Felfüggesztette a bíróság Britney Spears apjának gondnokságát

2021. szeptember 30. – 08:46

Felfüggesztette a bíróság Britney Spears apjának gondnokságát
A #FreeBritney-mozgalom aktivistái örülnek a szerdai döntésnek – Fotó: KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szűk egy évvel azután, hogy Britney Spears az akkor már hónapok óta érte küzdő #FreeBritney-mozgalom ellenére sem került ki apjának irányítása alól, egy Los Angeles-i bíróság most úgy határozott, hogy felfüggeszti Jamie Spears gondnokságát az énekesnő felett. A döntés értelmében ezentúl egy Spears által kinevezett könyvelő kerülhet majd a helyére, ám az ügyvédei már kérvényeztek is egy következő meghallgatást, melyen akár teljesen meg is szüntethetik a Britney-t megbéklyózó megállapodást – írja a BBC.

Tavaly novemberben úgy tűnhetett, hogy a nagy nyilvánosságot kapó kampány ellenére sem fog változni semmi, idén azonban komoly fordulat állt be az ügyben. Spears korábban az egyik bírósági meghallgatáson egy bántalmazó, önkényes viszonyként írta le gondokságát, ami traumatizálta őt, és azt is állította, hogy begyógyszerezték, szándéka ellenére kellett fellépnie, és úgy kellett fogamzásgátló spirált viselnie, hogy közben gyereket akart. Jamie Spears tagadta ezeket a vádakat, de augusztusban bejelentette, hogy hajlandó lemondani a gondokságról, majd kérvényezte is annak megszüntetését.

A Britney Spears gondnokságáról szóló megállapodásnak két része volt, az egyik Britney vagyonáról és pénzügyeiről szólt, a másik pedig a személyéről. Utóbbi esetben már két éve nem Jamie Spears gondoskodott a lányáról, ezt a szerepet egy szakértő vette át tőle, a másik részt viszont egészen eddig ő kezelte, így az énekesnő legutóbb 2008-ban rendelkezhetett önállóan a saját pénzéről. A mostani döntés értelmében ez is kikerült az irányítása alól, de a gondnokság egyelőre nem szűnt meg teljesen, csak annyi történt, hogy a továbbiakban egy Britney jogi csapata által kiválasztott könyvelő rendelkezik majd a közel 60 millió dolláros vagyon fölött.

Az énekesnő ügyvédei ugyanakkor már most kérvényezték egy újabb meghallgatás kiírását legfeljebb másfél hónapon belülre, ahol a bíróság már arról döntene, hogy teljesen megszüntessék-e a gondnokságot.

Britney Spears a döntés után állítólag elsírta magát, és azt mondta, hogy 13 éve nem érzett olyan örömet, mint most. Az énekesnő vőlegénye, Sam Ashgari, akivel 2016 óta vannak együtt, szeptember közepén pedig el is jegyezték egymást, Instagramon üdvözölte a döntést, a rajongói pedig már a szerdai meghallgatás előtt is a bíróság előtt gyülekeztek, és a döntés után örömujjongásban törtek ki. Az egész ügyről, illetve a #FreeBritney-mozgalomról korábban ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!