14 éves, gyermekvasutas, szereti a Beatlest, és a napokban jelent meg a társasjátéka

„A Vasútfejlesztési Társaság igazgatója vagy! Csak rajtad múlik, hogy milyen hosszú fő- és mellékvonalakat építesz ki, és azokra milyen értékes és különleges mozdonyokat szerzel be. Legyél te a legügyesebb vasútihálózat-építő, és szerezd meg a kedvenc mozdonyaidat!”

Ez a Lokomoto leírása, ami egy könnyen tanulható, élvezetes társasjáték, amelyben a játékosok kötött pályát építgetnek. Kipróbáltuk a 8 éves kortól ajánlott játékot, aminek a különlegessége, hogy a Pagony Kiadó legfiatalabb játékszerzője, a 14 éves Pásztor Emma találta ki, tervezte és illusztrálta, és aki 13 éves korában teljes anonimitásban küldte be ötletét a kiadóhoz. A szülei persze tudtak róla. A nyolcéves – korábban vonatrajongó – tesztelőtől a felnőttekig mindenkinek nagyon tetszett.

A Lokomoto leginkább a Ticket to Ride társassal állítható párba: mindkét játékban vonathálózatot kell építeni, ám a gyermekvasutas Pásztor Emma játéka könnyen lehet majd a magyar vonatrajongók kedvence, mivel a társas a Magyarországon közlekedő vonatokra épül.

Pásztor Emma egészen kicsi kora óta rajzol, illusztrációi megjelentek az Élet és Irodalomban is, 10 éves korában már volt egy kiállítása. Most nyolcadikos, a Gyermekvasútnál a szabályok szerint idén kell befejeznie a szolgálatot, a középiskolát pedig jövőre kezdi el. Remek hangulatban beszélgettünk pár nappal azelőtt, hogy társasjátéka március végén a boltokba került.

Nemrég voltak a felvételik. El lehet árulni, miket jelöltél meg?

A Kisképzőbe, Rákócziba, Berzsenyibe és a Vörösmarty gimibe jelentkeztem.

John Lennon van a kézfejedre írva, ő is veled felvételizett?

Igen, a másik kezemen meg a feje van. Az már egy hete ott van, és minden reggel újrarajzolom. Az ujjaimra is rá szoktam rajzolni a Beatles-tagok fejeit, a magasságuk sorrendjében.

Úgy tudom, amellett, hogy nagyon szeretsz rajzolni, gyermekvasutas vagy, és a vasutat is nagyon szereted. Egyenesen vezetett az út innen oda, hogy kitalálj egy vonatos társasjátékot és meg is rajzold?

Az anyukám társasjáték-szerkesztő, ezért folyamatosan társasjátékozunk otthon, ami már nagyon unalmas. Nem emlékeztem rá, hogy régen én is csináltam társjátékokat, de megnéztem a fiókomat és egy csomót találtam. Kiskoromban a dinókat szerettem és ezért például dinóásatásos játékokat csináltam.

Hogyan pattant ki a fejedből a Lokomoto társasjáték ötlete? Úgy tudom, az egyik gyermekvasutas szolgálat után történt ez, amikor hazamentél.

Este elég sokáig fenn szoktam maradni, mert a legjobb dolgokat este szoktam rajzolni. Szolgálat után otthon tök sötétben rajzoltam egy A4-es lapra négyzeteket, amikben x-ek vannak, rajzoltam kártyákat is, és azokra írtam bele a vonatok nevét. Magamnak csináltam, eljátszogattam vele, és jó volt. Még két napig játszogattam magamban, és kitaláltam, hogy akár le lehetne pályákat is foglalni, és megmutattam a családomnak.

Hogy reagáltak?

Nem emlékszem, de gondolom, tetszett nekik, mert mondták, hogy küldjem be tesztelésre. A Pagonyba bárki beadhat névtelenül társasjátékötleteket, és beadtam. Mivel névtelen, nem tudták, hogy gyerek vagyok, és azt sem, hogy anyukám pagonyos, és tök sok pontot kapott, be is válogatták, és utána is csak 2 fejlesztést vittek bele. És újra meg kellett rajzolnom az egészet. Úgy tudom, hogy ritka, hogy ennyire keveset változtatnak. És nagyon meglepődtek, amikor kiderült, hogy 13 éves vagyok, és a mama lánya.

