Antony Blinken: Elsöprő bizonyítékaink vannak arról, hogy az ellenzék nyerte az elnökválasztást Venezuelában

2024. augusztus 2. – 10:05

Másolás

Vágólapra másolva

Antony Blinken amerikai külügyminiszter nyilatkozatában azt állítja, „elsöprő bizonyítékai” vannak arról, hogy Venezuelában az összellenzéki jelölt nyerte a július 28-án tartott elnökválasztást – írja a BBC. Az amerikai külügyminiszter azután szólalt meg, hogy Brazília, Mexikó és Kolumbia elnökei is felszólították Venezuelát, hogy hozzák nyilvánosságra a választás részletes eredményeit.

A közzétett választási eredmények szerint a Venezuelát 11 éve irányító Nicolás Maduro 51 százalékkal nyert az összellenzéki Edmundo Gonzalez Urrutia ellen a múlt vasárnapi elnökválasztáson. Bár a venezuelai választási bizottság hivatalossá tette Maduro győzelmét, a voksolás tisztaságát sokan vitatják. Az eredmények miatt tiltakozások kezdődtek Caracasban, melyek során ledöntötték Maduro mentorának, Hugo Cháveznek a szobrát.

„Az elsöprő bizonyítékok alapján az Egyesült Államok, és ami a legfontosabb, a venezuelai nép számára egyértelmű, hogy Edmundo González Urrutia kapta a legtöbb szavazatot a július 28-i venezuelai elnökválasztáson”

– mondta Antony Blinken.

A venezuelai ellenzék szerint Edmundo González valójában nagy különbséggel megnyerte a választást. Állításukat a saját szavazatszámlálásokra alapozzák, valamint a korábbi exit pollokra, amik az ellenzéki jelölt győzelmét vetítették előre.

Eközben Maduro azzal vádolja a külföldi kormányokat, hogy megpróbáltak beavatkozni az elnökválasztásba, viszont tagadta a választási csalás vádját. Azt állítja, hogy az ellenzék az eredmények vitatásával puccsot szít ellene. A nemzetközi reakciókra válaszul Venezuela több argentin, chilei, Costa Rica-i, panamai, dominikai és uruguayi diplomatát kiutasított az országból – írja a Reuters.

A választás eredményét Kína, Oroszország és Irán ismeri el hivatalosan. Az Egyesült Államok, az Európai Unió országai és más G7-es államok arra kérték Venezuelát, hogy tegye közzé a választás részletes adatait. Blinken az X-en közzétett posztjában azt írta: „A választási adatok elsöprően bizonyítják a venezuelai nép akaratát.”

Az USA a legutóbbi, 2018-as venezuelai elnökválasztáson Juan Guaidó, az akkori ellenzéki jelölt győzelmét ismerte el, és szankciókat vetett ki a dél-amerikai országra. Csütörtökön az Egyesült Államok Edmundo González győzelmét ismerte el, miközben Brazília, Mexikó és Kolumbia hagyományosan barátságosabb Venezuelával. Most azonban közös nyilatkozatban szólították fel a választási bizottságot, hogy hozzák nyilvánosságra a részletes eredményeket. Ebben azt írják, hogy készek támogatni a párbeszédet és a venezuelai nép javát szolgáló kompromisszumos megoldást.

A Reuters szerint a venezuelai legfelsőbb bíróság csütörtökön elfogadta Maduro kérését, hogy az összes elnökjelölt mutassa be szavazatszámlálását a testület pénteki, augusztus 2-i ülésén.

A választási eredmények miatt kitört tüntetések egyre brutálisabbak, a Human Rights Watch nevű emberi jogi szervezet szerint legalább 20-an meghaltak a demonstrációk során. Csütörtökön a tiltakozások miatt bezártak boltokat és a tömegközlekedés is akadozott a súlyos gazdasági válsággal küzdő országban. Magas rangú venezuelai kormánytisztviselők azt mondták, hogy a tüntetésekért Edmundo Gonzálezt és María Corina Machado ellenzéki vezetőt is felelősségre kell vonni, többen a letartóztatásukat követelték. A tüntetők közül már 1200 ember vettek őrizetbe a helyi hatóságok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!