Szijjártó: A srebrenicai ENSZ-határozat veszélyes ellentéteket éleszthet újra

2024. május 24. – 12:36

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kormány azért nem támogatta a július 11-ét a srebrenicai népirtás áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánító ENSZ-határozatot, mert az az egész régió számára igen veszélyes ellentéteket éleszthet újra a Nyugat-Balkánon – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyíregyházán.

„Szerintem abban nincsen vita, hogy ami történt Srebrenicában, az egy elképesztően szomorú, tragikus esemény, amelynek elítélése tekintetében egyértelműen kell fogalmazni. Szerintem azt senki nem vitatja, hogy ez egy szörnyű dolog volt, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy soha ilyen szörnyűség a jövőben a világ egyetlen pontján se fordulhasson elő” – mondta Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva.

„De a kérdés nem ez volt. A kérdés az, hogy egy ilyen határozat harminc esztendő múltán, a jelen pillanatban hozzájárul-e a nyugat-balkáni térség nyugalmához és békéjéhez, vagy éppen ellenkezőleg, olyan ellentéteket szít és éleszt újra a Nyugat-Balkánon, amelyek adott esetben az egész térség számára, így Magyarország számára is veszélyesek lehetnek” – mondta, és „roppant szerencsétlennek” nevezte a határozat időzítését, mivel napjainkban egyébként is békétlenség uralkodik a világban, és most ezzel a szavazással újabb feszültségeket szítanak egy olyan régióban, amely a világtörténelem során nem a nyugalmáról és a stabilitásáról volt híres.

„Azt kértük, hogy ezt ne tárgyalja most az ENSZ. Ne hozzuk ilyen helyzetbe a térséget. Ezért szavaztunk nemmel”

– mondta.

A Telexen is foglalkoztunk azzal, hogy a Balkánon most épp Srebrenica miatt feszült ismét a helyzet, ugyanis az ENSZ Közgyűlése elfogadta a srebrenicai népirtás emléknapjára irányuló határozattervezetet. 84 ország szavazott a javaslat mellett, 19 ellene, 68 állam tartózkodott, míg 22 egyáltalán nem szavazott. Magyarország nemmel szavazott.

A határozat tervezetét korábban Németország, Ruanda és Bosznia-Hercegovina közösen nyújtották be, az Amerikai Egyesült Államok támogatásával. Mint korábbi cikkünkben leírtuk, a cél az volt, hogy emléknapot kapjon a több mint 8000 halottat követelő 1995-ös mészárlás, amit boszniai szerbek követtek el bosnyákok ellen Srebrenicában és környékén, az ENSZ erők orra előtt. 2015-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsát már megjárta egy hasonló javaslat, amit Moszkva megvétózott, a Közgyűlésben azonban senkinek sincs vétójoga.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!