Ledöntött Chávez-szobrok, felgyújtott autók: terjed a vitatott választás után kirobbant tüntetéshullám Venezuelában

„A venezuelai választási folyamat egyetlen szakaszában sem felelt meg a választási integritás nemzetközi normáinak, és megsértette saját nemzeti törvényeinek számos rendelkezését” – áll a Carter-központ jelentésében, amit a választásokat megfigyelő szervezet a július 28-i venezuelai elnökválasztás után adott ki.

A venezuelai választási bizottság (CNE) az országot 2013 óta vasmarokkal irányító Nicolas Madurót nevezte meg győztesnek, ezt azonban sem az ellenzék, sem a környező országok nagy része nem fogadja el. Előbbiek szerint jelöltjük, a jobbközép Edmundo González egyértelmű győzelmet aratott, Maduro pedig elcsalta a választást. A külföldi országok pedig átláthatóságot és a részletes szavazóköri eredmények nyilvánosságra hozását követelik. Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta, „elsöprő bizonyítékai” vannak arról, hogy Venezuelában az összellenzéki jelölt nyert.

A választási eredmény kihirdetése óta országszerte tüntetések robbantak ki, bár ezek egyelőre nem érték el a 2019-es zavargások szintjét. A tiltakozás egyik leglátványosabb jele, hogy az életében népszerű Hugo Chávez szobrát is ledöntötték a tiltakozók. Az ő örökségének továbbvitelét ígérte a 11 éve hatalomra került Maduro, helyette azonban a gazdasági összeomlás szélére sodorta az országot. Venezuela annak ellenére küzd gazdasági összeomlással, hogy a világ egyik legnagyobb olajkészletén ül.

A hadsereg egyelőre kitart az elnök mellett, ám kérdés, hogy a több száz százalékos hiperinflációval és soha nem látott népszerűtlenséggel küzdő Madurónak sikerül-e hatalmon maradnia az egyre növekvő hazai és nemzetközi nyomás mellett.

Diktátor a pácban

Maduro nem túl kedvező körülmények között vágott neki a július választásoknak. Az országban egy évtizede elképesztő hiperinfláció tombol, 2018-ban például emberi ésszel nehezen felfogható 63 ezer százalék volt a pénzgyengülés mértéke. A 2019-ben beiktatott reformoknak köszönhetően ezt sikerült letornázni körülbelül 100 százalékra 2024-ben.

2014 óta közel 70 százalékkal csökkent a nemzeti bruttó össztermék (GDP) az országban, ahol az egész gazdaságot felölelő hiány miatt évekig jegyrendszer volt érvényben az alapvető élelmiszerekre. A gazdasági mélyrepüléssel párhuzamosan tömeges kivándorlás indult el, egyes becslések szerint 7 millió ember, azaz az ország lakosságának egynegyede hagyta el Venezuelát.

Mindezt úgy, hogy Venezuela bőséges olajkészletének köszönhetően sokáig Dél-Amerika egyik leggazdagabb országának számított. A 2010-es évek közepén azonban bezuhant az olaj ára, a túlköltekező állam pedig nem tudta fedezni a külföldi hiteleit.

A romló gazdasági helyzet komolyabb elnyomást hozott, és ebből pattantak ki többek között a 2018-as (csalásvádak közepette megtartott) választások utáni tömegmegmozdulások is, amikbe Maduro kis híján belebukott.

Az évekig tartó politikai válság ellenére azonban meg tudta őrizni a hatalmát, többek között a venezuelai hadsereg és kulcsfontosságú szövetségesei, köztük Kína, Oroszország, Kuba és Törökország támogatásának köszönhetően.

A koronavírus-járvány után valamelyest javult a helyzet, ám az országra időközben kiszabott amerikai szankciók és az olajár újbóli csökkenése ismét válságba taszította a gazdaságot. A szorult helyzetben lévő Maduro látványos kardcsörtetésbe kezdett, egy népszavazáson megszavaztatta a szomszédos Guyana kétharmadának az elcsatolását (a vitatott országrészről, illetve a népszavazás hátteréről itt írtunk), majd megállapodást kötött Joe Biden amerikai elnökkel, amely szerint szabad választások megtartásáért cserébe felfüggesztik az amerikai szankciókat.

