Szauna? Nem, vastüdő – milliókat inspirált a TikTok-sztárrá vált egyik utolsó vasember

A vastüdő elég rémisztő orvosi segédeszköz. Alapból még tán nem is olyan fenyegető, végül is csak egy nagyjából egy méter átmérőjű, két méternél alig hosszabb henger, amit valamiért még halvány okkersárgára is festettek. Rémisztővé attól válik, hogy aki vastüdőre szorul, az ebben a klausztrofóbiás hengerben élheti aztán az életét, épp csak a feje lóghat ki belőle. A héten meghalt Paul Alexander 72 évet töltött egy ilyen szerkezetbe szorulva, hogy az negatív nyomással támogassa tüdejét, amit izomzata nem tudott működtetni.

Alexandert hatéves korában fertőzte meg a járványos gyerekbénulást okozó poliovírus, azóta volt képtelen önállóan lélegezni. Választása nem volt: vagy az acélhengerben tölti élete szinte minden percét, vagy meghal. Nyomorúságos sors, lehetetlen választás. Alexander a létező legtöbbet hozta ki szó szerint szorult helyzetéből.

Nemcsak azért ismerhetik, mert egyike az utolsó embereknek, aki vastüdőben élte az életét, hanem mert öregkorára, a technika fejlődésével és a korszellemmel együtt haladva TikTok-sztárt csinált magából.

És ez még csak nem is a leglenyűgözőbb eredménye, amit valaha elért. Bár szinte minden idejét a többmázsás szerkezetbe szorítva kellett töltenie, nem csupán elvégezte a jogi egyetemet, de harminc éven át ügyvédként is praktizált. Ehhez rendkívüli akaraterőre volt szüksége, akarata pedig volt: már gyerekként edzette magát, hogy percekre, majd sok gyakorlás árán akár néhány órára is leválhasson a gépről, még ha szabadulni bénulása miatt nem is tudott belőle.

Alexander amellett, hogy ügyvédként dolgozott, festett és könyvet is írt, így élete rengeteg embert inspirált. Március 11-én, élete 78. évében halt meg, haláláról fivére, Philip számolt be a közösségi médiában. Hogy mi okozta halálát, még nem tudni. Februárban covidos lett, rövid ideig kórházi ellátásra is szorult, és hazatérte után is nehézségei voltak az evéssel és a hidratálással.

Alexander 1952-ben, hatéves korában fertőződött meg polióval. Akkor még híre-hamva se volt a poliovírust végül pár évtized alatt lényegében kipusztító vakcináknak. A járvány ekkorra pandémiás méreteket öltött, csak az Egyesült Államokban 58 ezren fertőződtek meg. Köztük Alexander is, aki visszaemlékezései szerint egy forró, esős nyári napon házuk előtt játszadozva egyszerre csak úgy érezte, inkább bemenne. A házba lépve hagyta, hogy a szúnyoghálós rugós ajtó becsapódjon mögötte. Édesanyja ezért rendszerint megdorgálta, de aznap csak annyi szaladt ki a torkán: „Ó, Istenem!”. „Azonnal tudta” – mesélte 2018-ban Alexander a Dallas Morning Newsnak.

Gyorsan elveszítette a beszédkészségét, és már egy tollat sem tudott a kezébe fogni, de elsőre nem vették fel kórházba, mert azok ekkor túlzsúfoltak voltak a sok eset miatt. A következő napokat ágyban töltött, de rohamosan romlott az állapota, nehezére esett a légzés és a nyelés. Amikor végre kórházba került, nem sok jót jósoltak neki, a szüleinek azt mondták az orvosok, hogy meg fog halni.

„Mozgásképtelenné váltam; azt hiszem, még beszélni sem tudtam, így a kórházi személyzet egy hordágyra tett egy hosszú folyosón a többi reménytelenül gyermekbénulásos gyerekkel együtt. A legtöbbjük halott volt” – idézte Alexandert a HealthDay. Végül úgy menekült meg, hogy egy orvos légcsőmetszést végzett rajta, amikor három nappal később magához tért, már egy légzését segítő vastüdőben volt a dallasi Parkland Kórházban.

Bár az orvosi technológia fejlődésével idővel lettek hordozható lélegeztetőkészülékek is, a betegség oly mértékben károsította Alexander mellizomzatát, hogy számára azok nem voltak elégségesek, csak a mázsás, negatív nyomásos vastüdővel lehetett lélegeztetni. Mivel abból csak a feje lógott ki, mindenben segítségre szorult.

