Alföldi Róbert: Most bizonyos dolgainkról le kell mondani a változás érdekében

„Most már érzem, hogy beszűkült a mozgásterem”, mondja Alföldi Róbert Veiszer Alindának a beszélgetésük elején, amelyet deklaráltan egyfajta „négyév-értékelőnek” szánt a műsorvezető a választás előtt pár nappal. (Az egyórás interjút ide kattintva nézheti meg jelképes összegű támogatásért.) Alföldi úgy összegzi a 2018 óta tartó kultúrpolitikát, hogy az lepte meg a szakmát, az volt azelőtt ismeretlen, hogy „nem az történik, hogy van, ami jobban ki van emelve, jobban támogatott, és egyébként meg tudsz működni, hanem az az új, hogy ami nekem kedves és hasznos, az nagyon, és a többi meg ne legyen”.

Saját magáról beszélve azt mondja, sokat játszik magánhelyeken, de rendezni az idén keveset tud, és jövőre egy hely lesz. „Marad Budaörs, ahol lehet rendezni.” Azt mondja, nem kitiltva van helyekről, hanem egyszerűen nem hívják, csak esetleg az ellenzéki irányítású városokba.

Önuralomra volt szükségem, hogy ne lökjem fel

Alföldi ezután arról beszél, hogy politikai értelemben soha nem akart provokálni, ő csak rizikósabb, zűrzavarosabb témákhoz nyúlt, vagy vállaltan máshogy vitt színpadra valamit, mint a szakmában megszokott, mondjuk fiatalokkal mutatott be valamit, amit nem velük szokás. Szerinte az ő színháza így közelebb került az emberekhez, az ő esztétikai megközelítése kevésbé radikális, az ő színháza populárisabb.

Azt mondta, a legrosszabbul azt éli meg, hogy kutyasétáltatás közben rohan utána a vele ellenséges média. „Akkor nagyon nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne lökjem fel.” Szerinte az a magánszférája, kutyasétáltatás közben ő nem közszereplő. „Nem azt mondom, hogy félek, de bekúszik ez a gondolat”, mondja.

A beszélgetés folyton vissza-visszakanyarodik a politikai cenzúra témájához. Alföldi elmeséli, hogy Zalaegerszegen volt egy rendezése, mert „a művészeti vezető, Sztarenki Pali, úgy gondolta, hogy hagyjuk a fenébe, hogy ki tartozik ide, ki oda”, és elhívta őt dolgozni. Siker volt, és úgy volt, hogy visszamegy rendezni, de a polgármester közbelépett, és nem jöhetett létre a projekt.

Egy másik, hasonló történet, hogy Székely Csaba Öröm és boldogság című, melegekről szóló művét nem tudta egy színházban megrendezni. „Az igazgató gyávasága volt az ok”, mondta Alföldi, de nem nevezte meg, kiről van szó, mert „Akiről beszélni kéne, az egy idős ember, akit tisztelek, szeretek, és nem tartanám elegánsnak”. Az igazgató felajánlotta neki, hogy rendezzen egy másik darabot, de azt Alföldi nem akarta, mert „abban a pillanatban hiteltelenítettem volna mindazt, miért pofáztam az elmúlt 20 évben”.

A darabot aztán a budaörsi színházban rendezte meg Alföldi, aki a mostani interjúban azt mondta, a bemutató napján „hozta ki a parlament a pedofiltörvényt”, így a darabot megnéző tanárok rögtön mondták is, hogy nem fogják tudni elhozni rá a gyerekeket.

A párttagkönyv a lényeg, nem a munka minősége

A beszélgetés egy színházszakmaibb pontján, amikor finanszírozásról, fenntartásról esik szó, előjön a téma, hogy egy színház vajon ideológiai karanténba kerül-e amiatt, hogy ki a fenntartója, és elveszítik-e ezzel a művészi szabadságukat. Alföldi erre azt mondja, sajnos, ha besorolódsz valahová, akkor a munkádat valamihez képest értékelik.

„Nem az a lényeg, hogy mit csinálsz. Az egész országban nem az a lényeg, hogy mit csinálsz, hanem hogy milyen párttagkönyved van, van-e, vagy nincs. Ez minden szakmában így van. A legutolsó, ami érdekes, az az, hogy hogy végzed a munkádat.”

Alföldi azt mondta, ezért szeret külföldön dolgozni, mert ott nem valamihez képest értékelik őt, nincs besorolva, nincs ez ráégetve a munkájára.

A kormány homofób, pedofilokkal összemosó kampányáról Alföldi azt mondta, őt megvédi a saját buborékja, nem érdekli különösebben, de a közhangulattól kétségbe van esve, szerinte ez nem a melegségről szól. Nem ez a fontos benne, hanem az a lényege, hogy „kellett találni gyorsan egy újabb felületet, akire ezt lehetett nyomni”. De ő úgy látja, hogy a társadalom nem különösebben fogékony erre. A népszavazáson a részvétellel is problémája van, nem tudja még, hogy át se vegye a borítékot, vagy „csak” érvénytelenül szavazzon.

Ha odaállnék mellé, elveszíteném a szabadságomat

Az interjú a legvégén kanyarodik rá a direkt politikára és a mostani kampányra.

Szóba kerül, hogy ő beállt Karácsony Gergely mellé. Elmesélte, hogy szokott vele beszélgetni „politikáról, a gyerekeiről, mákos kalácsról”. Azt mondta, azért köteleződött el, hogy „ne legyen mumus ezen az oldalon sem, ne kelljen félni, hogy én nem a kormány mellett vagyok. Lehet, hogy ettől jobban odafigyeltek a Gergelyre.”

Arra a kérdésre, hogy egyébként százszázalékosan tudja-e vállalni, ami az ellenzéknél zajlik, Alföldi nemmel válaszolt, majd innentől így folytatódik a párbeszéd:

„– Miért nem adsz hangot az erről szóló kritikáidnak?

– Mert most nem ez az idő van.

– Akkor ez egy aktivista nézőpont.

– Nem. Egyetlen mondatot nem tudsz tőlem idézni, ami az ellenzéki politizálást dicséri. Mert én arról beszélek, hogy mi van most, és az nem jó, és aki most van, az nem tudja máshogy csinálni. […] Ha valami igazán demokratikus, felnőtt helyzet, az ez: ebben a helyzetben kompromisszumokat kell kötni, és bizonyos dolgainkról le kell mondani valami nagyobb dolog érdekében. A nagyobb dolog a változás. Amiről lemondunk, az nem a kritikánk, hanem az az attitűd, hogy ha valaki azt meg azt nem úgy csinálta, elbaszta, hülyeséget mondott, ezért akkor őket nem. Erről kell lemondanunk. […] Ahogy Gergely mondta: nem az én ízlésemnek való bizonyos pillanatokban, mondta Márki-Zay Péterről. De most nem az én ízlésem a legfontosabb.”

Márki-Zay Péternek felmondana kampányszöveget, pedig vannak averziói a politizálása kapcsán, de a pódiumra nem állna fel mellé, mert senki mellé nem áll fel. „Azzal elveszíteném a szabadságomat.”