Baljós árnyak

Már a választást megelőző hónapokban látszott, hogy Maduro nem fogja tartani magát az amerikai alkuhoz. 2024 januárjában például megtiltotta, hogy a legnépszerűbb ellenzéki politikusnak számító María Corina Machado elinduljon ellene a választáson. A vádak szerint Machado nem tüntette fel élelmiszer-utalványait a vagyonnyilatkozatában.

Az ellenzék azonban Machado kizárása után összezárt Edmundo González mögött, aki korábbi argentin nagykövetként és ellenzéki politikusként kvázi ismeretlen volt a nagy nyilvánosság előtt. A választást megelőzően nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások egyértelmű ellenzéki fölényt mutattak Maduróval szemben, és helyszíni riportok is növekvő elégedetlenségről számoltak be.

A választás napján készített több exit poll hatalmas ellenzéki győzelmet vetített előre, összességében nagyjából 65 százalékos eredményt mértek Gonzáleznek. María Corina Machado azt mondta, hogy szerintük González közel 70 százalékkal nyert. „Győztünk, és ezt az egész világ tudja” – írta a Gonzálezzel közös közleményében. Az ellenzéki jelölt az X-en az eredmények kihirdetése előtt közzétett bejegyzésében azt írta: „Az eredményeket nem lehet eltitkolni. Az ország békésen a változást választotta”.

Vezető ellenzéki politikusok azonban számítottak valami csalásra, ezért előre megállapodtak Maduróval, hogy delegáltjaik jelen lehessenek a szavazatok megszámlálásakor. A dolog ott kezdett gyanús lenni, hogy ezeket a delegáltakat nem engedték be a központosított szavazatszámláláshoz, majd látszólag minden ok nélkül órákat kellett várni az urnák lezárása és az eredmények ismertetése között. Az ország választási bizottsága ezután közölte 80 százalékos feldolgozottságnál az eredményt, amely szerint Maduro 51 százalékkal megnyerte a választást riválisa előtt, aki 44 százalékon végzett.

Lehetetlen választási eredmény

Az eredmény kihirdetése után az ellenzék azonnal csalást kiáltott, majd megígérte, hogy bizonyítékokat is szolgáltat. Ehhez a venezuelai törvények egyik rendelkezését használták ki, amely szerint a szavazóköri delegáltaknak joguk van az adott szavazókörök eredményének papíralapú másolatához. Ez azért fontos, mert a szavazógépek alapjáraton digitális úton továbbítják az eredményeket a központi számláláshoz.

Ellenzéki delegáltak megszerezték a szavazókörök egy részéből ezeket az eredményeket, majd ezek alapján az ellenzékhez köthető AltaVista kutatócsoport megbecsülte a végső eredményt. Ehhez a kutatók egy 1500 „fős” véletlenszerű mintát készítettek országszerte, ami az összes szavazógép mintegy 5 százalékát tette ki. A mintát úgy alakították ki, hogy reprezentatív legyen az ország földrajzi és társadalmi berendezkedésére.

Kormánypárti megfélemlítés, szervezési hibák és a mobillefedettség hiánya megakadályozta a kutatókat abban, hogy a mintában szereplő összes szavazókör eredményét megszerezzék, de a szavazókörök több mint kétharmadának adatait így is sikerült összeszedni. Becsléseik szerint González 66 százalékot kapott Maduro 31 százalékával szemben, az ellenzéki jelölt tehát magasan megnyerte a választást.

A számításokat elküldték több nemzetközi sajtóorgánumnak, köztük a New York Timesnak is, amely megerősítette, hogy a becslések helyes módszertan alapján készültek. A New York Times azt is elismerte, hogy a számolások alapjait képező adatok hitelességét nem tudta ellenőrizni, ám a szavazóköri eredmények egybevágnak a korábbi választások eredményeivel. A végső eredmény ezen felül egybevág az exit pollal, amit egy független intézet készített.

