Az állam meg akarja vonni egy gyógyszer támogatását, akadályozzátok meg!

Egy tízemeletes szegedi panelház földszinti klubhelyiségében gyűlnek össze a leendő játékosok, egy megváltozott munkaképességű emberekért létrehozott egyesület tagjai. Mindenki nyugdíjas, egy kivételével nők. A bemutatkozó kör és a tegeződés eldöntése után Bauer Flóra, egy budapesti alapítvány úgynevezett facilitátora röviden összefoglalja, milyen játékot hozott: „ügyek mentén kell majd felépítenetek egy kampányt a kártyák segítségével”. Ettől a bejelentéstől senkinek sem kezd csillogni a szeme az izgatottságtól, legfeljebb szolid érdeklődés tükröződik az arcokon, de ez később majd változik. Flóra a Közélet Iskolája munkatársa, a Szerveződj! nevű kártyajátékot néhány évvel ezelőtt találták ki az alapítvány munkatársai, most az országot járják vele. A társasjáték lényege, hogy az emberek megtapasztalják a saját erejüket, tanulnak az érdekvédelemről, „és a végére alulról szerveződő csoportként tudnak felépíteni egy kampányt”.

Az elképzelés pompás, mi azért szerettük volna megnézni bevetés közben is a társasjátékot, hogy eloszlassa (vagy megerősítse) a kételyeinket arról, hogy a közügyekkel foglalkozás szükségszerűen és még játékos formában is nyűg és unalom. Kis spoiler: nem az.

Ahogy mások, úgy a szegedi nyugdíjasok sem maguk választják az ügyüket, hanem a szerencse dobja nekik. Bizonyos számú pontot el kell érniük ahhoz, hogy az ügyük sikeres legyen, és a másfél-két órás társasjáték közben később már csak néhány részelem múlik a szerencsén, minden más rajtuk áll vagy bukik.

A játékszabályok részletes ismertetésével inkább nem untatok senkit, a lényeg, hogy a Szerveződj! kooperatív társasjáték, amelyben fokozatosan tapinthatóvá válik, miként kezdik el alkalmazni a résztvevők az egyre gyűlő tudást, és a kártyákkal felbukkanó eszközeiket. Általában öt kör áll rendelkezésükre, hogy elérjék az ügyek kapcsán megfogalmazott céljaikat. Ehhez az úgynevezett ügykártyák mellé hatalomkártyákat kapnak, amelyeken olyan eszközök vagy szereplők állnak, amelyeket, illetve akiket felhasználhatnak a kampányukhoz.

Az ügyek rímelnek az elmúlt évtizedek nagy érdekvédelmi ügyeire

Elsőként egy olyan ügyet húznak, amelyben meg kellene akadályozniuk, hogy luxusszállót építsenek egy tó partján, ami fizetőssé tenné az addig ingyenes strandot, másrészt tönkretenné a környezetet is. „Kik vagytok ebben a történetben?” – kérdezi őket a facilitátor, és némi töprengés után eldöntik, hogy a helyi lakosok apró csoportja, és már kezdik is felépíteni a kampányukat (az ennek során a felhasználható lehetőségek közül néhány: ombudsman, helyi tévé, egyetem, szomszédok, YouTube, karitatív szervezetek, médiakampány, helyi országgyűlési képviselő).

Összesen 24 ügyből húznak, röviden néhány az ügyek bugyraiból:

• Egy kerületi önkormányzat le akar bontani egy több száz lakásos szociális társasházat, állítsátok meg a bontást!
• Érjétek el, hogy akadálymentesek legyenek a metróvonalak!
• Az állam meg akarja vonni egy gyógyszer támogatását, akadályozzátok meg!
• Akadályozzátok meg egy park beépítését!

Ismerősen csengenek? Nem véletlen: „Nem teljesen légből kapottak az ügyek, az elmúlt évtized magyar érdekvédelmi ügyeiről mintáztuk őket”

– mondja Flóra, aki a bővített ügypakli létrehozásában vett részt.

Az utolsó körre a résztvevők egy része csöndes kísérő marad, nagyobb része lelkes aktivistává válik, fejben tartják a felhasználható eszközöket, és a búcsúkörre – ha szeretnék – akár saját, fontos ügyeket is behozhatnak. A szegedi csoport inkább egy újabb kártyahúzás mellett dönt: utoljára azt kell kiharcolniuk, hogy az országosan elrendelt online oktatás során minden gyereknek legyen hozzáférése az internethez. Eleinte rezeg a léc, hogy összejön-e nekik, de a végén egy szerencsés dobás megadja a végső lökést, és az eredményeket hallva büszkén tapsolják meg magukat.

Interakcióik során hamar kiderül, hogyan a jelenlévők állampolgári ismeretei és a közügyekről való tájékozottsága nagyon eltérő, de a végére szépen kialakul egy közösen használható csoporttudás.