Egyértelmű volt, hogy a grafikát is te csinálod?

Eredetileg nem én csináltam volna, de ha már az én játékom, úgy voltam vele, hogy megcsinálom azt is.

A játéktábla tele van gegekkel és apró utalásokkal.

Igen, például a Gyermekvasúton 5. csoportos vagyok, és itt van a csoportunk jele és rá van írva, hogy „örökké ötödik”, és van egy D2-es fékezőszelep, ami egy csomó mozdonyban van, egy biztosítóberendezés, sorompó őrház. Métát szoktunk játszani a vasúton, ezért azt is odarajzoltam. Két szem, egy száj és egy orr is el van rejtve. A játék címét viszont nem én találtam ki, azt a szerkesztők adták.

Te milyen címet adnál neki?

Én számokat adnék. A számok jobbak, mint a betűk. Amikor sztorikat írok, a szereplőknek is inkább számokat adok, utálok neveket adni nekik. Mindig egy négyjegyű szám a nevük, és van egy adatbázisom, amelybe az összes történet összes szereplőjét felírtam. Eddig kábé 50 szereplőt jegyeztem le úgy 20 történetből.

Te és a húgod is szerettek történeteket írni. Vannak terveitek velük?

Csináltam egy Csáp kiadót, ahol kis könyvekben írtam le a történeteket, és a tesómnak, Lilinek csináltam foglalkoztatófüzeteket, na, ezeket szívesen levédeném. Van például egy Karomhegy című történetem és nemrég láttam, hogy megjelent egy könyv, aminek a címében benne van a „karomhegy”, pedig azt le akartam foglalni. Kitaláltam egy fajt, a tintalakokat – a tintából és az alakból –, akiknek kékesszürke a bőrük, nagy fekete a szemük, sötétkék vagy szürke a hajuk és tinta a vérük. Róluk írok egy sztorit, és azért szeretném, hogy megjelenjen, hogy nehogy ellopják tőlem a tintalakokat is.

Szóval szeretsz rajzolni, szeretsz történeteket írni, és csináltál egy társasjátékot is, ami a napokban kerül a boltokba…

Azt nem szeretek csinálni, de csináltam.

Akkor a társas csak a többi kedvtelésed véletlen hozadéka. Hogy kell elképzelni a napjaidat, ezek teszik ki minden szabadidődet?

Régen folyamatosan rajzoltam, nem tudtak elhúzni az asztaltól. A tesómmal szoktunk olyat csinálni, hogy rajzolunk egy 2D-s várat, belerajzolunk egy halom szereplőt, amiket filmekben láttunk és könyvekben olvastunk; és mindegyiknek van egy saját színe és filctollal lődöznek egymásra és a végén az egész papír tiszta káosz. Vannak halhatatlanok és egy tükör, amire ha rálőnek, visszapattan – ezt nagyon szeretjük. Celluxszal is szoktunk mindenfélét szórakozni, például bájitalokat kevertünk filctollból.

Olyan, mintha mindig lenne a fejedben valami – ezt Dániel András, a Kuflik szerzője is megállapította, amikor tízéves korodban kiállították a rajzaidat. Ezt mondta: „Csak találomra soroltam fel néhányat e különös rajzokon nyüzsgő lények tömegéből, akikben csupán egy a közös – hogy mindegyikük állandó tartózkodási helye Pásztor Emma fejében található. Nehéz elképzelni, hogy e fej belsejében milyen világ lehet, ha rendszeresen efféle alakok sétálnak ki belőle a papírra. Na jó, én egy kicsit el tudom, mert az én fejemben is alighanem hasonló állapotok uralkodnak…”

De hát mindenkinek van valami a fejében. Vele egyébként mostanában is szoktunk néha találkozni, és a Kuflikat is szeretem még.

Ki a kedvenc Kuflid?

Zödön. Ja, nem! Fityirc!

