Johnny Depp megnyerte az Amber Heard elleni perét

Legfontosabb

2022. június 1. – 21:27

Johnny Depp megnyerte az Amber Heard elleni perét
Amber Heard az ítélethirdetés után – Fotó: Tom Brenner / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Megszületett az ítélet Johnny Depp és Amber Heard becsületsértési perében: az esküdtek szerint Heard becsületsértést követett el, amikor egy 2018-as véleménycikkében azt állította, családon belüli erőszak érte.

Bár Depp nevét nem említette Heard, az ítélet szerint világos volt, hogy rá gondolt, és tudatosan állított valótlanságot.

Mindhárom pontban Deppnek adtak igazat. Az ítélet értelmében Johnny Depp 15 millió dollárra jogosult, ebből 10 millió a kártérítés, és 5 millió az úgynevezett büntető kártérítés. (Frissítés: Mivel a büntető kártérítés törvényi maximuma a pernek helyet adó Virginia államban 350 ezer dollár, a bíró az esküdtek ítéletét ennek megfelelően módosította, így a Deppnek járó teljes összeg 15 helyett 10,35 millió dollár.)

Heard viszontperelte Deppet, ebben az ügyben három állításból egyben adtak igazat Heardnek, és 2 millió dolláros kártérítést ítéltek meg neki. Az ítélet gyakorlatilag azt jelenti, hogy az esküdtek szerint Depp nem követett el erőszakot Heard ellen.

Az ítélethirdetést magyar idő szerint szerdán 21 órára hirdették meg, de némi késést jelentett, hogy Penney Azcarate bíró visszaküldte az esküdteket, mert nem töltötték ki az ítélethozatali űrlapon a kártérítés összegét.

A hétfős esküdtszék múlt pénteken ült össze először, összesen 13 órát töltöttek az ítélet meghozásával. Heard a helyszínen hallgatta meg az ítélethirdetést, Depp viszont nem volt jelen, mert épp az Egyesült Királyságban koncertezik.

Johnny Depp a tárgyaláson 2022. május 27-én – Fotó: Steve Helber / Pool / REUTERS
Johnny Depp a tárgyaláson 2022. május 27-én – Fotó: Steve Helber / Pool / REUTERS

Heard: Csalódott vagyok

Amber Heard az ítélet kihirdetése után közleményt adott ki:

„A csalódottság, amit ma érzek, szavakkal kifejezhetetlen. Megszakad a szívem, hogy a bizonyítékok hegye még mindig nem elég ahhoz, hogy szembeszálljak a volt férjem aránytalan hatalmával és befolyásával.”

„Még csalódottabb vagyok amiatt, amit ez az ítélet más nők számára jelent. Ez egy visszaesés. Visszaállítja az idő kerekét egy olyan időbe, amikor egy nőt, aki felemelte a szavát és felszólalt, nyilvánosan megszégyeníthettek és megalázhattak. Visszaveti azt az elképzelést, hogy a nők elleni erőszakot komolyan kell venni.

Úgy vélem, Johnny ügyvédeinek sikerült elérniük, hogy az esküdtszék figyelmen kívül hagyja a szólásszabadság kulcsfontosságú kérdését, és figyelmen kívül hagyja azokat a bizonyítékokat, amelyek annyira meggyőzőek voltak, hogy az Egyesült Királyságban nyertünk. Szomorú vagyok, hogy elvesztettem ezt az ügyet.

De még szomorúbb vagyok, hogy úgy tűnik, elvesztettem egy olyan jogot, amelyről azt hittem, hogy amerikaiként megvan – a szabad és nyílt beszédhez való jogot.”

Depp: Visszakaptam az életemet

Johnny Depp is közleményben reagált az ítéletre:

„Hat évvel ezelőtt örökre megváltozott az életem, a gyerekeim élete, a hozzám legközelebb állók élete, és azoknak az embereknek az élete is, akik sok-sok éven át támogattak és hittek bennem. Mindez egy szempillantás alatt. A médián keresztül hamis, nagyon súlyos és büntetőjogi vádakkal illettek, ami a gyűlöletkeltő tartalmak végtelen áradatát váltotta ki, noha soha nem emeltek vádat ellenem. Ez már kétszer is bejárta a világot egy nanoszekundumon belül, és szeizmikus hatással volt az életemre és a karrieremre.

És hat évvel később az esküdtszék visszaadta az életemet. Alázattal fogadom.

A döntésemet, hogy folytassam ezt az ügyet, jól tudva, hogy milyen magas jogi akadályokkal kell szembenéznem, és hogy az életemet elkerülhetetlenül világszerte látványosság fogja érni, csak hosszas gondolkodás után hoztam meg. A kezdetektől fogva az volt a célom ezzel az üggyel, hogy feltárjam az igazságot, függetlenül az eredménytől. Az igazság kimondásával tartoztam a gyermekeimnek és mindazoknak, akik kitartóan támogattak engem. Megnyugvást érzek abban a tudatban, hogy ezt végre sikerült elérnem.

Lenyűgözött és lenyűgöz a szeretet, a kolosszális támogatás és kedvesség, amely a világ minden tájáról érkezett. Remélem, hogy az igazság kimondására irányuló törekvésem segített másoknak, férfiaknak vagy nőknek, akik az én helyzetemben találták magukat, és hogy az őket támogatók soha nem adják fel. Azt is remélem, hogy a bíróságokon és a médiában is visszatér az az állapot, hogy valaki ártatlan, amíg a bűnösségét be nem bizonyítják.”

