„Mi a fenét kezdjünk velük?” – kérdezik az orosz katonák az észak-koreai újoncokról

2024. október 25. – 14:59

Másolás

Vágólapra másolva

Egy a CNN-hez eljutott, az ukrán hírszerzés által lehallgatott orosz felvételen hallatszik, ahogyan orosz katonák „K zászlóaljról”, és „kibaszott kínaiakról” beszélnek. Az egyik fél arról mesél a másiknak, hogy egy társát azzal bízták meg, hogy „találkozzon emberekkel”, mire az visszakérdezett, hogy „mi a fenét csináljak velük?” Az elcsípett üzeneteken hallható oroszok szerint 30 észak-koreai katonára egy tolmács és három tiszt juthat.

Az észak-koreai katonák hadba lépésének híre először körülbelül egy hete röppent fel, miután Vlagyimir Putyin katonai szövetséget kötött Kim Dzsongunnal. Ezek után hiába kommunikálta azt Észak-Korea, hogy a dolog csak pletyka, hiszen néhány nappal korábban már egy kiképzőtáborban videóztak le észak-koreai katonákat. Az amerikai védelmi miniszter is arról beszélt, hogy bizonyítékaik vannak a katonák bevetésére, az ukrán hírszerzés pedig korábban arról számolt be, értesüléseik szerint az észak-koreai katonák már a kurszki területen vannak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!