Moszkva és az EU csataterévé vált a grúz parlamenti választás

Az ellenzék szerint a demokrácia és a tekintélyuralmi rendszer, Moszkva vagy a Nyugat, a kormány szerint a háború és a béke közötti választás a tétje a szombati grúziai parlamenti választásoknak. A dél-kaukázusi ország nagy utat tett meg az EU- és a NATO-tagságot célzó 2003-as rózsás forradalomtól addig, hogy a 12 éve kormányzó Grúz Álom (DSZ) vezetése alatt Grúzia (Georgia) ma egyre inkább a Nyugattól távolodó, több új törvényével is a putyini Oroszországot idéző irányba fordult.

A fordulat akkora, hogy az egyébként tavaly év vége óta EU-tagjelölt országról Brüsszelben is úgy beszélnek, mint amellyel akár le is állhat a közeledés: „Ez lesz az igazság pillanata, amikor a grúz népnek el kell döntenie, merre indulnak: Európa felé vagy távolabb tőle” – mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

A választás előtti vasárnap a Grúz Álom tartott demonstrációt, egy héttel korábban az ellenzék támogatói töltötték meg a Szabadság teret Tbilisziben. A Grúz Álommal négy ellenzéki párt néz szembe a választáson. A kormánypárthoz közeli felmérések a DSZ győzelmét jelezték előre, a nem kormánypártiak szerint azonban a négy ellenzéki erő együtt megszerezheti a többséget velük szemben.

Moszkva felé lejt a rendszer

A kormánytöbbséggel májusban a parlament megszavazta a külföldi ügynöktörvényt, alig fél évvel azután, hogy Grúzia EU-tagjelölti státuszt kapott, és ezzel lehetőséget arra, hogy megkezdje az EU-csatlakozási tárgyalások évtizedes folyamatát. A törvény annyira a Kreml szellemében készült, hogy a hosszan tartó, több tízezres ellenzéki tiltakozásokon is egyszerűen orosz törvényként hivatkoztak rá. A megmozdulások egy ideig hatottak, a kormány csak második nekifutásra tudta átvinni a törvényt, amelyet aztán az államfő is megvétózott.

Szalome Zurabisvili lépése azonban csak késleltetni tudta a folyamatot, mivel az alkotmány szerint egy újabb szavazás után az elnök már nem léphet fel a parlament döntésével szemben. Zurabisvili szembefordulásának súlyát jelzi, hogy 2018-ban ő épp a DSZ támogatásával lett államfő.

Az ügynöktörvény ellen az EU akkori bővítési biztosa, az Orbán-kormány által jelölt Várhelyi Olivér is felszólalt. A biztosnak májusban egy szerencsétlenül megfogalmazott mondat miatt is magyarázkodnia kellett. Amikor a grúz kormányfőt győzködte, hogy tegyen le az ügynöktörvényről, és felhívta a figyelmet a társadalmi feszültségekre, példaként a szlovák kormányfő, Robert Fico elleni merényletet említette, amit a grúz kormányfő fenyegető zsarolásként értelmezett.

A kormány végig is vitte az ügynöktörvényt. Biztosra ment, a vita alatt az ellenzéki pártok képviselőinek felszólalását is akadályozta a Grúz Álom, amelynek nevében a kormányfő már azt is jelezte, hogy ennél is lehet szűkebb mozgástere az ellenzéknek. Irakli Kobahidze közölte, hogy a Grúz Álom kétharmados győzelme esetén több ellenzéki pártot betiltanak – köztük a rózsás forradalom főszereplőjét, a Grúz Nemzeti Mozgalmat, amelynek vezetője mellett tíz éve még Orbán Viktor személyesen is kampányolt. Ezzel egyébként a grúz parlament egypárti lenne.

A Grúz Nemzeti Mozgalom alapítója, a kalandos politikai utat végigjárt Miheil Szaakasvili már börtönben van, a hírek szerint nagyon rossz egészségi állapotban. Szaakasvili kormányfője majd elnöke volt Grúziának, de elhagyta az országot, miután elvesztette az elnökválasztást és letartóztatástól tartott. Ukrajnába ment, ahol állampolgárságot és odesszai kormányzói pozíciót kapott, de összekülönbözött a korábbi ukrán elnökkel, új állampolgárságától is megfosztották. Ezt végül Volodimir Zelenszkij visszaadta, de Szaakasvili ezután visszatért Grúziába, ahol őrizetbe vették. Szaakasvili vezetése alatt a nyugati közeledés határozott cél volt, igaz, a demokratikus berendezkedés az ő idején is ingatag volt.

Az Oroszországból – és Magyarországról is – ismert, a pedofíliát a homoszexualitással összemosó törvény sem kerülte el Grúziát, ahol a melegpropaganda terjesztése ürügyén is több civil szervezet működését lehetetlenítheti el a kormány.

Moszkva elvette, Moszkva adhatja?

