Semmit sem lehet Ukrajnáról kezdeményezni Ukrajna nélkül, mondták ki alapelvként Orbánék

2024. december 19. – 18:51

Semmit sem lehet Ukrajnáról kezdeményezni Ukrajna nélkül, mondták ki alapelvként Orbánék
Az Európai Tanács 2024. december 19-i ülése Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – Fotó: Európai Unió Tanácsa / Európai Unió

Másolás

Vágólapra másolva

Az uniós állam- és kormányfők, köztük Orbán Viktor csütörtökön egyhangúlag hangsúlyozták az elvet, hogy Ukrajna nélkül nem lehet semmit sem kezdeményezni Ukrajnáról. Az Európai Tanács következtetéseinek véglegesített, kiadott része alapján az EU és a tagállamok ennek érdekében fogják fenntartani a világszintű kapcsolataikat és részt venni az Európa biztonságát befolyásoló egyeztetéseken.

A magyar kormányfő nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét kezdeményezett, de vita alakult ki arról, egyáltalán egyeztetett-e erről a kormány az ukránokkal, akik szerint nem hatalmazták fel erre Orbánt. A miniszterelnök közvetlenül a csúcs előtt is a javaslatáról beszélt, és arról, hogy mindig készen áll az „értelmes megbeszélésre”. A csúcs első részén jelen lévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt állította délután, hogy nem volt szó Orbán ötletéről, amiről a médiából értesültek. A miniszterelnöknek tiszteletben kellene tartania Ukrajna szuverenitását, és ha nem tudják, mi történik a tűzszünet után, csak befagyasztják a háborút.

Az Európai Tanács egyhangúlag kiadott következtetései alapján egy igazságos, átfogó és tartós békén dolgoznak az ukránok békeformulája alapján. Továbbra is a megingathatatlan támogatásukról biztosították Ukrajnát – a tagállamok védelempolitikai sajátosságait figyelembe véve – katonailag, politikailag, pénzügyileg és diplomáciailag, amíg kell. Ismét kimondták, hogy Oroszország nem győzedelmeskedhet.

Az egyhangúlag kiadott végkövetkeztetésekben arra szólítottak fel, hogy sürgősen fokozzák az erőfeszítéseket fegyverek – különösen légvédelmi eszközök, lőszer és rakéták – szállítására. Üdvözölték a G7-ek orosz vagyont felhasználó, 45 milliárd eurós hitelének gyors elfogadását, aminek az uniós részét a tagállamok magyar elnökséggel, magyar tartózkodással, az európai parlamenti képviselők pedig fideszes ellenzéssel szavazták meg. „Minden további releváns jogi és pénzügyi aspektust továbbra is kezelni fognak” – teszik hozzá, azt viszont már nem, hogy ez mit jelent, ha például Donald Trump januárban hivatalba lépő elnökként kiugrasztaná az Egyesült Államokat az egyezségből. (Az uniós részt a biztonság kedvéért eleve úgy fogadták el, hogy az USA-val nem számoltak, a 35 milliárd eurót nagyjából felezni tudták, miután az Egyesült Államok bevállalta a saját részét.)

Elítélték az orosz támadásokat az ukrán energiarendszer és polgári célpontok ellen, amivel fegyverként használnák a tél beálltát. A tagállami vezetők megdicsérték magukat, különösen a szomszédos országokat, amiért Ukrajnába áramot adnak el, és hangsúlyozták ennek folytatását. (Magyarországnak kiemelt szerepe van az ukrán árambehozatalban.)

Üdvözölték a legújabb szankciós csomagot is, amit a tagállamok magyar elnökséggel véglegesítettek, és – ahogy az előző 14 alkalommal is kellett – egyhangúlag fogadtak el. „Az Európai Unió kész, hogy fokozza a nyomást Oroszországon, beleértve a további szankciókat” – mondták ki egyhangúlag.

Újra leszögezték, hogy az orosz vagyont addig le kell foglalni, amíg a háború tart, és Oroszország nem kompenzálta Ukrajnát a károkért.

Minden országot felszólítottak, hogy azonnal fejezzék be Oroszország közvetlen vagy közvetett támogatását.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!