Lehetnek olyan budapesti mozik, ahol a teljes bevételt elviszi az energiaköltség

2022. október 10. – 10:53

Lehetnek olyan budapesti mozik, ahol a teljes bevételt elviszi az energiaköltség
Fotó: Róka László / MTVA

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapest Film mozijaiban a teljes jegybevételt elviheti az energiaköltség, miután lejárnak az önkormányzati kézben lévő moziüzemeltető szerződései az energiaszolgáltatókkal 2022 végén – mondta a céget igazgató Liszka Tamás a G7 gazdasági portálnak.

A Budapest Film – ami a Corvin, Művész, Puskin, Tabán, Kino Café mozikat üzemelteti – a cég tavaly 47 millió forintot költött villamos energiára és gázra, az áramot kilowattóránként 19,87 forintért szerezte be. A G7 szerint a mostani körülmények miatt ilyen fix áras szerződéseket már nem lehet kötni.

A Cinema City-hálózatnál még nem döntöttek új lépésekről, egyelőre képlékeny, hogyan reagálnak a helyzetre, szeptemberben a hálózat mozijaiban megszüntették a délelőtti vetítéseket.

A lap által megkérdezett szakértő szerint „a legnagyobb gondban az önkormányzati fenntartású létesítmények lehetnek”, a bevásárlóközpontokban létező moziknak ugyanis a plázáknak lekötött energiaszolgáltatási szerződéseik vannak.

Korábban nyilatkozott arról moziforgalmazó a Telexnek, hogy a mozik a járvány után ugyan kinyitottak, de a közönség egy jelentős része nem tért vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!