Bár a kormánypártnak van elnöke, a kormánynak kormányfője, a valódi hatalom a Grúz Álom alapítója, a semmilyen hivatalos tisztséget nem viselő milliárdos Bidzina Ivanisvili kezében van, aki oroszországi üzleteiből gazdagodott meg. A Szaakasvilit is sikeresen lesöprő Ivanisvili 12 éve alapvetően határozza meg a grúz politika irányvonalát: pártja három választást is megnyert, önállóan alakíthatott kormányt, igaz, 2020-ban nem tudta megőrizni a 2016-ban szerzett kétharmados többséget.

Ivanisvili az euroatlanti integráció támogatójaként került hatalomra, hivatalosan ettől most sem állt el, ám mind határozottabban kritizálta a Nyugatot. A saját orosz kapcsolatai ellenére is meglepő azonban, milyen gyorsasággal közeledik a grúz kormány Moszkvához.

Elvégre Grúziának területi vitája van Oroszországgal: Moszkva 2008-ban független államként ismerte el az addig is már jó 15 éve orosz támogatással különálló életet élő Dél-Oszétiát és Abháziát, miután Tbiliszi, Szaakasvili vezetése alatt fegyverrel akarta visszaszerezni a nemzetközi jog szerint Grúziához tartozó területet. Abházia és Dél-Oszétia révén Moszkva azt is biztosítani akarta, hogy a területi vitával Grúziának ne legyen esélye a NATO-tagságra.

Bár másfél évtizeden át úgy tűnt, hogy a területi vita Tbilisziben csak Moszkvától távol álló kormányok működését teszi lehetővé, valójában épp a két szakadárállam sorsával magyarázható, hogy a grúz vezetés barátságosabb hangot üt meg a Kremllel. A DSZ kampányának egyik fő ígérete ugyanis az, hogy a kormány végigviszi a szakadár országrészek reintegrációját. Szerintük amit Szaakasvili megpróbált fegyverrel, azt most a kormány elérné tárgyalásokkal, a kormányfő szerint már 2030-ra.

Részben ehhez is kötődik, hogy az Ukrajnával sokáig szolidáris Grúzia nem csatlakozott az Oroszországgal szembeni szankciókhoz, megmaradt a két ország közötti vízummentesség. Ez sok orosz ellenzékit is segített, akik mielőbb el akarták hagyni Oroszországot Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni háborújának megindítása után.

A mindenkori ellenzék előtt a börtön képe lebeg

A DSZ már korábban elítélte a terület visszaszerzésére tett 2008-as kísérletet, sőt, a kampány alatt Ivanisvili már egyenesen arról beszélt, hogy bocsánatot is kérhet az ország a kudarcba fulladt katonai akcióért, és a párt győzelme esetén a felelősök egy „nürnbergi perrel nézhetnek” szembe.

A náci bűnösöket a II. világháború után elítélő pert elővevő hasonlattal lényegében lenácizta a Szaakasvili idején működő felelős vezetőket is, ami újabb komoly jelzés volt arra, mi várhat az ellenzéki Grúz Nemzeti Mozgalom párt képviselőire. Persze, azt is előrevetítheti, mire számíthat Ivanisvili, ha veszítene, hiszen egy látványos politikai fordulat akár Szaakasvili kiszabadulását és a milliárdos elleni eljárások megindulását is elhozhatja.

A háború mint kampányelem már régi fogása a DSZ-nek, ám a 2008-as támadás után ezúttal már egy újabb háború képét festi fel az ellenzéki győzelem esetére, ehhez Ukrajnára mutogatva. Kijev már tiltakozott is amiatt, hogy az ő háborús szenvedését a grúz kormánypárt belpolitikai célokra használja fel. A felháborodást elsősorban az okozhatta, hogy a DSZ az ukrajnai háborús helyzet grúziai megismétlődését az ellenzék győzelmével köti össze. Ez azt sejteti, mintha a megtámadott ország politikai vezetése – ebben az esetben tehát a kijevi vezetés – tehetne arról, hogy Oroszország megtámadta, nem pedig a Kreml, amely ezt a háborút elindította.

Elsöprő támogatottsága van az EU-tagságnak

Az ellenzék szerint egyértelműen Oroszország és Európa között kell választaniuk az ország lakosainak szombaton. Mindeközben van, amiben a grúz kormány is egyensúlyoz, jelezve, hogy a társadalom egészének elvárásai nem esnek egybe a vezetésével: Kobahidze kijelentette, hogy újra kell tervezni a Nyugattal való kapcsolatot, mert a mostani feszültség nem áll az ország érdekében. A kormányfő tett egy beszédes megjegyzést is, amely szerint a kapcsolatok újrakalibrálása az ukrajnai háború 2025-ös befejeződésével még könnyebbé válik.

