Magyar Érdemrendet kapott Aleksandar Vučić szerb elnök

2024. augusztus 23. – 07:01

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor előterjesztésére Aleksandar Vučić szerb elnök Magyar Érdemrendet kapott – derül ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből. A szerb elnök egész pontosan a Magyar Érdemrend nagykeresztjét kapta nyaklánccal és az aranysugaras csillaggal.

Az indoklás szerint Vučić Magyarország és a Szerb Köztársaság közötti kapcsolatok elmélyítése érdekében végzett munkájáért kapta a díjat: „a gazdasági, energetikai és biztonságpolitikai stratégiai együttműködések fejlesztése iránt is elhivatott munkája, valamint a magyar és a szerb nép történelmi megbékélését szolgáló, elévülhetetlen érdemei elismeréseként”.

Az állami kitüntetés annyiban nem meglepő, hogy a Szerbiát 2014 után először miniszterelnökként, majd elnökként vezető Vučić Orbán egyik régi szövetségese, a magyar miniszterelnök 2022-es beiktatása után először hozzá ment látogatóba. Tavaly például a hadiipar együttműködésének elmélyítéséről tárgyaltak, és megállapították: a következő években megnyílik az út a haditechnikai és haderőfejlesztési kooperáció új szintre emeléséhez.

A kitüntetés azért sem lehet meglepő, mert Orbán Viktor két éve vehette át a Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést, szintén a két ország együttműködésének, kapcsolatainak fejlesztése érdekében nyújtott szolgálataiért.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!