Járta akkor egy mondás a Krímen: Látod az orosz katonákat? Igen. Pedig nincsenek

Az, ahogyan a világ fogadta a Krím orosz annexióját, kikövezte az utat a nyolc évvel később teljes erőből megindított támadáshoz Ukrajna ellen – mondta a Deutsche Welle videójában egy, az Oroszország által 2014-ben elcsatolt félszigetről elmenekült krími tatár kisebbségi képviselő.

Épp tíz éve ezekben a napokban szerezte meg Oroszország jelzés nélküli katonáival, „a zöld emberkékkel” a Krímet, lényegében egyetlen puskalövés nélkül, majd csatolta hivatalosan is magához. Vlagyimir Putyin 2014. március 21-én írta alá a csatlakozásról szóló döntést a törvénytelen és az orosz katonák jelenlétében megtartott népszavazásra hivatkozva.

A korlátozott kampányban is a Krím volt Putyin aduja

Az orosz elnök ezzel emelte gazdasági okokból hanyatlóban lévő népszerűségét ismét a magasba – hasonló történt akkor is, amikor 2022. február 24-én Ukrajna egészének megtámadásáról döntött –, és erre építi tekintélyét most is. A vasárnap véget ért, három napra elnyújtott elnökválasztás közepén az állami tévé külön műsort szentelt a Krím félsziget megszerzésének 10. évfordulójára, amely az országgyarapító elnök tekintélyét volt hivatott növelni.

Putyin a formális választáson, ahol érdemi ellenfelekkel nem, csak statisztákkal kellett számolnia, rekordgyőzelmet aratott: a megfigyelők nélküli megméretésen 87 százalékkal nyert. Ám az Ukrajna ellen indított háború árnyékában, bebörtönzött politikai foglyok mellett, köztük a legismertebb ellenzéki, Alekszej Navalnij halála után tartott, egyenlőtlen kampánnyal kísért, irányított nyilvánossággal korlátozott választást nem lehet szabadnak tekinteni.

Így az elnök újraválasztása nem volt kérdés, de többéves programjainak jelentős része olyan infrastrukturális fejlesztésekről szólt, amelyek a Krím félszigetet és a 2014-ben szakadárállamokon keresztül elfoglalt Kelet-Ukrajnát, valamint a 2022-es támadás után megszerzett részeket érintették. Vasútépítésről, autópályák megépítéséről szólnak a tervek, amelyek hangsúlyozott célja, hogy északról is könnyen elérje Oroszország a Krímet, amely felé keletről 2018-ban grandiózus híd is épült a Kercsi-szoroson át. Ez ellen 2022 októberében Ukrajna sikeres akciót hajtott végre, a robbantással egy időre megbénítva a hidat.

Ami bejött a Krímben, nem jött be nyolc évvel később

Általános a meggyőződés, hogy Vlagyimir Putyin a Krím annektálása, majd az oroszbarát luhanszki és donyecki szakadárállamok megalakulásakor szerzett tapasztalatok alapján gondolta úgy 2022-ben, hogy tulajdonképpen egész Ukrajnát is ellenőrzése alá vonhatná, a világ éppúgy nem fog fellépni ellene, ahogyan nem tette 2014-ben sem.

Akkor nem voltak érdemi szankciók Oroszországgal szemben, sőt, megfigyelők is érkeztek az elszakadást igazoló népszavazásokra: a Krímben például ott volt Kovács Béla, „KGBéla”, akiről kiderült, hogy orosz kém, de az akkori Jobbik a két másik szakadárállamban is jelen volt, a párt jelenlegi elnöke, Gyöngyösi Márton a népszavazást tisztának tartotta, sőt, olyannak, amelyről példát kell venni, ha a kárpátaljai magyarok érdekérvényesítéséről van szó. (Később Gyöngyösi bocsánatot kért, és arról beszélt, hogy már nem venne részt „a népszavazásban”.)

Putyin azonban tévedett, a 2022. február 24-i orosz invázió után a külvilág gyorsabban és egységesebben reagált – az EU-ból és a NATO-ból többnyire csak a magyar kormány lógott ki, elutasítva, hogy segítse Ukrajna ellenállását az orosz megszállókkal szemben, a békepártiság jegyében tárgyalásokat követelve –, és az ukrán társadalom és az ukrán hadsereg is hatékonyabban védekezett a kezdetektől, mint azt Moszkva feltételezte.

A villámháborús kudarc után a Kreml inkább a részsikerekre koncentrált, a veszteségeknél meg azzal érvelt, hogy valójában a NATO ellen harcol Oroszország és önvédelmi háborút vív – nem is Ukrajnában, hanem azokban az ukrajnai megyékben, amelyeket elfoglalt, majd egyoldalúan magához csatolt, a jelenlegi zsargon szerint ezek az „új területek”.

