Kicsit több mint két éve ült össze először az Európai Parlament (EP) a legutóbbi EP-választások után. A 750 fős testület látványosan jobbra tolódott, Orbán Viktor már előre „Brüsszel” elfoglalásáról beszélt, és az utóbbi időben sorban jönnek a hírek arról, hogy a jobbközép Európai Néppárt a tőle jobbra álló csoportokkal összefogva szavaz meg javaslatokat. Megnéztük, a statisztikák alapján tényleg egyre gyakoribb-e a jobboldali többség, kitart-e a középpártok laza nagykoalíciója, és mennyire képesek szavazásokat nyerni a magyar pártok frakciói.
A választás után is gyarapodtak az euroszkeptikus, szélsőjobboldali frakciók
A 2024-es EP-választás látványosan megmutatta, hogyan nyernek egyre nagyobb teret az euroszkeptikus vagy szélsőjobboldali csoportok. Közülük a Fidesz-KDNP-t is soraiban tudó Patrióták Európáért (PfE) frakció vált a legnagyobbá.
Ahogy azt Orbán Viktor többször előre magabiztosan kijelentette, a PfE valóban már a megalakulásakor a harmadik legnépesebb csoporttá vált az EP-ben (igaz, körülbelül csak a képviselők 10-11 százalékát adják). Az „új” csoporttal gyakorlatilag – egy képviselő távozása mellett – az akkori szélsőjobboldali Identitás és Demokráciát bővítették ki. A Fidesz és a KDNP mellett a liberálisoktól nem sokkal korábban távozott ANO, Andrej Babiš pártja, az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerektől (ECR-től) a spanyol Vox, valamint a függetlenek közül több kisebb párt is csatlakozott.
Orbán távolabbi jóslata viszont egyelőre nem jött be. 2024 júliusában arról beszélt, hogy hamarosan a második legnagyobb csoporttá válnak. Ehhez képest közel állnak ahhoz, hogy a negyedik helyre csússzanak vissza. Az ANO és a Vox átigazolásával ugyan a PfE magabiztos előnyre tett szert a negyedik ECR-rel és az ötödik liberálisokkal szemben, de két év alatt érkezőre és távozóra is akadt példa.
Eggyel többen vannak, mint a megalakulásukkor, de a nagy fogás, az ECR beolvasztása vagy legalább félig-meddig leszalámizása már a frakció megalakulása előtt elúszott. A lengyel Jog és Igazságosság 2024 júniusában lebegtette, hogy átlép, ám maradt, miután ezt a kártyát ki tudta használni az ECR-es tisztségek szétosztásakor.
Az utóbbi euroszkeptikus frakció azóta a legszorgalmasabban gyűjtögette az új tagokat: mostanra öttel gyarapodott (bár ez egy, már az alakulóülés másnapján csatlakozó olasz képviselő miatt gyakorlatilag inkább négy). Így az ECR-nek csak egy képviselő kell, hogy beérje a PfE-t. A részben a Mi Hazánk által alapított Szuverén Nemzetek Európája (ESN) szintén nem panaszkodhat: három képviselőt húzott be, ami a legkisebb frakciónak a legnagyobb, több mint 10 százalékos relatív növekedés. Mindenesetre az látszik, az euroszkeptikus vagy szélsőjobboldali pártok erősödése új EP-választás nélkül is folytatódott.
A legtöbb képviselőt nem valamelyik baloldali frakció, hanem a jobbközép Európai Néppárt (EPP) veszítette – igaz, a legnagyobb csoportnak bőven van tartaléka, a háromfős mínusz viszonylag csekély a 184 taghoz képest. Májusban látszik a mélypont, ahol egy rövid időre két képviselő eltűnt, így a kezdéshez képest már öt fővel voltak kevesebben. Ez az ideiglenes csökkenés épp a Tisza Pártnak köszönhető: Magyar Péter és Tarr Zoltán a hivatalos adatok alapján május 8-án lemondtak az EP-mandátumukról, de az utódaik, Bogdán Csaba és Weisz Viktor csak május 22-én vették fel azokat.
