Irán: Bármely ország, ami segíti Izraelt a harcban, legitim célpontnak minősül

2024. október 3. – 07:30

frissítve

Irán: Bármely ország, ami segíti Izraelt a harcban, legitim célpontnak minősül
Egy férfi egy lebombázott utcán sétál október 3-án az izraeli éjszakai légicsapások után Bejrútban – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Csütörtök este egy ciszjordániai menekülttábort bombázott Izrael, többen meghaltak.
  • Izrael eltökélt a libanoni művelet folytatásában, teljesen fel akarják számolni a határ környékén lévő „terrorista infrastruktúrát”, hogy visszaköltöztethessék az észak-izraeli lakosokat otthonaikba.
  • Joe Biden szerint megvitatják a csapásmérés lehetőségét az iráni olajiparra és olajtartalékra, amitől rögtön megugrott az olajár. Irán közölte: az Izraellel fennálló konfliktusukba izraeli oldalon beszálló országokat legitim célpontnak tekinti.
  • A katari emír szerint ami a régióban zajlik, az kollektív népirtás, az EU-s külügyi főképviselő pedig azt írta, hogy Izrael Bejrút bombázásával megsértette a nemzetközi humanitárius jogot.
  • Már 1,2 millió embernek kellett elhagynia az otthonát az izraeli támadások miatt. Az IDF újabb 25 libanoni település evakuálására szólította fel a helyieket.
  • Izrael azt állítja, hogy három hónapja megöltek három gázai Hamász-vezetőt.
  • Éjszaka Bejrút központját is izraeli légicsapás érte, legalább kilencen meghaltak, köztük hét egészségügyi és mentődolgozó is.

Egy iszlám egészségügyi szervezet szerint hét egészségügyi és mentődolgozó halt meg egy izraeli légicsapásban, amivel egy, a Hezbollah-hoz köthető segélyszervezet, az Egészség Társaság épületét célozták. A szervezet tagjai civil elsősegélynyújtók.

Egy férfi egy sérült, Polgári Védelem feliratú sisakot tart Bejrútban október 3-án – Fotó: Emilie Madi / Reuters
Egy férfi egy sérült, Polgári Védelem feliratú sisakot tart Bejrútban október 3-án – Fotó: Emilie Madi / Reuters

Ez volt a városközponthoz legközelebbi támadás, az épület nem messze található az ENSZ helyi irodáitól és kormányzati épületektől. A csapás volt a héten a második, ami Bejrút központját célozta, és ez volt 24 órán belül a második támadás az Egészség Társaság ellen.

Izrael légicsapásai leginkább Libanon és Bejrút déli-délkeleti részeire koncentrálódnak, mert a Hezbollah erői ezekben a régiókban koncentrálódnak. Ettől függetlenül gyakorlatilag az ország minden pontját támadták, aminek sok civil áldozata van.

(AP)

Tamím bin Hamad ál-Száni katari emír szerint a Közel-Keleten jelenleg kollektív népirtás folyik.

„Kristálytisztán kiderült, hogy ami történik, az népirtás, ráadásul a Gázai övezetet emberi tartózkodásra alkalmatlan területté változtatják, előkészítve a kitelepítést”

– mondta az Ázsiai Együttműködési Párbeszéd dohai csúcstalálkozóján.

Emellett Izrael jelenleg is zajló, Libanoni célpontokat célzó katonai műveleteit is elítélte.

Izrael tagadja, hogy népirtást követnének el Gázában. A Hamász által irányított egészségügyi minisztérium szerint már több mint 41 ezer palesztin halt meg az invázió során.

(Reuters)

Az IDF azt közölte, hogy a légierő lelőtt egy Libanonból indított drónt, még a tenger felett, Naharijánál. A támadás során egy másik drónt is indítottak Libanonban, de az egy nyílt, üres területbe csapódott, sérültekről és károkról nem érkezett jelentés.

Eközben 25 rakétát indítottak Dél-Libanonból Galilea felé, amiből az IDF néhányat elhárított, de több becsapódott valahol. Sérültekről nem tudni.

(Times of Israel)

„Újabb álmatlan éjszaka Bejrútban. A várost megrázó robbanásokat számolom. Nincsenek figyelmeztető szirénák. Nem tudni, mi következik. Csak a bizonytalanságot, ami előttünk áll. A szorongás és a félelem mindenütt jelen van”

– írta az X-en Jeanine Hennis, az ENSZ libanoni különleges koordinátora.

Izrael éjszaka indított rakétatámadást a libanoni fővárosban található célpontok ellen, amiben legalább hatan meghaltak és egy épület megsemmisült.