És persze látványosságnak is számított. A korai ötvenes években kevés nagyobb rém volt a világon a járványos gyermekbénulásnál, a poliovírus ténylegesen a jövő generációinak megtizedelésével fenyegetett. Nem csoda, hogy a hidegháború legforróbb szakaszában is globális együttműködés indult az eltörlésére, amiben az áttörést két vakcina, a Sabin-cseppek és a Salk-vakcina feltalálása is segítette. Globális oltási programok indultak, 1960-ra Csehszlovákia lett a világ első országa, ahol sikerült teljesen visszaszorítani a vírust. A vakcinációs programok olyan sikeresnek bizonyultak, hogy a 21. század második évtizedében már úgy tűnt, a feketehimlő után ezt a gyilkos vírust is sikerült kipusztítani.

Más szempontból a program olyan sikeres lett, hogy már visszaütött. Mivel a fejlett világban már évtizedek óta legfeljebb elvétve fordult elő, a hóbortként terjedő oltásellenesség, a gyerekkori kötelező védőoltások növekvő – és klaszterekben jellemző – elutasítása miatt még az Egyesült Államokban is újra felütötte a fejét. Pánikra azért még nincs ok, de intő jel, hogy 2019-ben és 2020-ban a korábbi évek pár tucatnyi esete után újra százas nagyságrendben igazolták a fertőzést világszerte.

A kis kitérővel csak azt szándékoztuk illusztrálni, hogy bár egykor százmilliókat tartott rettegésben a vírus, a hetvenes-nyolcvanas években már merőben szokatlan volt, hogy valaki vastüdőre szoruljon. Alexander így hamar látványossággá vált a Texasi Egyetem kampuszán, ahol jogi diplomáját szerezte, diáktársai rendre kollégiumi szobája nyitott ajtajában tülekedve kíváncsiskodtak. Később ügyfelei is gyakran értetlenkedve kérdeztek rá, hogy mi az a furcsa szerkezet, amiben hanyatt fekve fogadja őket. „Szauna?” – érdeklődtek. „Nem, vastüdő. Gyerekként poliós voltam” – válaszolta nekik szülővárosa napilapja, a Dallas Morning News hat évvel ezelőtt megjelent portrécikke szerint.

Alexander egy gyógytornász segítségével ugyanakkor megtanulta azt a technikát is, amit ő maga békalégzésnek nevezett: ezzel a torokizmai segítségével a hangszalagjai mellett tudott préselni egy-egy kortynyi levegőt a tüdejébe. Miután ezt magabiztosan tudta használni, rövidebb, majd hosszabb időre is elhagyhatta a vastüdőt, de mivel ez mindig aktív cselekvést igényelt, az éjszakáit mindig a szerkezetben kellett töltenie.

Ügyfeleit sokáig az említett légzéstechnika mellett, egy különlegesen átalakított kerekesszékben képviselte a tárgyalóteremben, és a Guardian szerint ült repülőn, templomokba és sztriptízbárokba is járt, képviselte a mozgáskorlátozottak ügyét. Megtanult szájjal festeni, majd később gépelni is egy szájába fogott eszköz segítségével. Egy interjúban azt mondta, hogy a szülei bátorításának köszönheti, hogy nem hagyta el magát. Azonban idősebb korában már újra teljesen a vastüdővel élt.

Vastüdőhöz kötve pedig Alexander egész életében segítségre szorult. Ebben élete javában Kathryn Gaines volt segítségére, aki egy újsághirdetésre válaszolva lett a gondozója. „Fogyatékossággal élő szakember részmunkaidős segítőt keres” – szólt a hirdetés, kissé talán elfedve a feladat valódi nagyságát. Gaines végül 15 éven át lényegében együtt élt Alexanderrel, majd a szomszéd házba költözött, és gondozottja utolsó éveiben is közeli szomszédok maradtak. „Inkább csak elvagyunk. Legalábbis még nem öltem meg” – mondta közös életükről a Morning News hat éve megjelent portrécikkében Gaines, aki nélkül Alexander még fogat mosni, fésülködni, arcot, kezet mosni, körmöt vágni, enni és inni se tudott.

Hogy milyen az élet a vastüdőben, arról idén januárban indított, hamar rendkívül népszerűvé vált TikTok-csatornáján mesélt. Például arról hogy hogyan lehet vastüdőhöz kötve jogászkodni:

Első videójában pedig a vakcináció fontosságáról beszélt, mert még mindig gyerekek milliói oltatlanok, és fenyegeti őket ugyanaz a sors, ami neki jutott:

De tiktokolt arról is, hogy hogyan tud vécézni, vagy hogy milyen érzelmi és mentális nehézségekkel jár a vastüdőhöz kötött élet. „Magányos élet” – mondta. „Néha kétségbeesett is, mert nem tudok senkihez hozzáérni, nem mozognak a kezeim, és néhány dédelgetett pillanatot leszámítva hozzám se ér senki.” A New York Times szerint Alexandert gyakran keresték levélben szorongástól, depressziótól szenvedők tanácsért. „Az élet olyan különleges. Tartsanak ki, majd jobb lesz” – válaszolta nekik.