Talán a legerősebb érv az ellenzéki kutatócsoport becslése mellett mégis az, hogy a választási bizottság által közölt eredmények lényegében lehetetlenek. A New York Times fentebb említett elemzése szerint a CNE végeredménye hatalmas eltérést mutat a szavazóköri eredményekkel, az El Espectador kolumbiai hírlap pedig azt furcsállta, hogy a hivatalos eredmények kicsit túlságosan is pontosak: az ötödik tizedesjegyre kerekítve Maduro 51,20000 százalékot, González 44,20000 százalékot, a többi jelölt pedig 4,60000 százalékot kapott.

Mindemellett a választási bizottság nem tette közzé a szavazókörök eredményeit, és a nemzetközi megfigyelőket is kizárta a procedúrából (az olyan baráti országból érkezőket kivéve, mint Oroszország). Ezek után az amerikai országokat tömörítő Amerikai Államok Szervezete (OAS) kiadott egy jelentést, melyben kiemelték,

a választási eredményeket az átláthatóság és a bizonyítékok hiánya miatt nem lehet elismerni.

Az ellenzék eközben kijelentette, hogy ők nyertek, Machado pedig felszólította Madurót a távozásra. Az ellenzéki vezető pár nappal később a Wall Street Journalben írta meg a világnak, hogy jelenleg az életét féltve rejtőzködik, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy helyezzenek nyomást Maduróra. Emellett bemutatta a honlapot, ahova az általuk számolt választási eredményeket feltöltötték.

Mi lesz most?

A legfontosabb kérdés persze az, hogy mi lesz most Maduróval. Az elnök egyelőre bízhat a hadsereg támogatásában, amelynek vezetője a választás után egyértelműen kiállt mellette. A lakosság egy jelentős része azonban elégedetlen, a tüntetők egy része Chávez-szobrokat döntöget, míg mások az elnöki palota elé gyűltek össze, ahol gumiabroncsokat és autókat gyújtottak fel.

Mindeközben a latin-amerikai országok nagy része, köztük a baloldali elnökök által vezetett Chile és Brazília is a szavazóköri jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalát követelte. Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök azon kevés dél-amerikai vezetők egyike, aki, ha nem is baráti, de ellenségesnek semmiképpen sem nevezhető viszonyt ápol Maduróval. Ezért is volt különösen fontos az, hogy ő is több átláthatóságot kért, amit egyes források szerint privát beszélgetésekben Maduro meg is ígért a braziloknak. Sőt, a venezuelai elnök szerdán bejelentette, hogy nyilvánosságra hozza a részletes szavazási eredményeket.

Argentína, Chile, Costa Rica, Peru, Panama, a Dominikai Köztársaság és Uruguay teljesen megtagadták az eredmények elismerését, amire válaszul hétfőn Venezuela kiutasította az országban tartózkodó diplomáciai személyzetüket. Maduro szerint ezek az országok nem mások, mint Washingtonnak alávetett jobboldali kormányok, amelyek nyíltan elköteleződtek a legmocskosabb fasiszta ideológiai álláspontok mellett.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma csütörtökön adott ki egy közleményt, amelyben Gonzálezt ismerte el a választás győztesének. Antony Blinken külügyminiszter szerint elsöprő bizonyítékok vannak arra, hogy González kapta a legtöbb szavazatot a választáson, és felszólította a venezuelai pártokat, hogy kezdjék meg a hatalom békés átadásának folyamatát.

Blinken közleménye megemlíti a Carter-központ jelentését, az ellenzék saját szavazatszámlálását, valamint azt is, hogy ez utóbbinak érvényességét független megfigyelők is megerősítették. Ezzel szemben Maduróék nem hozták nyilvánosságra a részeredményeket, tehát semmilyen bizonyítékot nem szolgáltattak a saját eredményük alátámasztására.

