Demeter Szilárd feloszlatta a Petőfi Kulturális Ügynökség egyik kollégiumát, mert támogatták a Meseország mindenkié észt fordítását

2023. március 13. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

Feloszlatja a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) fordítástámogatási kuratóriumát Demeter Szilárd – számolt be a Mandiner. Demeter, aki a PKÜ vezérigazgatója, azután döntött így, hogy kiderült, a PKÜ támogatta a Meseország mindenkié című mesekönyv fordítását, ami így feltűnt a Bolognai Nemzetközi Könyvvásáron, a PKÜ standján is.

A Petőfi Kulturális Ügynökség fordítástámogatási kuratóriuma egészen pontosan a Meseország mindenkié észt nyelvre fordítását támogatta 2021-ben.

„Van egy határa annak, amire közpénzt áldozhatunk, ezt is többször leszögeztem: és ez az Alaptörvény értékhorizontja”

– írta döntése indoklásában a vezérigazgató, aki szerint a LMBTQ-témákat is érintő mesekönyv az Alaptörvény értékhorizontján kívül van, ezért nem adható rá állami támogatás. Így pedig a támogatást nyújtó kuratórium tagjai Demeter értelmezése szerint hibáztak, amikor megítélték a támogatást az észt fordításnak.

A PKÜ vezérigazgatója azt írta, teljesen újragondolják az irodalmi export alapjait is, eddig ugyanis a PKÜ csak lehetőséget biztosított a magyar kiadók külföldi bemutatkozására, de a kiadók maguk döntötték el, milyen könyveket visznek ki a nemzetközi vásárokra, ezután viszont előzetesen bekérik a kiadványok listáját „alkotmányossági vizsgálatra”.

„A magam részéről a továbbiakban sem szeretnék cenzúrát – de gyakorló apaként gyermekeink védelmét mindennél fontosabbnak tartom” – zárta gondolatait Demeter Szilárd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!