Már magyar áram sem segít Ukrajna áramdrámáján

A nyáron szélsőséges árak alakultak ki a magyar árampiacon. Vasárnap délelőttönként, amikor a magyar naperőművek áramot termelnek, de a hazai ipar nem fogyaszt sok villamosenergiát, gyakran mínuszos az ár, míg hétköznap kora este, amikor már nincs napos termelés, de az emberek tévéznek, vasalnak, mosnak és ráadásul gőzerővel használják a légkondikat is, eszelős magasságokba szökik az áram ára. A helyzetet az utóbbi időben bonyolította, hogy Oroszország erősen lőtte az ukrán erőműveket és elosztóközpontokat, így Ukrajna úgy próbált áramot biztosítani a lakosságnak és a megmaradt ukrán iparnak, hogy sokat importált tőlünk. Ez a napos termelés idején segített, a pótlólagos kereslet miatt lett pozitív ára a megtermelt áramnak, de este olykor csak fokozta a bajt. Ez még akkor is igaz, ha a nagyon magas árak mellett az ukránok már nem vásároltak olyan lelkesen.

Az elmúlt időszakban, nagyjából augusztus 23-a óta azonban nagyon alacsony mennyiségek láthatók a magyar–ukrán áramexportban. Részben azért, mert az egyik legfontosabb magyar–ukrán vezeték ukrajnai végpontját is szétlőtték az oroszok, részben azért, mert sajnos Magyarországon megint – európai összehasonlításban is – kimagaslóan drága az áram. Az elmúlt napok tapasztalatai alapján az is kijelenthető, hogy nem az durrantotta el a magyar árakat, hogy Ukrajna az importja felét tőlünk szerezte be, anélkül is nagyon magasak az árak. Ennek a jelenségnek jártunk utána, részletesen bemutatjuk az ukrán drámát, mert sajnos mindez, vagyis az állandó emberi rombolás egyáltalán nem jelent jót a hazai és a regionális árampiacra nézve.

Orosz taktika

Az ukrán közleményekből az látszik, hogy az orosz támadások miatt az Ukrenergo állami vállalat nem tudja tartani a menetrendjeit, sok a vészhelyzeti áramkimaradás, a nagyvárosok közül elsősorban Kijev, Dnyipro, Odessza és Donyeck esetében. Az is kiolvasható az adatokból, hogy az ország középső és keleti részein naponta 10-12 órában nincs áram, nyugaton 3-4 órányi az átlagos áramszünet.

Ukrajna energiarendszere 9 GW erőművi kapacitást veszített el eddig, ami a teljes termelési kapacitás csaknem fele. A szörnyű háborúban egyre fontosabb egymás energetikai infrastruktúrájának a pusztítása. Az ukránok orosz olajfinomítókat támadnak drónokkal, az oroszok pedig

eleinte nagy erőműveket lőttek, de mára taktikát változtattak, elsősorban elosztóközpontokat, transzformátorokat támadnak, vagyis a vezeték-infrastruktúrát bénítják meg

– meséli Jolsvai Zoltán energetikai szakértő, aki évekig dolgozott az ukrán villamosenergia-szektorban. Mint mondja, a helyzet annyira rémes, hogy az egyik ukrán atomerőművet, a rivnei (vagy Rovno) Varashnál található 2819 MW-os nukleáris létesítményt le kellett terhelni, mert a rendszer nem volt képes elszállítani a megtermelt áramot. Pedig egy atomerőmű leállítása nem egyszerű feladat, békeidőben hetekig tartó tervezés előz meg egy ilyen lépést.

A szakember szerint a frontokhoz közeli városokban teljesen esetleges az áramszolgáltatás, az emberek már belefásultak az állandó áramhiányba, illetve mindenbe, amivel ez jár. Például a vízhiányba, hiszen a rendszer szivattyúihoz, pumpáihoz is kell áram. A nyugati nagyvárosok áramellátása pedig elsősorban augusztus 26. óta vált kiszámíthatatlanná.

Ez a hétköznapokban már-már megoldhatatlan nehézségeket tud okozni. Hallottunk például egy kijevi édesanyáról, aki egyedül nevel két kislányt, az egyikük egy 13 éves, mozgássérült lány.

Ők hetek óta nem mentek ki a levegőre, az édesanya ugyanis nem mer elindulni, mert fél attól, hogy visszafelé nem működik a lift, és nem tudnak visszamenni a lakásba.

Vagy gondoljunk bele az augusztus 26-i nagy orosz támadás után egész kijevi negyedekben kialakult vízhiányba, 35 fokban az sem öröm, ha nem lehet inni, vagy mosni, de azért az, ha a vécék sem húzhatók le, nemcsak bűzzel jár, de fertőzésveszéllyel is.