A BBC helyi tudósítója, Nafiseh Kohnavard szerint bármiféle biztonságérzet már a múlté, miután hajnali négyig folyamatosan robbanások rázták meg a várost. A belvárosban élőket az rázta meg igazán, hogy már az éjszakai volt az első támadás, ami a város központját is célozta.

A célpont a Hezbollah egyik magas beosztású tagjának háza volt, ami eddig egy biztonságos zónának tartott kerületben volt, mert a lakók többsége keresztény.

„De sokan, köztük én is, hallották, hogy a rakéta erős üvöltéssel elhaladt a fejünk felett. A biztonságérzet napról napra tűnik el Bejrút minden részén”

– írja Kohnavard.

(BBC)

Irán csütörtök reggel újranyitotta a légterét, amit kedden, a nagyszabású rakétatámadása előtt zárt le.

„A kedvező és biztonságos repülési feltételek biztosítása és a korlátozások megszüntetése után a légitársaságok ma reggel 5 órától újra repülhetnek”

– közölte az iráni légfelügyelet az állami hírügynökséggel.

(CNN)

Irán keddi támadása során írtunk arról, hogy a CNN szerint több iráni rakéta is az izraeli Nevatim légibázis közelében csapódott be. Ezt most műholdképek is megerősítik, sőt, úgy tűnik, hogy egy rakéta, vagy annak törmeléke egy hangárba csapódott.

Az AP News posztjában láthatók a Planet Labs képei, amiken látszik, hogy az egyik hangár megrongálódott. Azt nem tudni pontosan, hogy mi okozta a kárt, Izrael egyelőre nem reagált az újságírói megkeresésekre.

A Nevatim-légitámaszponton állomásoznak a légierő F-35-ösei, de nem tudni, hogy egy volt-e ilyen vadászbombázó a hangárban, amikor azt találat érte.

(AP)

Szeptember elején ideiglenes tűzszünet indult el a Gázai övezetben, hogy az ENSZ minél több gyereknek tudja beadni a gyermekbénulás elleni oltóanyagot. A kampány rendkívül sikeres volt, azonban az csak az első kör volt.

Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő most azt mondta, hogy már készülnek a második körre, amit október közepére terveznek, és aminek keretein belül 64 ezer gyereket oltanának be. Emellett vitaminokat is osztanának az oltások mellé.

(Al-Dzazíra)

A szíri kormánypárti Sham FM rádió szerint a légvédelem működésbe lépett, hogy több célpontot is elhárítson Latakiánál. Később a rádió már arról számolt be, hogy tűzoltók lángokkal küzdenek a latakiai Jablehben.

Eközben a szíriai ellenzéki média szerint valójában egy légicsapásról van szó, ami sikeresen eltalált egy lőszerraktárt. A lángokról videók is felkerültek a közösségi oldalakra.

Az IDF korábban bejelentette, hogy megakadályozzák, hogy Irán fegyvereket tudjon küldeni a Hezbollah-nak, és ezek a szállítmányok gyakran Szírián keresztül érkeznek meg Libanonba.

(Times of Israel)

Az éjszaka során az izraeli védelmi erők (IDF) többször is gyanús légi célpontokról számoltak be. A tel-avivi Bat Yamnál és a Golán-fennsíkon és a Gáza körüli területeken is beindultak a légvédelmi szirénák, bár utóbbi esetében kiderült, hogy vaklárma volt.

Később kiderült, hogy két drónról volt szó, amik közül az egyiket kilőtte a légvédelem, míg a másik egy üres területen csapódott be. Sérülésekről vagy károkról nem érkezett jelentés.

Reggel a jemeni húszik magukra vállalták a támadást, bár közleményükben azt írják, hogy több drónjuk is sikeresen célba talált Tel Avivban. Ezzel szemben az IDF összesen három drónról számolt be: kettőt kilőttek a tenger felett, egy pedig, ahogy említettük, egy lakatlan területen csapódott be.

(Times of Israel, ToI, ToI, ToI, ToI)

Az Egyesült Államok több tucat katonát küldött Ciprusra, hogy segítsenek, ha evakuálni kell a Libanonban tartózkodó amerikaiakat. Az Egyesült Királyság 700 katonát küldött Ciprusra, hogy segítsenek a már ott állomásozó több száz katonának, valamint két hadihajót is a régióba vezényeltek. Emellett szerdán különjáratokat béreltek az országot elhagyni kívánó britek számára.

Franciaország egy helikopterhordozót küld a Földközi-tenger keleti részére, hogy arról vezényeljék majd az esetleges evakuálást, és Ausztrália is részben a tenger felé oldaná meg az állampolgárai és hozzátartozóik kimenekítését. Emellett többszáz jegyet vettek a Libanonban tartózkodó ausztráloknak, és egy katonai repülőgépet is ciprusra vezényeltek. Kanada valószínűleg az ausztrálokkal közösen, a tengerről menekítené ki a kanadaiakat. Ehhez elvileg kibérelnének egy hajót, ami naponta 1000 embert tud elszállítani.