A Krím annexiója viszont a Kreml szempontjából sikeres akció volt. A hivatkozás után, miszerint az orosz anyanyelvű lakosság veszélyben van a nacionalista ukrán rezsimtől, megjelentek a jelzés nélküli orosz katonák, akikről Putyin csak jóval később ismerte el, hogy kik valójában.

„Járta ott nálunk egy vicc akkoriban: Látod a banderistákat? Nem. Pedig vannak. Látod az orosz katonákat? Igen. Pedig nincsenek”

– emlékezett vissza a Telexnek egy krími férfi, aki éveket töltött a már elfoglalt Krímben, mielőtt végleg elhagyta volna a félszigetet.

A Krímben kevés a tősgyökeres

Az egykori építőipari vállalkozó – nevezzük Mihailnak – nem volt tősgyökeres krími, Ukrajna középső részéről érkezett a szubtrópusi félszigetre. Persze, régi krímieket egyébként sem gyakran találni, a lakosság sorsa meglehetősen viharos volt a 20. században. A második világháború után Sztálin a krími tatárokat kitelepítette – utódaik csak a 90-es évektől térhettek vissza –, a most ott élő oroszok többségének az elődei csak ezután érkeztek. 2014-ben a lakosság 56 százaléka volt csak helyi születésű.

„Belügyesek, rendőrök, szilovikok, a kommunista rendszer elhivatott tagjai, aztán a meggyőződéses építőmunkások adták a betelepülők gerincét – adta meg Mihail az okát annak, miért tér el a krími lakosság összetétele Ukrajna többi részétől. – A kétezres években az ott élők 60 százaléka nemhogy külföldön, de a félszigeten kívül sem járt soha. Nekik Vinnyica vagy Lviv pont olyan távoli absztrakt hely volt, mint Budapest.”

Mihail azért költözött oda, hogy követhesse az építőipari projektjét, mivel belátta, hogy ezt alkalmankénti leutazásokkal nem lehet megtenni, részben a korrupció miatt. „Azt mondta nekem egy helyi képviselő, hogy nem elég szabályosan építkezni, »helyesen« is kell.” Azaz, tudni kell, kivel kell jóban lenni, hogy ne akadályozzák folyton a beruházást. Az orosz nyelvet a Kreml vádjaival ellentétben nem üldözték, többségükben orosz nyelvű iskolák működtek. A lakosság 67 százaléka tekintette magát etnikai orosznak, 15 százalék ukránnak. Eközben a már orosz fennhatóság alatt végzett népszámlálás szerint 85 százalék tartja az oroszt az anyanyelvének.

„Az ukrán nyelvvel senki sem foglalkozott. Ha valaki mégis ukrán iskolába vitte a gyerekeit, attól gúnyosan azt kérdezték, miért a falusi életre akarja felkészíteni őket” – hozott példát Mihail az ukrán nyelv alacsony presztízsére a Krímben. Ez a szovjet időkben volt inkább jellemző, de Kelet-Ukrajnában is tovább élt ez a hozzáállás, ám ezt mára az orosz támadás elsöpörte az orosz anyanyelvűek körében is.

A 2014-ig tartó időszak a Krímnek a legszabadabb időszaka volt. Jöttek a pénzes oroszok pihenni az új vagy a szovjet időszakban még vállalati szanatóriumként épített szállodákba, a megélhetés könnyebb volt. „Persze mindenki panaszkodott, de sokan emlékeznek rá, ma már úgy, hogy »Milyen jól is éltünk akkoriban rosszul«, ez egy bevett mondás volt nálunk.” Oroszország nem nyomasztott akkoriban, sokakban alakult ki az a kép, hogy az onnan érkező turistáknak rengeteg pénzük van, az idejövő ukránoknak meg alig, utóbbiakat lenézték, előbbieket felmagasztalták.

Ez és az ott élők történelmi gyökerei erősítették az Oroszországhoz való vonzalmat, amit Moszkva 2014-ben ki is használt, bár a „zöld emberkék” által végrehajtott megszállás után tartott népszavazást az Oroszországgal való egyesülésről így is erősen kozmetikázni kellett.