Ukrán import Magyarországról

Ukrajna eközben, ha tud, aktívan importál áramot Moldovából és az uniós szomszédaitól, Romániából, Magyarországról, Szlovákiából, Lengyelországból. A piacok közül messze a magyar a legfontosabb a szomszédunknak, de ez sem elég most a problémák kiküszöbölésére. Találat érte a magyar áramexport szempontjából kulcsfontosságú 365 ezres Vinnicja város elosztóközpontját is, a 750 kV feszültségű Albertirsa – Vinnicja vezeték ukrán végpontját. Magyarországról, Ukrajna felé továbbra is van némi áramszállítás, de nagyon alacsonyak a mennyiségek, ráadásul tényleg elég ijesztő, hogy a magyar–ukrán határtól akár 40 kilométerre is éri találat az infrastruktúrát – mondta Balogh József energiakereskedő.

A transzformátorállomások szétlövése technikai akadályt is jelent, másrészt újabban nagyon drága a magyar áram. Turai József, a T-Energy Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója szerint

gyakorlatilag kettészakadt Európa, kialakult egy kelet-nyugati határvonal, a vonaltól keletre 160-180 euró/MWh mostanában a zsinóráram (vagyis az egyenletes áramellátás) ára, míg nyugatra és északra inkább a 100 euró alatti ár a jellemző.

Ha konkrét értékeket nézünk, augusztus 28-án, cikkünk írása idején, a zsinóráram 182 euró/MWh volt Magyarországon, és bár korábban voltak olyan hangok, hogy az ukránok miatt magas az ár, ezt az állítást erősen cáfolja, hogy amióta nincs ukrán vásárlás, vagyis pótlólagos kereslet, azóta is emelkedett a HUPX elszámolóára. Az óránként megadott árak közül pedig a nap huszadik órájában a legnehezebb a helyzet, ismét csak a cikkünk írása idején érvényes árat jelezzük, ami 610 euró/MWh volt, pedig a megelőző nap azonos órájában még csak 518 euró/MWh-t kellett fizetni, persze az is brutálisan magas ár.

A kereskedés: eladók és a vevő

Egy pillanatra mutassuk be, hogy miként is kereskednek a magyarok és az ukránok az árammal, mert az is nagyon tanulságos. Ha egy magyar energiakereskedő elad és egy ukrán energiakereskedő vesz áramot, azt a megelőző napon menetrendezni kell, vagyis a magyar és az ukrán rendszerirányító felé kora délutánig be kell jelenteni az üzletet. Ha a két oldal mennyiségei nem egyeznek meg, vagyis az eredő nem nulla, akkor a kisebb értéket fogadják el. Az összes kereskedelmi ügyletet aztán összeadják, és az ENTSO-E oldalán ( atransmission, illetve scheduled commercial exchanges pontok alatt) látható a menetrendezett forgalom. Normál helyzetben ez egy jól megszervezett rendszer, de a hadi helyzet ebben is változásokat hozott.

Magyarországon töredezett a piac, sok energiakereskedő van, aki szeretne eladni áramot. Az ukrán oldal koncentráltabb és bonyolultabb. Itt a leggazdagabb ukrán, a tatár származású Rinat Ahmetov cége, a DTEK bonyolítja le a vásárlások 80 százalékát. A cég amolyan állam az államban. Mivel az áramkereskedéshez nagy fokú pénzügyi rugalmasság, kiszámítható áramellátás és internetkapcsolat is kell, ez a cég a nemzetközi kereskedését a háború kirobbanása után Zágrábba telepítette át, azóta is innen dolgozik.

Ukrajnában ugyanis kötött a devizagazdálkodás a háború miatt, onnan nem lehetne működni. És, hogy miért éppen Horvátország? Állítólag azért, mert a DTEK hagyományosan szállított horvát vízenergiát Ukrajnába és exportált „koszos” (vagyis szenes) ukrán áramot Horvátországba, azaz volt helyismerete.

Fontos paramétere most az ukrán áramimportnak az is, hogy Ukrajna csak előre fizetéssel tud vásárolni, hitelre senki sem szállít neki

– véli Balogh József.

Elvileg persze indokolt lenne, hogy ne csak a DTEK, hanem maga az ukrán állam is felkarolja az áramimportot. Van is erre egy állami cég, a JSC ECU (Energy Company of Ukraine), ők adhatják el a biztonsági okból állami tulajdonban hagyott atomerőművek és a vízgazdálkodási szempontok miatt szintén állami vízerőművek felesleges áramát. Csak sajnos most nincs ilyen felesleg, és az ukrán államnak alighanem kisebb gondja is nagyobb annál, mint, hogy kialakítsa a maga nemzetközi áramkereskedelmi kompetenciáit, így örömmel rábízza a DTEK-re a munkát.

