A legnagyobb uniós EP-frakció vezetője szerint a magyar vízumkönnyítés nyitott ajtó a kémeknek

2024. július 30. – 10:15

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kormány nemrég bevezetett vízumkönnyítései nyitott ajtót jelentenek a kémeknek, írta a Financial Times szerint Manfred Weber, amit a Politico szúrt ki. A jobbközép Európai Néppárt pártcsaládot és annak az európai parlamenti (EP-)frakcióját is vezető német politikus úgy vélte, hogy az intézkedések „komoly nemzetbiztonsági aggodalmakra” adnak okot.

Ahogy arról korábban írtunk, az Országgyűlés még decemberben fogadta el azt a javaslatot, ami az EU-n kívüli állampolgárok beutazásának és tartózkodásának eddigi szabályait írja át. A kormány azzal indokolta a változtatást, hogy a korábbi, 2007-ben hozott szabályozás módosításra szorul, mivel az még a migrációs hullámok előtt született, ott „a befogadás az irányadó, a külföldi részéről megnyilvánuló jogellenesség esetén is elsősorban a jogok garantálása” volt az elsődleges szempont és nem a „jogszerű magatartás kikényszerítése” volt az elsődleges. Létrejött a Nemzeti Kártya, ami 180 napon belül 90 napot meghaladó, de maximum két év határozott időtartamú tartózkodásra jogosít Magyarország területén, és maximum két évig lehet érvényes. A dokumentumot több más ország mellett Oroszország és Belarusz állampolgárainak adhatják ki, ha van valamilyen előírt szakképesítésük.

„Nem látom, mi szükség van arra, hogy meg nem határozott számú orosz előtt szélesre tárjuk a magyar munkaerőpiacot” – nyilatkozta nem sokkal a döntés után a Forbesnak Rácz András Oroszország-szakértő. Magyarország része a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetnek, vagyis aki ide beutazik, elvileg akadálytalanul mehet át más tagállamokba (bár több uniós ország egy ideiglenes kivétel folyamatos hosszabbítgatásával játssza ki ezt a szabályt).

Weber az FT szerint a levelében megkérdőjelezhetőnek tartotta az új magyar rendszert, ez „komoly kiskapukat hoz létre kémkedési tevékenységekhez, és nagyszámú orosznak teszi lehetővé a belépést Magyarországra minimális felügyelet mellett, ami komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent”. A rendszer „azt is könnyebbé teheti, hogy az oroszok a schengeni övezetben is mozoghassanak, megkerülve” az uniós jogszabályok korlátozásait.

A levelet Charles Michelnek címezte, aki az uniós állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács elnöke. Weber azt kérte:

a tagállami vezetők „fogadják el a lehető legszigorúbb intézkedéseket, hogy azonnal megvédjék a schengeni övezet egységét, mérsékeljék a már felmerült biztonsági kockázatokat és megakadályozzák, hogy a tagállamok hasonló kezdeményezéseket tegyenek a jövőben”.

A lapnak a magyar kormány és Michel szóvivője sem kommentálta a levelet.

Weber azt az Európai Néppártot vezeti, amelyből a Fidesz a felfüggesztése után, 2021-ben lépett ki, a KDNP pedig idén júniusban, miután felvették a frakcióba a Tisza EP-képviselőit, köztük a kisebbik kormánypártnak elfogadhatatlan Magyar Pétert.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Címlapkép: Philippe Buissin / Európai Parlament / Európai Unió

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!