Jeffrey Epstein öccse új vizsgálatot kér, mert szerinte a bátyját megölték

2024. január 22. – 20:51

Másolás

Vágólapra másolva

Jeffrey Epstein öccse, Mark Epstein nem fogadja el az igazságügyi minisztérium nemrég közzétett jelentését arról, hogy testvére öngyilkos lett a börtönben, írja a Guardian.

Mark Epstein arról beszélt, hogy 2019 júliusában telefonáltak utoljára Jeffrey-vel. Ekkor Jeffreynek állítólag „fogalma sem volt arról, hogy le fogják tartóztatni”, miután leszáll repülőgépe Teterboróban. Jeffrey ekkor azt gondolta, hogy egy korábbi alku miatt mentességet kapott.

Alig egy hónappal a letartóztatás után Jeffrey Epsteint holtan találták manhattani börtöncellájában. Az amerikai igazságügyi minisztérium nyomozásában arra jutott, hogy hanyagság, hivatali kötelesség elmulasztása és szakmai gondatlanság is hozzájárult ahhoz, hogy Epstein öngyilkosságot tudott elkövetni cellájában.

Mark Epstein szerint az igazságügyi minisztériumnak azonban nincs igaza. A jelentés szerint „nincs bizonyíték arra, hogy ne öngyilkosság okozta volna” Jeffrey Epstein halálát: testvére viszont azt kéri, vizsgálják ki teljeskörűen az esetet. Szerinte ugyanis a boncolás eredménye és a bizonyítékok is pontatlanok, „semmi nem enged arra a következtetésre, hogy ez öngyilkosság lenne”.

Mark Epstein összeesküvés-elmélete szerint egy másik fogoly juthatott be bátyja cellájába, hogy megölje őt. Az igazságügyi minisztérium jelentése alapján azonban a cellatársak nem láttak senkit bemenni Jeffrey Epsteinhez: a cellára mutató kamerán ezt nem tudták ellenőrizni, a kamera ugyanis aznap nem működött. Mark Epstein új vizsgálatot kért bátyja ügyében, mint hozzátette, akkor is, ha „halálos fenyegetésekkel és az FBI-jal kell szembenéznie”.

Az Epstein-ügy

Jeffrey Epsteint 2019-ben tartóztatták le szexuális célú, kiskorúak kárára elkövetett emberkereskedelem és bűnszövetkezetben való részvétel vádjával. Akár 45 év börtönt is kaphatott volna, ha nem öli meg magát.

A most közzétett dokumentum készítői megállapították: Epsteint annak ellenére hagyták magára a cellájában, hogy két héttel korábban már öngyilkosságot kísérelt meg. A feljegyzések szerint Epstein már hetekkel a halála előtt izgatott volt, nem tudott aludni, „gyávának” nevezte magát, és arra panaszkodott, hogy nehezen alkalmazkodik a rácsok mögötti élethez. A vizsgálatot vezető Michael Horowitz nem talált bizonyítékot szándékosságra, ugyanakkor megállapította, hogy több tényező együttesen vezetett Epstein halálához.

Jeffrey Epstein korábbi szeretője, barátja és üzlettársa, Ghislaine Maxwell augusztusban szintén arról beszélt, nem hiszi el, hogy a férfi öngyilkos lett. A júniusban 20 év börtönre ítélt Maxwell többek között azt is mondta, azt kívánja, bárcsak soha ne találkozott volna Epsteinnel.

András yorki herceg, Stephen Hawking világhírű fizikus, Bill Clinton és Donald Trump korábbi amerikai elnökök neve mind feltűnik azokban a bírósági dokumentumokban, amelyeket január közepén hoztak nyilvánosságra a milliárdos szexuális ragadozóhoz, Jeffrey Epsteinhez köthető egyik perben. Az iratok részei annak a polgári peres eljárásnak, amely szerint a 2019-ben a cellájában holtan talált Epstein egykori szeretője, Ghislaine Maxwell elősegítette Virginia Giuffre szexuális zaklatását és kizsákmányolását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!