A többnyire szélsőjobboldali függetlenek száma is hárommal csappant meg, ez is mutatja, hogy a radikálisabb jobboldali pártok honnan tudtak felszívni tartalékokat, amikor épp nem egymástól csakliznak el képviselőket. Nagyobb mozgás eddig nem volt az ötéves ciklus kezdete óta, de a kicsiknek is lehet komoly jelentősége, szó szerint egyetlen szavazaton is múlhat a többség.
A szavazatok hasonlósága alapján a Patriótáknak lehetnek a legnagyobb tartalékai a függetlenek között. Átlagosan velük szavaznak a legnagyobb arányban azok, akik egyik csoportban sem ülnek (58 százalék), de nem sokkal marad le az ESN sem (55 százalék).
A lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság közelmúltbeli szakadása változtathat a helyzeten. Ezen elvben a PfE nyerheti a legtöbbet az ECR rovására abból kiindulva, hogy a párt 2024-ben is lebegtette az átlépését. A Politico szerint egyelőre a három EP-képviselőt adó szakadárok és a többiek is maradnának, senkit nem zárnának ki. Épp azért „nem lesz osztracizmus”, mert a harmadik legnagyobb frakcióvá szeretnének válni, hogy erősebb helyzetből alkudozhassanak a hamarosan esedékes félidős EP-tisztújításon.
A fideszeseké a legkevésbé összetartó frakció
Belgium fővárosának vagy legalább Elzász központjának az elfoglalásához viszonylag egységes fellépés sem ártana. Amíg a baloldalon a kisebb, ideológiai alapon szerveződő csoportok jellemzően könnyebben megtalálják a közös hangot, a jobboldaliaknál minél szélsőségesebb egy csoport (minél közelebb ül a parlamenti patkó széléhez), általában annál kevésbé képes egy irányba húzni – vagy más olvasatban annál nagyobb teret hagy a tagpártoknak a döntéseknél.
Ezt nagyjából igazolják az elmúlt két év adatai is. A kivétel a szélsőjobboldal: az ESN hiába számít a legradikálisabbnak, átlagosan 89,7 százalékuk szavaz együtt, míg a PfE-seknek csak 84 százaléka, az ECR-eseknek pedig 87,3 százaléka.
Az ESN körüli furcsaságra van egy nagyon valószínű és egyszerű magyarázat, ami torzíthatja a statisztikát a legkisebb frakcióban: a csoport nagyjából felét egyetlen párt, a német Alternatíva Németországért (AfD) adja. A PfE-nél is segíthetne, hogy a képviselői harmada az egész EP legnagyobb pártküldöttségében, a 30 fős francia Nemzeti Tömörülésben ül, ennek ellenére a részben fideszes alapítású frakció a legkevésbé összetartó.
Mindenesetre az együttszavazások aránya még így is látványosan magasabbnak tűnik, mint a korábbi euroszkeptikus vagy szélsőjobboldali csoportoké. Az összehasonlítást nehezíti, hogy a különféle elemzések más-más módszerekkel dolgozhattak, de korábban gyakrabban szét-, mint együttszavazó technikai koalíciókra is volt példa. Nemrég egy fideszes politikus az ECR-t is technikai koalícióként emlegette a két legnagyobb tagpárt, az Olasz Testvérek, valamint a lengyel Jog és Igazságosság különbségei miatt, de ezt nem támasztják alá a PfE-hez képest nagyobb koherenciát mutató adatok.
Az elmúlt két évben leginkább a zöldek húztak egy irányba 95,7 százalékkal. Őket a szocialisták (95,4 százalék) és a liberálisok követik (94,2 százalék). A Néppártnál ez 92,41 százalék volt.
Borította-e az erőviszonyokat a „venezuelai többség”?
Gyakran szóltak arról a hírek, hogy a szélsőjobboldal a győztes koalíciók része a hagyományos jobbközép néppárti, szocialista és/vagy liberális „nagykoalícióval” szemben.