64 helyett 96 százalék

„Szürke öltönyös emberek jöttek, közölték a helyi választási bizottsággal, hogy a részvétel 96 százalékos volt, a támogatás 98 százalékos, és ha nem tetszik, akkor ne is küldjék tovább a szavazóurnákat” – mondta Mihail. Hogy országosan mi volt a valódi eredmény, azt nem tudni, de ennek a körzetnek az adatait a vállalkozó ismeri: a részvétel 64 százalékos volt, és az Oroszországgal való egyesülést 70 százalék támogatta. (Azaz a választásra jogosultak 45 százaléka szavazott az egyesülésre.) A teljes félszigetre vonatkozóan a hivatalos eredmény szerint 96,5 százalék támogatta az egyesülést Oroszországgal, 84 százalékos részvétel mellett.

„Nem nagy településen laktunk, látásból ismert az ember mindenkit. De a népszavazás előtti hetekben feltűnően sok ismeretlen arc jelent meg, az utcákon, éttermekben kérdezősködtek vagy érveltek az egyesülés mellett, alakították a közhangulatot.” A népszavazáson a legaktívabbak az idősek voltak – legalábbis Mihailék körzetében, a 64 százalékos részvételi arányt tekintve, és nem a végül hivatalosan kihozott 96 százalékosat.

A népszavazás formája szokatlan volt, nem egy eldöntendő kérdés volt, hanem kettő közül kellett választani, volt egy közérthetőbb és egy kissé nyakatekert:

• Támogatja ön a Krím egyesülését Oroszországgal, hogy az Orosz Föderáció egyik szubjektumává váljon?
• Támogatja ön a Krími Köztársaság 1992-es alkotmányának helyreállítását és a Krím státuszának helyreállítását Ukrajna részeként?

Látható, hogy az Ukrajnában való maradást megengedő válasz milyen sok egyéb állítást tartalmaz, könnyű elveszni a részletekben, miközben az Oroszországra vonatkozó kérdés sokkal világosabb volt.

Mihail sokáig bízott abban, hogy Ukrajna tesz valamit a Krím megtartásáért, de katonailag erre kevés esélye volt, bár emlékei szerint az oroszok egy ideig tartottak ettől. „Napokon át csak ömlöttek befelé Kercs felől az orosz katonák” – mondta, miközben az ukrán katonák utasítás nélkül ültek a laktanyáikban, végül elhagyták a félszigetet, az ukrán flottát az oroszok blokkolták, csak egy részét adták végül át Ukrajnának.

„Egy időre az én telepemet is bezárták. Jött egy gépfegyveres katona, közölte, hogy nem mehetek be” – emlékezett vissza az első napokra Mihail. A helyi irányítás a Krímben közmondásosan a 2014 februárjában elűzött Viktor Janukovics elnökhöz közeli donyecki – azon belül makijivkai – klán kezében volt.

„Amikor Janukovics Oroszországba menekült, leginkább a klán érezte azt cserben hagyásnak, nem Ukrajna.” Az új orosz vezetés egyezséget kínált a klán tagjainak: aki lemondott a politikai befolyásáról, az megtarthatta üzleti érdekeltségeit. „Ezt betartották akkoriban, hogy azóta is így van-e, nem tudom.”

Ukrajna sem könnyítette meg a rá váró krímiek helyzetét

2014 nyarán már kivonták a forgalomból a hrivnyát, bár az oroszok előtte azt ígérték, maradhat az ukrán fizetőeszköz a rubel mellett. Mihail ezután fogott bele, hogy cégével elhagyhassa a térséget. Az átjárás akadálytalan volt a határon magánszemélyeknek, a cégek esetében a helyzet bonyolultabb volt, de meglepő módon az ukrán oldal miatt.

Született egy kijevi rendelet, amely az ideiglenesen megszállt területek és Ukrajna többi része között megtiltotta az árumozgást. „Úgy éreztem, nem kellek senkinek. Végül helyben adtam el az eszközöket, amit csak lehetett” – mondta a ma már külföldön élő Mihail, aki szerint Ukrajna sem könnyítette meg azok helyzetét, akik az ukrán államhoz voltak lojálisak, de a Krím félszigeten rekedtek.

„Bankszámlát nem lehetett nyitni Ukrajnában, mert a lakcímem az »ideiglenesen elfoglalt területen« volt. De a Krímben meg az ukrán irataimmal lett volna gond, például egy hitel intézésénél egyszerűen nem lehetett kitölteni annak alapján megfelelően a papírokat. Ilyenkor persze javasolták, hogy fogadjuk el az orosz állampolgárságot, és minden rendben lesz” – ma már két százalék alatt van hivatalosan az ukrán állampolgárok aránya. Mihail ezt akkor is elutasította.