Ukrajna sokáig húzta

Miért lett most ennyire nehéz a helyzet? Miért csak több mint két évvel a háború intenzív szakaszának kirobbanása után fajultak el ennyire az energiapiaci állapotok? Jolsvai Zoltán szerint a szovjet időkből örökölt ukrán energiarendszerben bőven voltak tartalékok. Ukrajna működésére jellemző, hogy miközben az államnak voltak remek atomerőművei és vízerőművei, ezek csak félgőzzel működtek, és az állam a DTEK szénmezőire és szenes áramtermelésére hagyatkozott, amit azért elég nehéz state capture és korrupció nélkül indokoltnak gondolni.

Az energiapazarló szovjet időkre készült kapacitások részleges elpusztítása után átcsoportosítással még működtethető volt a rendszer, az elmenekülő lakosság és a lerombolt ipar miatt az igények is csökkentek.

Az viszont, hogy az elosztóhálózatot lövik szét az oroszok, lehetetlenné teszi az ellátást.

A vezeték támadása egyébként az oroszoknak sem könnyű, mert egy trafót nehezebb eltalálni, mint egy szénerőművet, de ahogy a hálózati transzformátorok mennek tönkre, és egyre több helyen kell cserélni őket, ez már túl nagy kihívás. Egy elosztócégnek egy ideig vannak tartalékai, de ezek például a nagy meleg miatt is amortizálódó, elromló eszközök, ha a katonai támadásra is kellenének tartalékok, ott már elfogy a tudomány. A nyugati gyártók pedig tele vannak megrendeléssel, nem könnyű a lesben álló török, kínai gyártóktól sem rendelni, mindenhol sorban állás van.

Mit lehet tenni?

Miközben az egész európai árampiac a nagy villamosenergia-rendszerek összekapcsolásáról, a kockázatok megosztásáról és az árkiegyenlítésről szól, addig most a már-már szitokszó hálózati decentralizáció segít – meséli Jolsvai Zoltán. Vagyis

a nagy báziserőművek helyett, kisebb regionális termelőegységek, tárolók, alternatív regionális elosztópontok tudják életben tartani az áramrendszert.

Az ukrán állam és az üzleti szereplők is reagáltak a történtekre, a törekvések széles körűek, de azért mindegyik csak csepp a tengerben a probléma súlyossága mellett.

Az egyik cél a leszakaszolás, vagyis amerikai és európai (EBRD-s) segítséggel érkeztek már olyan kicsi CCGT- gázmeghajtású erőművek, amelyekkel az áramrendszer kiegyenlítését régiós kulcspontokból oldanák meg. Ezeket sok esetben a föld alá, vagy erős épületekbe helyezik.

Azért is mindent megtesz az állam, hogy segítse a lakosság, az ipar, az önkormányzatok önellátását, importkedvezmények is járnak az ilyen eszközökre, egészen kicsi mobiltöltők, inverterek, akkumulátorok, erkélyekre szerelhető napelemek jelentek meg, amelyek egyéni szinten orvosolhatják a bajt, rendszerszinten azonban nem jelentenek megoldást.

Mit tehetünk mi?

Magyarország is nagyon sok mindent próbál a gyakori zavarok és az árkilengések ellen tenni, vannak akkumulátor-programok, megújuló fejlesztések, csak sajnos elég egyoldalúan, döntő többségében naperőművesek. De azért készült geotermikus stratégia, van trafo-programunk, akkumulátorpályázatunk, csak közben olyan energiaigényes ipart építünk, ahol brutális mértékben meg fog nőni az áramigény. A tervezett CCGT-gázerőművek, a távolinak tűnő szivattyús-tározó vízerőművek és a még rizikósabb programok (azeri zöld áram, Paks II.) messze vannak. Turai József szerint viszont az állandó energiapiaci zavarok és sajnos az emberi rombolás (gondoljunk az Északi Áramlatra, az orosz finomítókra, az ukrán erőművekre) olyan problémákat hoznak felszínre, amelyben a ma is alapvetően Oroszországtól függő energiarendszerünk elég sok kockázatot fut egyszerre.

Ez az orosz függésre vonatkozó megjegyzés ugyan közvetlenül elsősorban a gáz-, az olaj- és a nukleáris beszerzéseinkre vonatkozik, de amíg az árampiacon is kulcsforrás a gáz, addig egy áttétellel a villamosenergia-piacunk sem mentes ezektől a kockázatoktól. Valamennyire tyúk-tojás probléma maradt, hogy mi volt előbb: Ukrajna nem vesz tőlünk áramot, ami fokozta az árkilengéseket, vagy olyanok a magyar árak, hogy Ukrajna ezért nem vásárol most áramot. Ám amikor az egész régióban hiány van, például a nagy meleg miatt a balkáni vízerőművek sem termelnek, akkor egyelőre nincs megoldás, vagyis megoldás mindig van, mert az árampiacon mindig egyensúlynak kell lennie, csak ez most nagyon magas árak mellett alakul ki.