Belgium, Magyarországhoz hasonlóan felszólította az állampolgárait, hogy hagyják el Libanont, ahogy csak tudják, Kína pedig már ki is mentett 200 főt. Spanyolország, Hollandia és Dél-Korea katonai repülőket küldött Libanonba, hogy azokkal menekítsék ki állampolgáraikat. Hollandia közölte, hogy ha marad hely, akkor más országok állampolgárait is elviszik Eindhovenbe. Görögország is evakuációra szólította fel a görögöket, és egy fregatt készenlétben áll, ha segíteni kéne.

Kínaiak ezzel a teherhajóval hagyhatták el Libanon, Ciprusra érkeztek meg – Fotó: Li Jing / Xinhua / AFP
Kínaiak ezzel a teherhajóval hagyhatták el Libanon, Ciprusra érkeztek meg – Fotó: Li Jing / Xinhua / AFP

Ciprus ugyan lassan megtelik külföldi katonákkal, de kénytelen volt Görögországtól segítséget kérni, hogy segítsenek a menekülni vágyó libanoni ciprusiaknak. Nagyjából 1000-1500 ciprusi lehet jelenleg az országban, de valószínűleg csak egy kis részük akarja elhagyni Libanont.

Németország már evakuálta a bejruti követség nem létfontosságú személyzetét és a családtagokat, valamint az egészségügyileg veszélyeztetett németeket Libanonból, és a többi németnek is segít az evakuációban. Lengyelország és Olaszország is kimenekítette a követségi dolgozóinak jelentős részét, és megerősítette az épület védelmét. A külügyminiszter arra kéri az olaszokat, hogy hagyják el Libanont.

(CNN, Reuters)

Egy michigan-i férfi is meghalt a Libanont ért izraeli légicsapásban. Ezt Rashida Tlaib, Michigan kongresszusi képviselője és a férfi lánya jelentették be.

Közlésük szerint Kamel Ahmad Jawad amerikai állampolgár még kedden halt meg egy izraeli támadásban, „miközben ártatlan életeket próbált megmenteni”. A lánya szerint apja utolsó napjait egy kórház közelében töltötte, ahol időseknek és fogyatékossággal élőknek segített.

Az Egyesült Államok új egységeket küldött Ciprusra, hogy felkészüljenek a Libanonban élő amerikaiak esetleges evakuációjára, és már tárgyalnak légitársaságokkal, hogy több járatot indítsanak az országból.

(Reuters, Reuters)

Legalább öt ember meghalt és nyolc megsebesült egy Bejrút központjában lévő épületet ért izraeli légicsapásban. A Bachoura negyedben található többemeletes épületben egy Hezbollahhoz kötődő egészségügyi központ működött, amelyet az izraeli hadsereg szerint „precíziós” támadás ért. Az esetről bővebben itt írtunk.

  • Az izraeli hadsereg és a Hezbollah is arról számolt be, hogy szárazföldi összecsapás alakult ki köztük Libanon határán belül.
  • Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy nyolc katonájuk meghalt a libanoni harcokban.
  • Izrael kitiltotta területéről António Guterres ENSZ-főtitkárt.
  • A magyar külügy arra kéri a Libanonban tartózkodó magyarokat, hogy soron kívül hagyják el az országot.
  • A harcokra reagált a forint is, 400 forint közelében jár az euró, fél éve nem volt ilyen
  • Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy Irán „fizetni fog”, amiért kedden körülbelül 180 rakétát lőtt ki Izraelre.
  • Többször rálőttek az izraeli nagykövetség épületére Stockholmban.
  • Robbanások történtek a koppenhágai izraeli nagykövetség környékén.
  • A Hamász vállalta a felelősséget a keddi jaffai terrortámadásért.
  • A Fehér Ház jelezte, hogy nem támogatja, hogy Izrael az iráni nukleáris létesítményeket célozza a támadásokkal, ahogy azt sem tartják jó döntésnek, hogy Jeruzsálem kitiltaná az ENSZ-főtitkárt az országból.
  • Az IDF szerda este azt nyilatkozta, hogy több mint 70 „lövedéket” lőttek ki Izraelre Iránból a délutáni órákban.
  • Este 11 körül több robbanás hallatszott Bejrútban, az IDF pedig elsimerte, hogy légicsapásokat hajtottak végre a libanoni fővárosban.

A szerdai eseményeket részletesebb formában ide kattintva olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!