Kitüntette a magyar ENSZ-nagykövetet a szerb elnök, miután a kormány a srebrenicai emléknap ellen szavazott

2024. szeptember 27. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

Aleksandar Vučić szerb elnök kitüntette Horváth Zsuzsannát, Magyarország ENSZ-nagykövetét – írja az N1 Info. A portál azt írja, Horváth a Szerb Zászló Rendjének Első Fokozatát kapta meg a szerb elnöktől.

Erre Vučić New York-i látogatása során került sor, ahol jelenleg az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán vesz részt. A szerb elnök itt pár napja bejelentette, ki fogja tüntetni azokat, akik májusban kiálltak mellettük a srebrenicai népirtás nemzetközi emléknapjával kapcsolatos ügyben. Vučić Instagram-bejegyzésében megköszönte Magyarországnak, hogy tudja, „hogyan kell meghallani, megérteni és támogatni a szerb nép szabadsághoz, függetlenséghez és igazsághoz való jogát.”

A kitüntetés előzménye, hogy Szijjártó Péter még tavasszal bejelentette, a magyar kormány nem fogja megszavazni a srebrenicai népirtás nemzetközi emléknapjának bevezetéséről szóló ENSZ-határozattervezetet, mivel az veszélyes ellentéteket és feszültségeket szíthat a Nyugat-Balkánon. A szavazáson Magyarország valóban nemmel szavazott, az ENSZ Közgyűlése viszont így is elfogadta a határozatot.

A határozat tervezetét korábban Németország, Ruanda és Bosznia-Hercegovina közösen nyújtották be, az Amerikai Egyesült Államok támogatásával. Mint korábbi cikkünkben leírtuk, a cél az volt, hogy emléknapot kapjon a több mint 8000 halottat követelő 1995-ös mészárlás, amit boszniai szerbek követtek el bosnyákok ellen Srebrenicában és környékén, az ENSZ erők orra előtt. 2015-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsát már megjárta egy hasonló javaslat, amit Moszkva megvétózott, a Közgyűlésben azonban senkinek sincs vétójoga. Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság államfője – aki egyébként tagadja a népirtást – már tavasszal megköszönte Magyarország támogatását.

Nemrég egyébként Orbán Viktor előterjesztésére Aleksandar Vučić szerb elnök Magyar Érdemrendet kapott, a magyar miniszterelnök pedig két éve vehette át a Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést.

A Szerbiát 2014 után először miniszterelnökként, majd elnökként vezető Vučić Orbán egyik régi szövetségese, a magyar miniszterelnök 2022-es beiktatása után először hozzá ment látogatóba. Tavaly például a hadiipar együttműködésének elmélyítéséről tárgyaltak, és megállapították: a következő években megnyílik az út a haditechnikai és haderőfejlesztési kooperáció új szintre emeléséhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!