Ahogy arról korábban többször is írtunk, az EP-ben eleve nincs olyan frakciófegyelem, mint a nemzeti parlamentek nagy részében. Témától függően korábban is előfordultak más – például természetvédelmi ügyekben jobbközép-euroszkeptikus-liberális – koalíciók, és van, amikor tagállami logika alapján szavaznak (általában mezőgazdasági ügyekben).
Az adatok alapján nem látszik nagy, általános jobboldali összeborulás: a néppártiak átlagosan még a szélsőbaloldallal is jóval nagyobb arányban szavaznak együtt (53 százalék), mint az ESN-nel (32 százalék) vagy a PfE-vel (38 százalék), az ECR-rel szinte ugyanakkora ez az arány (52 százalék). Ahol egyértelműen meg lehetett állapítani a frakciónál a szavazatok többségét, a liberálisok szavaztak legtöbbször együtt a néppártiakkal (87 százalék).
Az sem látszik, hogy a 2024-es EP-választások óta egyre gyakrabban szavazna együtt a Néppárt, a PfE és az ESN. Az elmúlt két évben hathavi átlagokat nézve az arányok nem változtak se jelentősen, se egy irányba.
A jobboldali magyar ellenzéki pártok frakciói, a PfE és az ESN egymással szavaztak a leggyakrabban együtt (73 százalék). Az eredmény nem meglepő a közös rokonságuk miatt: az Identitás és Demokráciából – amelynek gyakorlatilag bővített változata a PfE – a 2024-es választások előtt nem sokkal rakták ki az Alternatíva Németországért pártot. Ez adja az ESN képviselőinek nagyjából felét.
A két frakció egy ideig közvetlenebbül is hatott egymásra: ahogy azt Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője a Telexnek elmondta, az Osztrák Szabadságpárt és az Alternatíva Németországért szoros kapcsolata miatt a ciklus legelején a PfE-től átpasszoltak szavazási listákat is az ESN-nek. Ez önmagában nem azt jelenti, hogy ugyanúgy szavaztak volna: a nemzeti delegációk még azokat a listákat is meg szokták variálni, amelyeket a saját frakciójuktól kapnak a csoport voksolási ajánlásaival. Borvendég szerint 2024 szeptemberére erre már nem volt szükség. 2024 júliusában a kétéves átlaguk alatt szavazott ugyanúgy a két frakció, bár az alakulóülésen csak kevés ügyben szavaztak normál eljárással.
A DK frakciója, a szocialistáké legtöbbször a liberálisokkal szavazott együtt (89 százalék), ami a legerősebb hasonlóság két csoport között, a legkevesebbszer pedig az ESN-nel (21 százalék).
A statisztika alapján is szórványosnak tűnik a jobboldali együttműködés.
Az elmúlt két év hírei is inkább arra utaltak, hogy bizonyos témák – például a migráció, különféle környezetvédelmi ügyek – körül, vagy Venezuelához hasonlóan esetileg alakul ki együttszavazás. Manfred Weber néppárti frakcióvezető is erre utalt 2025 végén: „ami számít nekem, hogy nincs strukturális együttműködésünk a radikális jobboldali pártokkal az Európai Parlamentben”, de nem engedi, hogy bárki megállítsa pártját, ha az illegális migráció leállítása vagy a „prosperitás biztosítása” a tét. Ennek a távolságtartóbb együttműködésnek különféle módjai lehetnek, mint amikor néppárti módosítók jelennek meg, amelyek gyanúsan hasonlítanak a tőlük jobbra állók által beadottakhoz. Az eseti példákon túlmutatva spontán szerveződésre utal, hogy Whatsappon egyeztettek menekültügyi szabályokról.
Az első látványosabb eset után „venezuelai többségnek” keresztelt felállást (a Néppárt, az ECR, a PfE és az ESN) az tette lehetővé, hogy a néppártiak 2024 óta – az euroszkeptikusok és a szélsőjobboldaliak megerősödésével – a tőlük jobbra vagy balra állókkal is többséget tudnak alkotni.
