Nyáry Krisztián: A kötelező olvasmányok listájánál sokkal mélyebb a probléma az irodalomoktatásban

Az irodalom egy olyan ágazat, amely mind a mai napig a „pénztárnál dől el”, versengő, kereskedelmi piac tudott maradni, ez a kultúrának egy olyan területe, amelyet nem tudott maga alá gyűrni a politika, alig észrevehető az állami pénz és akarat – ellentétben mondjuk a filmiparral vagy a színházakkal, mondja Nyáry Krisztián irodalmár, több irodalmi témájú sikerkönyv szerzője a Veiszer Alindának adott interjújában az irodalom helyzetéről. (Az interjút itt nézheti meg jelképes összegért.)

Az egyetlen terület, ahol az államilag forszírozott kultuszépítés működik az irodalom belül, az az oktatás, véli Nyáry. Az iskolai kánon vagy kultusz ugyanis megjelenik a kimeneti követelményekben, például az érettségiben, és egy jó tanár sem tud mást csinálni, minthogy azt tanítja meg, amit előírnak. És ha Ottlik Géza nincs, de Herczeg Ferenc van, akkor azt fogja elolvasni a diák, mert nem fér már bele Ottlik, mondja az irodalmár.

A kötelezőkkel sincs minden rendben, a szövegek például 60 százalékban ugyanazok, mint 1940-ben voltak. Ám amik akkor kortárs szövegnek számítottak, vagy félkortársnak, egy-két generációval azelőttieknek, azokat ma már nem érzik kortársnak a mai diákok. „Az érettségi követelményekben a legfiatalabb, akit el kell olvasni, akinek az életművét ismerni kell, az a száz éve született Pilinszky János”, mondta.

Szerinte azonban a mai irodalomoktatásban nem a kötelezők listája a fő hiba.

„A politikai része az csak a felszín, mindig arról beszélünk, hogy mi van a kötelező olvasmányokban. Ennél sokkal mélyebben van a probléma.”

Ilyen probléma például a kronologikus oktatás. „Aki otthonról hoz olvasáskultúrát, az meg tud küzdeni Homérosszal, Szigeti veszedelemmel, Dantéval, ami rögtön az elején van. De aki nem, az rögtön kisodródik, kiesik, azt elvesztette az irodalom örökre”.

Vagy van Magyarországon egy jó hagyomány, az énekelt versnek a hagyománya, folytatta a felsorolást. Szerinte ez óvodában, alsóban működik, de felsőben megszűnik, és – ez már a harmadik problémára vezet át – elfogadjuk, hogy az irodalom egy fehér lapra kinyomtatott fekete szöveg, ami eltávolít attól, hogy ez egy szerethető valami. „Hogy ez egy örömforrás. Ez megvan óvodában, kisiskolában, aztán elvész”.

Nyáry szerint ezek a dolgok nem attól függenek, hogy ki a kulturális miniszter, és pénz sem kellene hozzá.

Az irodalmár arról is beszélt, hogy 2020-ban készített a Tárki egy nagy olvasáskutatást, és a korábbi évekhez képest kicsit nőtt ugyan azoknak a száma, akik nem olvasnak, de akik olvasnak, azok többet olvasnak, és van 800 ezer felnőtt, akik egyfolytában olvasnak, ami nemzetközileg is jó aránynak számít.

Szerinte egyébként az olvasás azért nagyon fontos, mert természettudományos kutatások, neurológusok is bizonyították, hogy fontos képességeket bont ki az olvasás – a kreativitást és az empátiát, továbbá segít abban, hogy hogyan használjuk ki a velünk született intelligenciát. „Ha ezt elvesszük, kárt okozunk a nemzetgazdaságnak”, mondta.

Megemlítette egy startupot vezető ismerősét, aki nem vesz fel olyan informatikust, aki nem olvas, mert statisztikailag kimutathatóan is kreatívabbak a szakmában azok, akik könyvet olvasnak.

Az interjú nagy részében Nyáry Krisztián a saját karrierpályájáról beszél, arról, hogy a rendszerváltás után került az akkori főpolgármesteri hivatalhoz, Demszky Gáborhoz kommunikációs referensnek, majd lett belőle szóvivő. Beszél arról, hogy az akkor itthon még nem létező kommunikációs szakmát hogyan próbálták meg kvázi létrehozni bölcsészek, szociológusok:

• hogyan találták ki azt, hogy amikor Václav Havel cseh elnök itt járt, akkor két sör mellett fotózzák le őket Demszkyvel,
• hogyan szerveztek Peter Tufo érkező amerikai nagykövetnek egy 24 órás „budapesti napot”, beleértve a kukások munkájának megnézését és egy resti meglátogatását is
• hogyan próbáltak új dolgokat kitalálni, például a Nagykörút alatti csőcsere idején az „x nap múlva lesz vége a felújításnak” típusú tájékoztató táblákat.

Nyáry azt mondta, azért hagyta abba a politikai kommunikációt, mert már nem arról szól, hogy elmagyarázza a politikus munkáját, vízióját, hanem átvette a politizálás szerepét, helyét, kegyetlenebb lett, ami a 90-es években csak a kampányidőszakra volt jellemző. És – mint mondta – a mostani helyzet azért is egészen más, mert korábban a Főpolgármesteri Hivatal sokkal jelentősebb volt, több pénzzel, több mozgástérrel, politikai erővel, intézményrendszerrel, rengeteg fővárosi alkalmazottal – például a tanárokkal, kórházakkal. Akkoriban még összemérhető volt a kormánnyal, érdemben tudtak vitázni még akkor is, ha különböző politikai színezetűek voltak, de most már nem ez a helyzet.

Az exkommunikátor az interjú egy pontján a műsorvezető kérdésére bevallja, hogy nem volt véletlen az, hogy 2002-ben a főpolgármesteri kampányban „kiszivárgott” egy szigorúan bizalmas jegyzete arról, hogy az MSZP és Schmitt Pál összejátszik. A jegyzet azért készült, hogy kiszivárogjon, mondta. „Kétszereplőssé kellett tenni a kampányt”, mondta, el akarták érni, hogy a szoci jelölt, Gy. Németh Erzsébet visszalépjen, hogy ne gyengítse Demszkyt.