Pedig ajánlott neki is beruházásokat az új vezetés, bőven jött pénz a térségbe – még a többi orosz terület rovására is. „Putyin a Krímet Oroszország kirakatává akarta tenni, ez mindennél fontosabb volt neki. Közben az ország többi részén volt, ahol leállt a fejlesztés, mert a Krím elsőbbséget élvezett, már talán utáltak is minket ezért.” Mihail azonban nem akart Oroszország állampolgárává válni.

„Nem akartam abban a hazugságban élni, és megtehettem, hogy eljöjjek.”

Így is azt szeretné, ha helyreállnának Ukrajna 1991-es határai, de erre kevés esélyt lát. A lakosság összetétele, mint a félsziget történetében annyiszor, jelentősen átalakult. A kijevi vezetés szerint 5-800 ezer ember érkezhetett az elmúlt tíz évben a most 2,5 milliós Krímbe, ahonnan 700 ezren jöttek el.

A 300 ezres krími tatár közösség java maradt, de a kisebbség ukrajnai képviselői szerint 50 ezren így is eljöttek. Elsőként a politikailag aktív, Ukrajna-párti csoportok távoztak, majd a többiek az Ukrajna ellen indított 2022. februári orosz támadás után, nagyrészt az év őszén, amikor Putyin részleges mozgósítást rendelt el.

Flotta nélküli ország vágott alá az orosz hadihajóknak

Az Ukrajna ellen indított 2022. február 24-i invázióban a Krím kulcsszerepet játszott orosz oldalon. Bár az irány kézenfekvő volt, meglepő gyorsasággal haladtak az erők, és foglalták el az ukrajnai Herszon megye nagy részét. Az orosz támadás sikerének okait Ukrajnában is keresik, nyomozás is zajlik, kutatva, hogy volt-e szabotázs, helyi parancsnoki szinten szándékos tétlenség, amely megkönnyítette az orosz támadók helyzetét. Ez akár el is dönthette volna a háborút, ám végül Mikolajivnál az orosz erőket az ukrán hadsereg megállította, így megvédték a nyugatra fekvő legnagyobb fekete-tengeri kikötővárost, Odesszát és megakadályozták, hogy északra fordulva elérjék és bekerítsék Kijevet.

Odesszát ezután az orosz támadók főként a flottával fenyegették – mára azonban a hadihajók visszahúzódtak. Ez az egyik legfontosabb, kevésbé szem előtt lévő sikere az ukrán ellenállásnak, miközben a szárazföldön 2023 inkább a kudarcokról szólt. Előbb a nyári ellentámadás hiúsult meg, majd az oroszok Bahmut után ősszel bevették a 10 éven át erődített ukrán állásokat Avgyijivkánál.

Az orosz hadiflotta fiaskója azért is érdemel nagy figyelmet, mert egy flottáját vesztett ukrán hadsereggel szemben szenvedte el az érzékeny veszteségeket. Ebben a török Bayraktar drónok játszottak kulcsszerepet, de a legnagyobb fogás vélhetően az ukrán fejlesztésű Neptun robotrepülőgépeké, amelyek egyike megsemmisítette a flotta zászlóshajóját, a Moszkva rakétás cirkálót. Ez volt az a hajó, amelyet az onnan érkezett megadási felszólítás ellenére káromkodva küldtek el a Kígyó-sziget védői. Az „orosz hajó menj a f.szba” mémmé lett, és a hajó nem sokkal későbbi megsemmisülése ennek szimbolikus erejét csak tovább növelte.

A 2022. eleji orosz invázió óta a fekete-tengeri orosz flotta ötöde semmisülhetett meg, de legalább ennyire fontos, hogy a hadihajók ma már nem is Szevasztopolban, hanem a tenger keleti medencéjében állomásoznak.

Ez azért is fontos, mert mutatja, hogy a flotta az elfoglalt Krímben sem tudja hatékonyan megvédeni magát, de azért is, mert a legfőbb stratégiai érve Oroszországnak épp az volt a Krím megszerzése mellett, hogy az ottani szevasztopoli bázis nélkülözhetetlen támaszpontja az orosz flottának.

Kérdés persze, hogy ezek a támadások, az orosz flotta presztízsveszteségei és meglepő stratégiai nehézségei hogyan alakítják a krími közvéleményt, amelyet már tíz éve orosz fennhatóság alatt formálnak. „Aki ott született, mindig is ott volt az otthona, annak nyilván nehezebb volt eljönnie, még ha nem értett is egyet Oroszország térnyerésével, de így is sokan elutaztak – mondta Mihail. – Voltunk egy ideig olyanok, akik még reménykedtünk néhány évig, de olyat, aki ezzel az érzéssel 2022 után is ott maradt volna, nem ismerek. Tíz év nagy idő.”