A néppártiak az új királycsinálók
Ha a néppártiak válogathatnak a koalíciós lehetőségekből, akkor logikusan a legnagyobb eséllyel vihetik át az akaratukat, és ezt a statisztikák is alátámasztják:
hosszú trendet megtörve a néppártiak nyerték a legtöbb szavazást,
az EP többsége 93,7 százalékban ugyanúgy voksolt, mint a néppártiaké. „Minden parlamenti álláspont lesz, amit a Néppárt fingik” – foglalta ezt össze kicsit plasztikusabban néhány pohár bor után a Politico egyik forrása.
Az eredményt azért érdemes kiemelni, mert 2024 előtt sokáig a liberálisok voltak a hagyományos „királycsinálók”. Ők korábban arra is képesek voltak, hogy akár a baloldali frakciókkal összefogva, akár más frakciók egy-egy részét behúzva a néppártiakkal és az euroszkeptikusokkal összehozzák a többséget. Mostanra a második helyre szorultak, bár még így se sokkal maradtak le (90,7 százalék).
Harmadikok a szocialisták 85,3 százalékkal – dacára annak, hogy még mindig övék a második legnagyobb frakció. A néppártiaktól jobbra álló csoportok közül csak az ECR ért el kicsivel 50 százalék feletti eredményt.
A jobboldali frakciók „Venezuela-koalíciója” mindössze az esetek 24,1 százalékában szavazott ugyanúgy, és 22,5 százalékban nyert. Magyarul ha négyen ugyanarra voksoltak, akkor szinte mindig összehozták a többséget, de ez sem volt garantált az átszavazók és hiányzók miatt. Ebben benne vannak azok az esetek is, amikor a négy csoportnál több húzott egy irányba. Például az összes szavazás közül 16,7 százalékban a négy frakcióból és a liberálisok közül is ugyanolyan gombot nyomott a többség, ilyenkor hajszál híján ugyanilyen arányban nyertek. Az ESN nélkül a jobboldali frakcióknál 34,2 és 32,1 százalék az együttszavazási és győzelmi arány. A Néppárttól jobbra álló frakciók 58,8 százalékban voksoltak ugyanúgy, de ilyenkor csak 23,7 százalékban nyertek.
A lehetséges kombinációk közül a leggyakrabban a középpárti nagykoalíció szavaz együtt (78,6 százalék). Ilyenkor szinte mindig nyernek, bár még ilyenkor sem biztos (78,4 százalék).
Az adatok alapján egyelőre nem látszik, hogy jelentősen átrendeződtek volna az erőviszonyok, és az Európai Néppárt tűnik a helyzet nyertesének. Márciusban Orbán Viktor is inkább a 2029-es EP-választásokról beszélt. „Mindenhol előre fogunk törni” – jelentette ki pár héttel azelőtt, hogy a Fidesz–KDNP elveszítette volna a többségét Magyarországon. A következő pár évben nem is az EP-ben, hanem a kormányokat képviselő uniós testületekben érdemes komolyabb változásokra számítani a tagállami választások miatt.
A középpárti és a venezuelai koalícióra viszont hamarosan kihathat, hogy közel a félidős tisztújítás az EP-ben. Az Identitás és Demokráciát – még akkor is, amikor a Fidesz a Néppártban volt – olyan karanténban tartották, amellyel elsősorban a tisztségekből zárták ki a szélsőjobboldali csoportot. Így járt 2024-ben a PfE és az ESN is, de a félidős újraosztás esélyt adhat arra, hogy az arányaiknak megfelelő pozíciókat vívjanak ki maguknak. A másik oldalról is benyújthatják a Néppártnál a számlát – például a jobboldali együttműködés elleni garanciákat – az esetleges támogatásukért, ha a jobbközép csoport harmadszor is Roberta Metsolát jelölné EP-elnöknek.
A magyar pártok szavazási statisztikáival hamarosan külön cikkben foglalkozunk.