És hogyan jönnek a fejedben az ötletek? Mi jön előbb? Képek? Gondolatok? Egyik se? Minden egyszerre?

Rajzolásnál nem szeretek előbb elképzelni egy dolgot és utána lerajzolni, mert akkor sosem olyan lesz és mindig ki akarom radírozni, és mivel mindent tollal rajzolok, ezt nem lehet. Ha elrontom, akkor inkább máshogy rajzolom tovább. Csak a képregények képkockáit szoktam előre megrajzolni ceruzával, hogy ki tudjon lógni belőle a szöveg.

Sok ember, ha rajzol vagy ír valamit, szívesen mutatja meg másoknak.

Sajnos ez rám is jellemző.

Ez baj?

Hát, nem tudom. Van, hogy rajzolok valamit és örülök, hogy de jó, megmutatom a szüleimnek, hogy megnézzék, hogy szerintük jó-e. A tesóm is ír és rajzol; és szerintem egy csomó dolgot sokkal jobban rajzol, mint én, és nagyon jól fest. Csak nem mutatja meg senkinek, amit tisztelek benne, mert ez szerintem tiszteletre méltó dolog.

Volt olyan rajzod, ami megjelent az Élet és Irodalomban, több rajzodat pedig a korábban említett kiállításon lehetett látni. Milyen érzés volt megmutatni ismeretlen embereknek a dolgaidat?

Nem emlékszem, hogy ez annyira kitöltötte volna az életemet. A nagypapám mondta, hogy szeretné látni a rajzaimat az újságban, és bevitte az Élet és Irodalomhoz, miközben mi nem is tudtunk róla. De ez sem érdekel annyira már (a társasjátékra mutat).

Mert már kész?

Igen.

Játszottunk a tesztpéldánnyal és mindenkinek nagyon tetszett. A vonatok, de még a motorvonatok is. Ezt azért mondom, mert amikor elkészült a játék, azt mondtad a kiadónak, hogy inkább a dízelmozdonyokat szereted, „az új motorvonatokat eléggé utálod”. Mi a baj az új motorvonatokkal?

Hát az nem vasút! Mert a vasút zörög és szagos és van benne gázolaj. A motorvonat meg csak siklik, csúnya műanyag és olyan a vezetőállása, mint egy űrhajóé. És a motorvonatoknál nem lehet rendezgetni a kocsikat.

A Gyermekvasutat ellenben nagyon szereted. Mi a kedvenc feladatod?

Mindig másnak osztanak be, ami nagyon jó, mert nem egyhangú. Rendelkező szeretek leginkább lenni, ami minden állomáson van, ő bonyolítja le a vonat forgalmát az adott szakaszon. Például ő ad engedélyt a vonat indításához. Indulás-időközlést is ad, ha elindult a vonat, és visszajelentést ad a megérkezett vonatról.

Ha egy utas kinéz a vonatból, mit lát, mit csinál egy rendelkező?

A rendelkező rettentő sok mindent csinál. Vagy a berendezést állítja, vagy karokat húzogat, de mivel minden állomáson más biztosítóberendezés van, ezért lehet, hogy pont gombokat nyomkod. A rendelkező felhatalmazására meneszti a vonatot a naplózó, és a váltókezelők állítják a váltókat.

Hány éves korig maradhatnak a Gyermekvasútnál az ott szolgáló gyerekek?

Nyolcadikig, sajnos ez az utolsó évem. Az eddigi búcsúztatókon is sírtam, gondolom, a sajátomon még jobban fogok. A búcsúztató után egész este mindenki sír. De szeretnék menni ifiképzésre, és akkor tovább ott maradhatnék, csak írni kell hozzá önajánlást, ami nekem nagyon nem megy. Inkább kitalált lényekről szeretek írni. És a kitalált történeteim szereplőibe folyamatosan szerelmes vagyok; bunkó, gonosz izék, de imádom őket. A történeteimben főleg fiúk vannak. De most már nem rajzolok annyit és ez nagyjából a vasút miatt van. Bár most a felvételi miatt is sok minden kimaradt.

A felvételitől és a Beatlestől indult a beszélgetésünk. Nemcsak a kezeden, de a pólódon is a Beatles együttes van.