Az amerikai vádak összességében keményebbek, mint 2018-ban, amikor az Egyesült Államok szintén nem ismerte el a venezuelai választási eredményeket.

Akkor azonban inkább a választást megelőző antidemokratikus intézkedések voltak a figyelem középpontjában, nem pedig a szavazás konkrét elcsalása. Ezek után vezetett be szankciókat a Donald Trump-féle republikánus adminisztráció az ország ellen, majd nyújtott támogatást Juan Guaidó ellenzéki politikusnak, aki az ország ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát 2019-ben.

Az Európai Unió is kiadott egy Madurót elítélő nyilatkozatot a héten. Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn azt írta a venezuelai elnökválasztásról: a meg nem erősített eredmények „nem tekinthetőek úgy, hogy a venezuelaiak akaratát képviselik, amíg nem hoztak nyilvánosságra és hitelesítettek minden hivatalos adatot a választóhelyiségekből”. Kedden egy újabb nyilatkozatban már egyes szám első személyben írt arról, hogy Nicolás Maduro elnököt „részleges, megerősíthetetlen” eredmények alapján kiáltották ki győztesnek, így ezt nem lehet elismerni, az ellenzék által nyilvánosságra hozott adatok pedig jelentősen eltérnek a hivatalosan bejelentettektől.

Ennek mentén a Politico lehozta, hogy magyar vétó miatt nem tudott kiadni az EU közös állásfoglalást, ezt azonban a magyar külügy álhírnek nevezte. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint „megvártuk a Venezuelából beérkező jelentéseket, majd azok tanulmányozása után csatlakoztunk az Európai Unió közös állásfoglalásához”.

Maduro győzelmét egyelőre csak olyan baráti nemzetek ismerték el mint Kína, Oroszország és Irán, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudna hatalmon maradni, ez főként a hadseregtől függ. A venezuelai ellenzék vezetője erőteljesebb nemzetközi nyomást szeretne, ám kérdéses, hogy az orosz–ukrán konfliktus és a regionális háborúval fenyegető közel-keleti helyzet mellett mekkora kapacitása marad a Nyugatnak Maduróra.

Egybehangzó elemzői vélemények szerint kulcsfontosságú lehet a baloldali, hagyományosan USA-ellenes latin-amerikai vezetők reakciója. Mexikó leköszönő balpopulista elnöke szinte meg sem dorgálta Madurót, és Lula álláspontja is enyhülni látszik. Ha viszont kitartanak az eredmények nyilvánosságra hozatala mellett, és a belső elégedetlenség sem lankad, akkor kérdésessé válhat a sorsa. Atlantista elemzők Madurónak és legközelebbi embereinek biztonságos kiutat vizionálnak a brazil tengerpartra, immunitást ígérve a hatalomról való lemondásért cserébe.

Eközben Machado arra szólította fel a lakosságot, hogy szombaton az ország összes városában tiltakozzanak a választási eredmény ellen. Az ország főügyésze szerint eddig 1000 embert vettek őrizetbe, Maduro pedig szerdán arra kérte fel a legfelsőbb bíróságot, hogy lépjen fel a tüntetőkkel szemben, ami várhatóan további letartóztatásokat fog jelenteni.

Emellett a kormánya azzal vádolja Machadót és Gonzálezt, hogy a választási eredmény vitatásával erőszakra uszítanak, és elrendelte a letartóztatásukat.

Bár még fordulhat a kocka, egyelőre úgy tűnik, hogy a venezuelai elnök úrrá tud lenni a helyzeten, és sem az újabb amerikai szankciók kivetése, sem a nemzetközi szervezetek elítélő nyilatkozatai nem tudják rábírni Madurót a távozásra. R. Evan Ellis, a U.S. Army War College Stratégiai Tanulmányok Intézetének Latin-Amerika-kutató professzora szerint egyértelmű a helyzet: „Külső katonai beavatkozás vagy a venezuelai lakosság támogatása nélkül ez, tragikus módon, game over”.