Emellett hangsúlyozta, hogy a remélt egyesülés után egész Grúzia az EU része lehet. A 3,7 milliós országban ugyanis az EU támogatottsága a 80 százalékot is eléri, a nyílt megtagadása ennek a célnak kockázatos lépése lenne a kormánynak. A kormánypárt ezért továbbra is azt hangoztatja, hogy csatlakozni akar az unióhoz – mindezt úgy, hogy az EU a Grúz Álom lépései miatt befagyasztotta a tagjelölti folyamatot.

A BBC szerint arról is érkeztek hírek a választás előtti időszakban, hogy köztisztviselőket, tanárokat, tűzoltókat próbáltak megfélemlíteni, hogy a kormánypártra szavazzanak. Civil szervezetek szerint ez különösen a kisebb, vidéki közösségekben éreztetheti hatását.

A kormánypárt azzal is kampányolt, hogy a velük szembenálló ellenzéki pártok belerángatnák Grúziát az ukrajnai háborúba, míg a béke garanciája kizárólag a Grúz Álom. Van olyan választási plakátjuk is, amin hat ellenzéki vezető látható a következő felirattal: „Nem a háborúra, nem az ügynökökre”. Az ellenzéket pedig azzal vádolják, hogy a Nyugat kéréseit hajtanák végre.

A képlet az ország korábbi, EU-hoz delegált nagykövete szerint hasonlít arra, amit Orbán Viktor teremtett Magyarországon a háború vagy béke hangoztatásával.

„A DSZ abszolút többséget akar és leépíteni a rendszert, törvények átírásával, akárcsak Magyarországon” – idézte a politikust a BBC.

Ami a felméréseket illeti, abból a szombati eredményre lehetetlen jósolni: a kormánypárti Imedi televízió által rendelt felmérés szerint a DSZ támogatottsága 60 százalékos, az 5 százalékos parlamenti küszöböt csak két ellenzéki párt lépné át. Ugyanakkor a nem kormánypárti felmérések szerint a DSZ csak 34 százalékot kapna és vele szemben négy ellenzéki formáció összesen 53 százalékot szerezne, a maradékon az öt százalék alatti pártok osztoznak.

A négy szereplő egyenként is több párt szövetségéből áll – a 18 százalékos Egység meghatározó tagja a Szaakasvili által alapított Grúz Nemzeti Mozgalom –, mögötte 14, 11 és 10 százalékos szövetségekben megvan a szándék a koalícióra, ha ezzel ellenzékbe szoríthatják a DSZ-t, és még idejében visszaállíthatják a jó kapcsolatokat az EU-val, visszafordítva a Fekete-tenger melléki országot a Nyugat felé.

Mi lenne a két szakadár területtel?

Moszkvának ugyan kedveznek a grúziai kormány gesztusai, valójában azonban azzal, hogy független államokként ismerte el Abháziát és Dél-Oszétiát, szűkítette saját mozgásterét. Ráadásul a kívánt eredményt sem érte el, hiszen presztízsveszteséget is szenvedett azzal, hogy a két állam függetlenségét csak Nicaragua, Venezuela, Nauru és Szíria ismerte el, ezt még Moszkva legszorosabb szövetségese, Belarusz sem vállalta be.

Az orosz külügyminiszter is kitérően fogadta a grúz kormány közeledését. Szergej Lavrov az ENSZ közgyűlése alatt azt mondta, hogy szívesen közreműködik a megegyezésben, de kijelentette, hogy Dél-Oszétia és Abházia Grúzia szomszédai – azaz egyelőre inkább kitart a függetlenség elismerése mellett, legfeljebb jószomszédi viszonnyal jutalmazva Grúziát, amelynek ez minden bizonnyal kevés lesz. Moszkva azonban azért sem siethetne az egyesítéssel, mert a két szakadárállamban katonái állomásoznak, amelyeknek megjelenése az egységes Grúziában nehezen elképzelhető.

Moldova után Grúziára figyelnek az EU-ból

A grúziai választás tétje a geopolitikai versenyfutás erősödését jelzi a Nyugat és Oroszország között Európa keleti végein. Alig egy hete hasonlóan sorsdöntőnek mondott választás zajlott le Moldovában is, ahol az elnökválasztás az első fordulóban nem is dőlt el a nyugatos Maia Sandu elnök és kihívója, az oroszbarátnak tekintett Alexandr Stoiangolo között.

Soha nem volt még olyan friss EU-tagjelölt ország, ahol ennyire alacsony lett volna az EU-tagság támogatottsága, mint Moldovában, ahol az elnökválasztással együtt tartott népszavazáson mindössze töredékszázalékkal kerültek többségbe a csatlakozáspártiak. Az EU-pártiak előzetesen attól tartottak, hogy a Kreml piszkos trükköket vet be, hogy Nyugat-ellenesre hangolja az unióba tartó Moldovát. Az elnök szavazatvásárlással vádolta az oroszpártiakat, és az EU is példátlan orosz beavatkozásról beszél, a Kreml viszont a moldovai vezetésre mutogatva állította, hogy a választások nem voltak szabadok.