És ők a háttérkép a telefonomon. Régebben sokat hallgattuk az Abbey Roadot a kocsiban. Nagyon sok zenét hallgattunk, amikor kicsi voltam, és ez volt a kedvencem. Egyszer elkértem azokat az albumokat, amiket az autóban szoktunk hallgatni, és köztük volt az Abbey Road is, és rákerestem, hogy a Beatlesnek milyen más dolgai vannak még. 2000-ben jött ki az 1 című albumuk, aminek a borítója egy piros lapon egy sárga 1-es van. Ezt már annyit hallgattam, hogy kicsit elegem van belőle. És akkor mondta anyukám, hogy karácsonykor nézzük meg a Hard Day’s Nightot. Utána eleinte minden másnap megnéztük a tesómmal, és nyomtattunk magunknak pulcsikat. Ezt is mi csináltuk, ami most rajtam van.

Innen jön, hogy szeretsz gitározni?

Nem, az apukámtól, ő szokott gitározni. Másodikban kaptam egy gitárt, és akkor beírattak gitáriskolába, egy évig jártam, amit nagyon szerettem, mert nagyon jó fej volt a tanár, de azt nem szerettem, ahogy a lábat kellett tartani, és a kottát meg a szolfézst is utáltam. És ugye, vasutas vagyok, és amikor megyünk fel a Széchenyi-hegyre, és szolgálatkezdés előtt a megfelelő állomásokon a vonat kirakja a gyerekeket, mindig énekelünk, és gitároznak is hozzá. Amikor nem volt gitárosunk, gondoltam, megtanulok gitározni. Az apukám mutatott két akkordot, azokat váltogattam, és volt egy kis könyv, amiben benne volt egy táblázat az akkordokról. Így végül megtanultam magamtól.

A jelek szerint folyamatosan támadnak ötleteid. Hátha van arra is ötleted, hogy ha egy gyereknek szintén sok ötlete van, mit kezdjen velük?

Mondja el másoknak, és ha azt mondják, hogy „hát ez csodálatos”, akkor örüljön. (Ennél a pontnál halkan közbeszól Emma jelenlévő édesapja is: – Ha bármelyik lányunknak jön valami ötlete, úgy szokták megvalósítani, hogy mi nem is tudunk róluk. Bemegyünk a szobába, és ott van készen az ötlet, megépítve vagy megrajzolva.) Újra Emma: – Elsőben vagy másodikban varrtam zoknibábokat, amikkel régen nagyon sokat játszottunk, most már sajnos annyira nem. Az évek alatt egy csomónak kifejlődött a személyisége, és csináltunk nekik házat, iskolát, és a falra egy kalandparkot kötelekből, és csúszdát is.

Mindig nagy egyetértésben valósítjátok meg az ötleteiteket?

Mostanában szoktunk veszekedni, régebben nem veszekedtünk, de a tesóm most kamasz.

És ha egy olyan ötleted teljesülhetne, amire régóta vágysz, mi lenne az?

Hogy a lények és szereplők, amiket kitaláltam, létezzenek! Például ha tényleg tudnék repülni a sárkányommal és nem csak elképzelném! Mondjuk, még így is szokott tériszonyom lenni, amikor elképzelem a repülést.

Van kedvenc kitalált lényed?

A tintalak. Mindenhova tintalakokat rajzolok, és az egyik barátom kitalálta, hogy én is egy tintalak vagyok, azért rajzolok mindig olyanokat.

A barátaid mit szólnak mindahhoz, amikről most beszélgettünk?

Ó, nagyon jó barátaim vannak! Amikor az udvaron futkorászok és vakargatom a kitalált állataimat, akkor figyelnek, és direkt jó feltűnően mutogatnak rám és egy csomót viccelődnek. Meg olyanokat mondanak, hogy majd én fogom őket eltartani egy nagy házban; a másik verzió szerint meg csöves leszek az utcán, amikor évek múlva összefutunk. Tényleg nagyon viccesek a barátaim.

Ennek az interjúnak az elkészülésekor fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) alkalmazást használtuk.