amelyben korábban Deák Dániel, Schmidt Mária és G. Fodor Gábor is írtak. Mi most elolvastuk a könyvet, hogy megtudjuk, a kormányzati kultúrpolitika mögött milyen gondolatok vannak.

Történetek az előző évszázad Erdélyéből

A könyvben egymást váltják a novellaszerű történetek a politikai agyalásokkal, az előbbiek pedig kifejezetten olvasmányosak és érdekesek tudnak lenni. Aki a Ceaușescu-rendszerben élt vagy nőtt fel, két dolgot mindenképpen megélt: egyrészt a József Attila-i értelemben vett fasiszta kommunizmust, másrészt pedig különböző kultúrák találkozását a hétköznapokban. Ceaușescu rendszerét elég rossz lehetett megélni, de ez cserébe örök mesélnivalót ad azoknak, akik átélték. Ezt pedig Demeter meg is teszi. A gyerek- és fiatalkoráról szóló írásai kifejezetten élvezhetőek az olyan olvasónak, aki érdeklődik a romániai magyarság iránt.

Sőt, bizonyos dolgokban Demeter közéleti meglátásai is pontosnak tűnnek. Érdekes például, amikor arról ír, mekkora hazugság az erdélyi magyarság önképe, amelyben magára mint örök áldozatra gondol. Azt írja: „Erről szól az elmúlt száz évünk, hazudunk magunknak magunkról. Mi hagytuk, tehát tettük azzá, amivé lett Erdély, és mi hagyjuk, tehát nem tesszük azzá, amivé lennie kell.” Ezzel – saját közegében – ellentmond azoknak a hangoknak, akik szeretnek mindent Trianonra meg a gonosz külső erőkre fogni.

Nagyon érzékeny: a saját problémáira

Demeter Szilárd nagyon érzékenyen ír egy sor problémáról, a szegénységről, a nemzeti kisebbséghez tartozásról, arról, milyen, amikor kulturálisan elnyomnak. Olvasás közben azonban egy ponton feltűnik, hogy ezekben a problémákban van valami közös. Ez a közös pedig az, hogy Demeter életében közvetlenül találkozott velük. Amíg a politika arról szól, hogy ezeket a problémákat orvosoljuk, addig Demeter támogatja a politikai törekvéseket.

Ha bárki másnak problémája van, vagy bárki más szeretne valamit elérni, akkor viszont Demeter szolidaritása megszűnik.

A múzeumigazgató a könyve több pontján le is írja: ő nem szeretné ráerőltetni másra, hogyan éljen. De cserébe nekünk, magyaroknak (mármint fehér, heteroszexuális, keresztény magyaroknak) se mondja meg senki, hogyan éljünk. Itt, a Kárpát-medencében élhessünk úgy, ahogy akarunk. Mármint ahogy ő akar.

A Földön többféle ember létezik, mindenkinek kicsit más az elképzelése a világról, a kérdés az, hogy kinek az elképzelése szerint szervezzük az együttélést. És amíg ezt olyanok szervezik, akiket Demeter utál (kommunisták, románok), addig Demeter minden elnyomottal együttérez.

De onnantól, hogy az együttélést olyanok szervezik, akiket ő szeret (a fehér, keresztény, heteroszexuális magyarok), minden magáért kiálló elnyomott felforgatóvá, külső ügynökké válik.

Azzá válni, akik ellen felesküdött

A könyv egyik központi témája az elnyomás, Demeter az elnyomás legkülönbözőbb formáit mutatja be részletesen és együttérzéssel. Egészen addig, amíg őt nyomják el, nem másokat. Demeter könyve így egy nagyon szép látlelet egy olyan ember lelkéről, aki azzá vált, amit önmaga ellenségének tart.

Részletesen ír arról, milyen volt vidéki székelyként Ceaușescu Romániájában, majd a rendszerváltás után Funar Kolozsvárján. Elmondja, milyen szörnyű, amikor:

• az állami tévében propaganda megy;
• politikai egyeduralom épül ki;
• az államhatalom bezárat egy neki nem tetsző egyetemet;
• a rendszerváltás után volt kommunisták kerülnek hatalomra;
• a tudatlan embereket a politikusok a más kultúrájú emberek ellen uszítják;
• az állam megszabja, mit olvassanak a gyerekek az iskolában;
• és cenzúrázzák az irodalmat.

Igaza van Demeter Szilárdnak? Persze hogy igaza van. Rossz volt neki, amikor elnyomták? Biztosan. Minden rendben van most, hogy ő nyomhat el másokat? Szerinte igen.

A valahol szabadságát olvasva könnyű a Romániáról szóló mondatokat, bekezdéseket vagy akár komplett oldalakat úgy olvasni, hogy azok egy az egyben vonatkozhatnának a NER-re is.

Külön nevetséges, amikor Demeter Szilárd néhai elődjét, Aczél Györgyöt kritizálja és tartja szörnyű cenzornak. Az a Demeter Szilárd, aki a könyveket befóliáztató kormány kultúrpolitikusa, és aki feloszlatta a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) egyik kollégiumát, mert támogatták a Meseország mindenkié észt fordítását. (Korábban a PKÜ a könyvkiadókra bízta, hogy mely köteteiket mutatnák be külföldön, Demeter döntése értelmében idéntől bekérik a kiadványok listáját „alkotmányossági vizsgálatra” – magyarul cenzúráznak.)

Semmiképpen nem akarunk a Kádár-korszak, a Ceaușescu-rendszer és a NER közé egyenlőségjelet tenni. Az viszont egyértelmű, hogy hasonlóságok minden autokratikus vagy autokráciába hajló rendszerben vannak. Ahhoz pedig vaknak kell lenni, hogy ezeket valaki ne vegye észre, főleg, ha maga csinálja azt, amivel az előző rendszerben még gondja volt.

Ugyanazt gondolni, mint Orbán

A valahol szabadsága néhány oldalas részekből áll, amelyeket egy-egy fogalomra fűzött fel a szerző. Az első harminc oldala kínos és fárasztó politikai agyalásokkal van tele, utána viszont jön egy sor érdekes és élvezhető történet. A végére aztán a könyv megint egy aktuálpolitikával átszőtt eszmefuttatás lesz, aminek természetesen mindig az a tanulsága, hogy Orbán Viktornak mindig mindenben igaza van.

És ez felveti a kérdést, hogy vajon kinek szól és mit akar ez a könyv. Demeter a nagy műben részletesen visszaböfögi az elmúlt 12 év fideszes kampányszövegeit, mindegyiket valami személyes sztorira felfűzve. A könyv végén viszont mégiscsak arra jutunk, hogy Demeter mindenben, de tényleg mindenben azt gondolja a világról, amit Orbán Viktor. Ha pedig ez így van, akkor minek elolvasni a könyvet? Miről szólnak az ő személyes történetei? A kérdés persze költői.

A valahol szabadsága jól bemutatja, kicsoda Demeter Szilárd. Amikor a saját sérelmeiről van szó, akkor egy hatalmas igazságérzettel rendelkező szabadságharcos, amikor más sérelmeiről, akkor Orbán Viktor visszhangja. Ha valaki erre kíváncsi, mindenképpen olvassa el A valahol szabadsága című könyvet.

Demeter Szilárd: A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, 2023, 2500 Ft