Az SZFE hallgatói nem kérnek az új oktatókból és az új oktatási helyszínekből

2020. szeptember 26. – 10:47

frissítve

Az SZFE hallgatói nem kérnek az új oktatókból és az új oktatási helyszínekből

Másolás

Vágólapra másolva

„Hallgatók nélkül nincs oktatás, a hallgatók pedig itt vannak a Vas utcában” – reagáltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai arra, hogy az SZFE új kuratóriumának tagja kijelentette, megvan az oktatás új helyszíne és megvannak az oktatók is.

Lajos Tamás, az SZFE új kuratóriumának egyik tagja csütörtökön az ATV Híradójának azt nyilatkozta, hogy az oktatáshoz megvan a helyszín és megvannak a tanárok is, arra utalva, hogy az egyetem Vas utcai épületébe a hallgatók feltehetően nem engednék őket be. Az új kuratóriumi tag arról is beszélt, hogy az október elsejével sztrájkra készülő tanárok követelései szerinte politikai követelések, mert a kuratórium a magyar jogszabályok által adott és megengedett keretek között vont magához jogokat.

Szurdi Panni, az egyetem kommunikációjának képviselője a Hvg.hu kérdésére azt írta, hogy értelmetlennek látnak egy külső helyszínen megvalósuló alternatív oktatást, valamint fizikai képtelenségnek tűnik részt venniük benne.

„Ha akarnánk sem lehetnénk egyszerre két helyen. Hallgatók nélkül nincs oktatás, a hallgatók pedig itt vannak a Vas utcában” – mondta Szurdi.

Hozzátette azt is, hogy az SZFE szeptember 14-én elkezdte a félévet: „a tanköztársaság keretén belül, az elfoglalt épületben a blokád szervezése mellett tanórák és kurzusok zajlanak”.

Szurdi Panni szerint a kuratórium nem próbált velük kapcsolatba lépni, Lajos Tamás kijelentéseiről – így az esetleges új helyszínről, illetve új tanárokról – ők is csak a sajtóból értesültek. Mint mondja, korábbi követeléseik nem változtak: a blokádot addig tartják fenn,

„amíg az egyetemi autonómia garanciáit az alapítói jogok törvényes gyakorlója, a minisztérium nem biztosítja számunkra”.

Ennek érdekében az SZFE hallgatói a múlt héten az ombudsmanhoz és az oktatási biztoshoz fordult, szerintük ugyanis az innovációs és technológiai miniszter áthárította a felelősséget arra a kuratóriumra, amit ők nem ismernek el legitim vezetőként.

Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta, az Országgyűlés pedig július 3-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumának elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át. Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetemet is szimbolikusan elfoglalták. Közben több intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki az egyetem ügye mellett.

(Borítókép: Őrséget állnak a Színház-és Filmművészeti Egyetem épületénél.
Fotó: Bődey János / Telex)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!