Osztrák külügyminiszter: Schengen már nem működik

2023. április 25. – 20:01

Másolás

Vágólapra másolva

„A schengeni övezetben teljesen vissza kell térni az annak lényegét jelentő, ellenőrzés nélküli belső határforgalomhoz”

– jelentette ki Tanja Fajon szlovén külügyminiszter kedden Fiumében (Rijeka) a Gordan Grlić Radman horvát és Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján, melyről az MTI tudósított.

Fajon szerint az illegális bevándorlás elleni intézkedésekhez uniós szintű jóváhagyás kell. Szlovénia azt nehezményezi, hogy 2021-ben Ausztria felfüggesztette a schengeni övezet szabad utazási szabályait a magyar és a szlovén határon az illegális migrációval szembeni erélytelen fellépésre hivatkozva, a rendelkezést pedig áprilisban újabb fél évvel meghosszabbította. Bécs tavaly ősszel a Szlovákiával közös határán is hasonló ellenőrzést vezetett be, és elutasítja Bulgária és Románia csatlakozását az Európán belül szabad mozgást biztosító schengeni övezetbe.

Schallenberg a fiumei találkozón is kiállt a döntés mellett, mondván: „Schengen már nem működik”, amit az Ausztriában benyújtott menedékkérelmek nagy száma (tavaly decemberig összesen 100 ezer) is igazol. Az osztrák külügyminiszter szerint Ausztria is jól működő schengeni övezetet szeretne, de miután Németország nemrég engedélyt kért az Európai Uniótól arra, hogy újból bevezethesse az ellenőrzést az Ausztriával közös határán, Bécs is kénytelen volt újra bevezetni azt a többi szomszédos országgal közös határán. Schallenberg az európai illegális migrációt „biztonsági kérdésnek” tekinti, amely szerinte közös erőfeszítéseket igényel. A fő problémát abban látja, hogy az illegális migráció kezelésében mindössze „két-három ország érintett, míg a többi csak figyel”.

Fajon szerint azonban az illegális határátlépések száma jelenleg nem indokolja az osztrák intézkedést a határellenőrzés kiterjesztéséről, és Szlovénia kész segíteni a schengeni külső határok védelmében.

„Úgy vélem, senki sem szeretné, ha Szlovénia is a belső ellenőrzés újbóli bevezetésére kényszerülne”

– utalt a szlovén tárcavezető a közelgő nyári hónapokra, amikor a Horvátországba látogató turisták számával együtt az illegális migránsok száma is rendszerint megnő a nyugat-balkáni útvonalon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!