„A legjobb időszak még hátravan, és végre elkezdődött egy új fejezet. Veritas numquam perit. Az igazság soha nem vész el.”

Miről szólt a per?

Az egész ügy azzal kezdődött, hogy Depp 2020-ban elvesztett egy rágalmazási pert a Sun ellen. A színész azért perelte be a brit napilapot, mert feleségverőnek nevezték egy cikk címében. A pert elvesztette, de a jogi ügyek itt nem álltak meg.

Heard még 2018-ban írt egy véleménycikket, amiben arról beszélt, hogy fiatal kora óta rendszeresen zaklatták. Deppet nem említette ebben, de volt férje 2019-ben mégis beperelte 50 millió dollárra becsületsértésért, amiért Heard egy 100 milliós viszontperrel válaszolt. Az áprilisban induló tárgyalás első napjaiban csak a színész, az ügyvédek és bíró szólalhattak meg.

Szóba került például, hogy pontosan mi vágta le Depp egyik ujjhegyét. A színész szerint Heard megdobta egy üveg vodkával, ami széttört, és egy szilánk vágta meg, Heard szerint viszont Depp egy telefont tört szét, és ekkor történt a baleset. Akkor az ügyvédével bemutattak egy üzenetet, amiben Depp azt írta, hogy valóban ő vágta meg az ujját. A színésznő szerint Depp az említett veszekedés után megverte, fojtogatta, majd szexuálisan bántalmazta.

Heard a tárgyalás közben azt mondta, hogy Depp a drog és alkohol miatti dühkitörései közben többször is bántalmazta.

Az első hetekben tanúskodott Depp nővére, barátai, rendőrök, Depp orvosa és alkalmazottai, akik vagy azt mondták, hogy a színész nem bántott senkit, vagy azt, hogy ők nem látták, hogy bántotta volna Heardöt, de elismerik, hogy sokat és hangosan veszekedtek. Volt, aki megemlítette, hogy néha látott sérüléseket valamelyikőjükön, de egy biztonsági őr például azt mondta, hogy ő csak Deppen látott sérüléseket, Heardön soha.

Heard tanúi vagy azt mondták, hogy a színésznő többször is említette, hogy Depp bántalmazta, vagy azt, hogy ők maguk is szemtanúi voltak a színész dühkitöréseinek. Heard húga azt állította, hogy szemanúja volt annak, ahogy Depp megragadta Heardöt a hajánál fogva, és addig ütötte, míg a biztonsági őrök be nem avatkoztak.

Amber Heard és Johhn Depp a tárgyaláson 2022. május 16-án – Fotó: Steve Helber / POOL / AFP
Amber Heard és Johhn Depp a tárgyaláson 2022. május 16-án – Fotó: Steve Helber / POOL / AFP

Az ügyben két pszichológust is meghallgattak. Shannon Curry bűnügyi pszichológustól Depp csapata kért szakvéleményt. Curry arra jutott, hogy Heard túloz, és valójában nincs is poszttraumás stressz-szindrómája (PTSD). Szerinte inkább borderline személyiségzavarban szenved.

Dawn Hughes bűnügyi pszichológustól Heard csapata kért szakvéleményt. Hughes szerint a Hearddel és más érintettekkel való beszélgetései és rendelkezésre álló feljegyzések és iratok alapján a színésznő családi erőszakról szóló beszámolói megegyeznek a szakma által elismert mintákkal. Hughes kritizálta Curry módszertanát, szerinte Heard igenis PTSD-ben szenved, nem személyiségzavarban.

Az esküdtek heteken át hallgatták a tanúvallomásokat, szakértőket, nézték a bizonyítékokat. A tárgyalás során lejátszották nekik az egykori sztárpár veszekedéseiről készült felvételek részleteit, és ismét előkerültek a pár közös ágyában talált ürülékről szóló különböző történetek. Az esküdtszéknek ez alapján kellett most eldöntenie, hogy Heard rágalmazta-e Deppet, illetve hogy kell-e valakinek kártérítést fizetnie az ügyben.

A tárgyalás során gyakorlatilag azt nézhették végig, ahogy az egyik híresség túlzott alkohol- és drogfogyasztással és erőszakos viselkedéssel vádolja a másikat, hogy ugyanezeket a vádakat kapja vissza.

A tárgyalást rengetegen követték – volt, aki élőben a tárgyalóteremben vagy a közvetítéssel, mások a médiában. A nézők hamar két nagy táborra szakadtak, de az egyik sokkal hangosabb és kritikusabb volt, mint a másik.

Johnny Deppet mindennap rajongók várták a bíróság épülete előtt, táblákkal és virágokkal biztosították támogatásukról. A rajongók azonban nem álltak meg Depp támogatásánál, aktívan támadták Heardöt. Hamar elterjedt a #JusticeForJohnnyDepp hashtag, amit bögréken, pólókon és matricákon is árulnak, akárcsak a FCK Amber és Don't Be An Amber feliratokat. Az Independent szerint Heard rengeteg fenyegetést kapott a tárgyalás kezdete óta, és az őrök kénytelenek voltak kivezetni két nézőt, miután kiderült, hogy a két nő halálos fenyegetéseket küldött Heardnek.

A per egyik nagy nyertese Depp ügyvédje, Camille Vasquez. Az elmúlt hetekben saját rajongótábor alakult ki körülötte, miután profi, határozott, könyörtelen, ám annál hatékonyabb kérdéseivel Heard számára kellemetlen válaszokat tudott kicsikarni a színésznőből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!