Jon Batiste öt szoborral tarolt a Grammyn, Justin Bieber hoppon maradt, de bejelentkezett Zelenszkij is a gálán

2022. április 4. – 12:46

Jon Batiste öt szoborral tarolt a Grammyn, Justin Bieber hoppon maradt, de bejelentkezett Zelenszkij is a gálán
Jon Batiste pózol Grammy-díjaival Vegasban, a gálán 2022. április 3-án – Fotó: Patrick T. Fallon / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap este az Egyesült Államokban kiosztották a Grammy-díjakat, és bőven akadtak meglepetések az eredményekben, illetve a prezentációban is. A Grammyt ugyanis nem sokkal az Oscar-átadó után tartották, ahol Will Smith felpofozta Chris Rock műsorvezetőt egy ízléstelen poén miatt, és ez némileg árnyékot vetett a zenei díjátadóra is. Valószínűleg éppen ezért vezette fel a gálát úgy Trevor Noah komikus-műsorvezető, hogy kicsit odaszúrt Smithnek, majd elmondta, hogy itt most egy több órás bulit tartanak énekléssel, táncolással, koncertekkel, és persze közben kiosztanak pár díjat is.

Mindössze kilenc kategória díjátadását közvetítették élőben, és még Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is bejelentkezett, illetve ukrán zenészek és költők is előadtak a színpadon, de külön is megemlékeztek a Foo Fighters nemrég elhunyt dobosáról, Taylor Hawkinsról.

Az egyik legemlékezetesebb köszönőszöveg Doja Cat rapperhez köthető, aki a színpadon bevallotta, hogy soha életében nem pisilt még ilyen gyorsan, ugyanis egyenesen a mosdóból rohant vissza a színpadra, amikor kiderült, hogy ő és SZA nyerték a legjobb páros vagy csoportos popzenei előadás díját.

Az eddigi évekhez képest most valamivel nagyobb volt a szórás díjakban. A legtöbb díjat az itthon még kevésbé ismert Jon Batiste vitte haza, 11 jelölésből 5 kategóriát is megnyert, köztük a legjobb albumért járó díjat a We Are című nagylemezével. Az igazsághoz mondjuk az is hozzátartozik, hogy itt kifejezetten gyenge jelölések voltak, bár papírforma szerint Billie Eilish második albumának illett volna nyerni. Ezzel a klippel amúgy a legjobb zenei videó díját is Batiste vihette haza.

Nagyon érdekes, hogy idén a Grammy-zsűri feltűnően beállt a gospel, soul, R&B műfajok mögé, hiszen Jon Batiste mellett az est másik nagy nyertese a Silk Sonic formáció volt, ami Anderson Paak és Bruno Mars soul, funk és R&B projektje. A formáció ugyanis elvitte a legjobb felvétel és a legjobb dal díját is a Leave the Door Open című számukkal.

Szintén nagyot ment vasárnap Olivia Rodrigo énekesnő, aki három kategóriában is nyert, ő lett a legjobb új előadó, övé lett a legjobb énekes poplemez díja, és a legjobb popzenei szólóteljesítmény is. A mindössze 19 éves énekesnő igazi Z generációs kedvenc, még a High School Musicalben tűnt fel, majd a Drivers License című száma annyira bepörgött a TikTokon, hogy mára szinte megkerülhetetlen előadóvá nőtte ki magát.

Valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy mennyire játszott közre ebben Taylor Hawkins tragikus halála, de a Foo Fightersnek is sikeres volt a gála. A zenekar fel is lépett volna a tervek szerint, amit Hawkins halála miatt persze lemondtak, de így is megnyerték a legjobb rocklemezért, a legjobb rockzenei előadásért és a legjobb rockdalért járó díjat is.

A soul, funk és R&B reneszánsz azért is nagyon érdekes az idei Grammyn, mert az elmúlt években a díjátadó a kortárs hiphop irányába indult el, és évről évre egyre több kategóriában nyertek vagy voltak jelölve rapperek. Ehhez képest most a legtöbb jelölt a nem rapzenei kategóriákban hoppon maradt, de a hiphop kategóriákban is akadtak furcsaságok.

Kanye West például a legjobb rapdal és a legjobb dallamos rapzenei előadás díját is megkapta, miközben a legjobb rapzenei előadás díját Baby Keem és Kendrick Lamar közös produkciója hozta. Hogy effektíve mi a különbség a két kategória között, valószínűleg a Grammynél is kevesen tudják. De legalább a legjobb díját rapalbum Tyler, the Creator Call Me If You Get Lost című nagylemeze kapta, elhappolva a szobrot az utóbbi időben kicsit megcsúszott Kanye West, Drake vagy Nas elől.

És még pár apró érdekesség a 64. Grammy-díjátadóról:

  • A legjobb alternatív zenei album díját St. Vincent vihette haza,
  • Metálban a Dream Theatert díjazták,
  • Grammyt kapott a Linkin Parkból Mike Shinoda remix kategóriában,
  • Louis C.K. komédia kategóriában nyert,
  • A legjobb spoken word albumért járó díjat a Trafficből, a Hotel Ruandából, az Ütközésekből, de valószínűleg leginkább a Marvel-filmekből ismert Don Cheadle kapta,
  • A legjobb zenés film díját a Roots dobosának, Questlove-nak a dokumentumfilmje, a Summer of Soul vihette haza,
  • Idén reggae kategóriában nem Bob Marley valamelyik gyereke nyert, hanem Soja,
  • A bluegrass kategóriában győztes Béla Fleck nem magyar, csak a szülei nagyon szerették Bartók Bélát, és róla nevezték el,
  • H.E.R., Doja Cat és Justin Bieber is nyolc kategóriában volt jelölve, de amíg az előbbi kettő legalább egy-egy szobrot hazavihetett, az idén a Szigeten, jövőre pedig a Budapest Arénában fellépő Bieber egyetlen egyet sem. Ami abszolút helytálló, ugyanis az elmúlt időszakban még maház képest is rettenetes zenéket hozott ki.
  • Az idei gálát a szokásos téli időszak helyett áprilisban tartották a Covid miatt, és hosszú idő után először nem Los Angelesben, hanem Las Vegasban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!