
Cikkünk folyamatosan frissül!
A Brent típusú kőolaj hordónkénti ára 110 dollárra emelkedett, miután Donald Trump elnök húsvétvasárnapi káromkodós posztjában újabb fenyegetést intézett Irán ellen. Az olajár kezdetben 1,6 százalékkal, 110,85 dollárra emelkedett, majd az ázsiai reggeli kereskedés során enyhén korrigált.
Mindeközben kisebb növekedést produkált több távol-keleti részvényindex is: a tokiói Nikkei 1,6 százalékkal, a dél-koreai 0,9 százalékkal erősödött.
Irán „sokkal pusztítóbb” megtorlást ígért, ha az Egyesült Államok és Izrael polgári célpontokat támadna meg – számolt be az állami média.
„Ha a polgári célpontok elleni támadások megismétlődnek, támadó és megtorló műveleteink következő szakaszai sokkal pusztítóbbak és kiterjedtebbek lesznek” – írja nyilatkozatában Irán legfőbb operatív katonai parancsnokságának szóvivője. A nyilatkozatot az Iráni Iszlám Köztársaság Műsorszolgáltatója (IRIB) tette közzé.
Ez azután történt, hogy az amerikai elnök azzal fenyegetőzött, támadást indít az iráni erőművek és hidak ellen, ha Irán nem tartja be a keddi határidőt a Hormuzi-szoros újbóli megnyitására. „Nyissátok már meg azt a kiba***tt szorost, ti őrült rohadékok, vagy a pokolban fogtok élni” – írta húsvétvasárnap a Truth Socialön Trump.
Csapás érte a teheráni Sharif Műszaki Egyetemet – a BBC helyi adása szerint az egyetem több része, köztük a technológiai központ épülete és az egyetemi mecset is megrongálódott. A kerület polgármestere szerint a támadás miatt ideiglenesen szünetel a gázellátás.
Az iráni háború kezdete óta már több iráni egyetemet ért támadás, köztük a Teheráni Tudományos és Műszaki Egyetemet és a Shahid Beheshti Egyetemet.
Legalább 15 ember, köztük egy négyéves kislány is meghalt és 39-en megsebesültek a vasárnapi Izrael által indított támadásokban a libanoni hatóságok szerint. Az izraeli lapok mindeközben arról írtak, hogy két holttestet találtak egy rakétával eltalált lakóházban Izraelben.
Az izraeli hadsereg közlése szerint támadássorozatot hajtott végre iráni célpontok ellen Teheránban. Iráni források szerint egy lakóépület elleni amerikai-izraeli támadásban legalább öten meghaltak, több embert pedig a romok alá temetett Teherántól délre.
Az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait közölte, légvédelmi rendszereik reagáltak a rakétás és drónos támadásokra.
(BBC)
- Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kimenekítették Iránból a lelőtt F–15-ös vadászbombázó személyzetének második tagját is.
- Trump erőművek és hidak lebombázásával fenyegetőzött, ha Irán rövid határidőn belül nem nyitja meg a Hormuzi-szorost.
- Az amerikai elnök amnesztiát ajánlottak fel azoknak az irániaknak, akik részt vennének a megállapodás megkötésében.
- Műholdképes céget kért meg az amerikai kormány, ne adjon ki friss közel-keleti fotókat.