A facilitátor szervezi a csoportot, görgeti az események menetét, pontosít, összefoglal, visszaterel, időnként helyreteszi a zavaros fogalmakat, és természetesen értékel is. A szerepe több egy moderátorénál, biztos tudása kell hogy legyen az összes témában, és ezt tudnia kell átadni is. „Zseniális!” – mondja az egyik ötletre, „tetszett a kampány”, „most közepes szinten nyertétek meg” – értékel két másikat. Egy logikai bakinál próbál terelgetni, a körök végén pedig mindig kérdez: „Melyik volt a legreálisabb, ami egy hasonló helyzetben megtörténhet?” „Melyik kampányelem volt a legkreatívabb?”

A játék lezárásakor nemcsak a facilitátor, hanem a résztvevők is értékelhetnek: „Jó, hogy olyan témák vannak a kártyákon, amikbe bele tudjuk képzelni magunkat” – mondja az egyikük, míg a másikat a közösség ereje ragadta meg. „Tetszett, hogy egymás tégláiból tudtunk építkezni” – hangzik egy harmadik vélemény.

A politika az emberek dolga is

A szűk két óra hamar elröppen, és közben végig két – lehet, hogy álnaiv – gondolat motoszkál bennem: miért nem rázza ki ezt a tudást a többség a kisujjából? Az oktatás melyik pontján kellene mindezt a gyerekek fejébe plántálni? Aránylag tájékozott embernek gondolom magam, de még így is értek a játék során aha-élmények és izgalmas felismerések.

A másik, hogy az oké, hogy a gyerekek játszva tudják a legjobban elsajátítani a hasznos ismereteket, de a jelek szerint ez tökéletesen igaz a felnőttekre is.

A magyar emberekről sokszor azt mondják, hogy idegenkednek a politikától, a Közélet Iskolája szerint viszont a politika nemcsak a politikusok dolga, hanem az embereké is, például pont oly módon, ahogy a játékban megjelenik.

„Az egyik fő célunk, hogy az emberek belépjenek a közéletbe – magyarázza Flóra. – Az a szlogenünk, hogy a demokrácia nem főnév, hanem ige, és ez akkor működik, ha csináljuk, részt veszünk benne.

Hiába vannak demokratikus intézményeink, ha ezeket nem használjuk, ezért a felnőtt embereknek azt szeretnénk megtanítani, hogyan használják őket. Magyarországon az érdekvédelmet nem tanítják, a hátrányos helyzetű embereknek végképp nem.”

Sokszor dolgoznak az utóbbi kategóriába tartozó csoportokkal is, például lakhatási szegénységben élő emberekkel, de akár LMBTQ-közösségekkel is. A Szerveződj!-öt – ahogy más programjaikat is – háromféle csoporthoz szokták vinni országszerte: kis szervezetekhez, amelyek a játék folyamán szeretnék modellezni saját ügyeiket. Az említett hátrányos helyzetű csoportokhoz, amelynek tagjai nagy valószínűséggel korábban nem foglalkoztak közügyekkel, de érdeklődnek. És akadnak általánosan érdeklődő csoportok is, amilyen például a szegedi nyugdíjasok klubja. Baráti társaságok az alapítvány honlapjáról ingyen letölthetik a játékot – vagy akár meg is rendelhetik –, és a játékvezetői oktatóanyag segítségével, némi energiaráfordítással maguk is elsajátíthatják a szabályokat.

A Közélet Iskolája alapítvány 2019-ben adta ki a társasjáték első verzióját, de a Covid miatt igazán csak mostanában lett ismert. A Szerveződj! klasszikus felnőttoktató játék, az eddigi tapasztalatok alapján középiskola után játszható igazán jól.

A kártyák kézzel illusztráltak, ezzel a vizuális gesztussal is hangsúlyozzák az alulról jövő ötletek fontosságát. Kicsi, kompakt játék, egy oldaltáskába is belefér. Egyszerre minimum 5, maximum 10 ember játszhatja, és nagyon hasznos, ha társul mellé egy képzett, lehetőleg külsős játékvezető (ő sajnos nem fér bele egy oldaltáskába, de a facilitátorok száma egyre nő, mivel a tudás pár órás képzésen elsajátítható).

A játékszabályok összetettek ugyan, de rugalmasak is, ezért ha az élet úgy hozza, félre lehet tenni közülük néhányat. Amikor például egy hajléktalanszállón játszottak, szabadabb folyást engedtek a játéknak, amihez jobban tudtak kapcsolódni a résztvevők. A hatás pedig Flóra szerint többnyire nem közvetlen:

„Inkább az jellemző, hogy az eszközök és a látásmód szivárog be egy szervezet vagy csoport munkájába, és pont ez a célunk.”